Elkezdődött a IV. Székely Fesztivál!

228

Népi viseletek és dallamok, míves portékák és autentikus ételek – mindezekkel találkozhatunk a IV. Székely Fesztiválon, amely május 11-én vette kezdetét a Millenárison.

Székelyföld három napra a nemzet fővárosába költözik, hogy bemutathassa természeti és kulturális értékeit, hagyományait. A fesztiválon Domokos István szervezővel és Dániel Sándor fazekasmesterrel beszélgettünk.

A május 11. és 13. között zajló rendezvénysorozat célja a székely kultúra és hagyomány, a természeti értékek és gasztronómia megismertetése – hangzott el a megnyitón.

_D0A3860_Copy

„A IV. Székely Fesztivál egy földrajzilag ugyan távoli, de a lelkünknek mégis oly közeli világot, valamint a közös ünneplés élményét hozza el a budapestieknek” – mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere a fesztivál megnyitóján. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: „mindig úgy gondolunk Székelyföldre, mint olyan erőforrás, amelyet még nem használtunk ki eléggé, amely még nem kapcsolódott be eléggé a magyar élet a magyar gazdaság vérkeringésébe”. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere elmondta: a rendezvény díszvendége Marosszék, és idén mintegy száz kézműves mutatkozik be 1500 termékkel, a színpadon 240 kulturális műsort láthat a közönség.

A Székely Fesztivál megnyitóját követően Domokos István a Kultúra.hu-nak elmondta: „a rendezvény szervezőinek legfontosabb célkitűzése a székely kultúra bemutatása a nemzet fővárosában.

_D0A3900_Copy
Domokos István, a Székely Fesztivál szervezője

Tisztában vagyunk vele, hogy az emberek egyre többet tudnak Székelyföldről, ám úgy érezzük, fontos, hogy évente egyszer három napra a Millenárisra költöztessük Székelyföldet. Szeretnénk megismertetni az emberekkel a székely kultúrát, amely magáért beszél, valamint a világszínvonalú gasztronómiát és azokat a termelőket, akiknek munkája nemcsak a Kárpát-medencében, de Európa-szerte is egyedülálló érték. Mindaz, amit elmondtam, egy szép csokorba szedve található a Székely Fesztiválon.” Domokos István körbevezetett minket a fesztivál területén, a kézműves mesterek között és úgy fogalmazott:

„évről évre többen szereznek tudomást a fesztiválról, így egyre több látogatónk van, tavaly pedig elértük a harmincezres látogatószámot és bízom benne, hogy ezt idén meghaladjuk”.

A fesztiválon a Maros Művészegyüttes mellett színpadra lép a Magos Zenekar, a Háromszék Táncegyüttes tánckara, a Bekecs Zenekar, de lesz Jazz koncert és Székely bál is. Mindezek mellett részt vehetünk az Ízek, emberek, szokások című tárlat május 11-ei megnyitóján, megnézhetjük a Vendégváró Székelyföld című turisztikai kiállítást, valamint meghallgathatjuk Soós Zoltán A magyar szecesszió remekművei című előadást is.

(A fesztivál részletes programja ITT található.)

Dániel Sándor fazekasmesterrel is beszélgettünk a rendezvényen, aki megfogalmazta: számára a Székely Fesztivál megerősítést jelent.

_D0A3942_Copy
Dániel Sándor fazekasmester

„Mi, akik Székelyföldön élünk, nagyon örülünk annak, hogy a nemzet fontosnak tartja, hogy meghívjon minket. Így idekint is megismerhetik a mi kultúránkat, amely kicsit eltér az ittenitől.” Hozzáfűzte: „ez a fesztivál arra is lehetőséget nyújt, hogy bemutathassam a termékeimet, ugyanakkor nemcsak a kész munkákat hoztam magammal, hanem a felszerelésemet is, mivel fontosnak tartom, hogy magát a foglalkozást is bemutassam, ezért itt helyben alkotok.”

A Székely Fesztivál a Millenáris területén, összesen három helyszínen várja a közönséget több mint 200 előadóval, gasztronómiai különlegességekkel, kézműves termékekkel, gyermekfoglalkozásokkal, valamint kiállításokkal május 11. és 13. között.

Kultúra.hu/MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu