53 határon túli műemlék újul meg

317

A Rómer Flóris Terv egyedi támogatási döntéseiről számoltak be június 17-én Felvidéken, a megújult hontvarsányi református templom előtt.

Idén 53 határon túli, magyar vonatkozású helyszín nyerhette el a fejlesztés lehetőségét, amelyhez 200 millió forint áll rendelkezésre – ismertette dr. Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára.

20160617-9

„A Rómer Flóris Terv célja a magyar vonatkozású épített kulturális örökség feltárása, megóvása és megismertetése” – mondta el dr. Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára a 2015 októberében indult programról. Rámutatott: elődeink nemcsak a mai Magyarország területén hoztak létre szakrális tereket, az egész Kárpát-medencében szép számmal lehet találni értékeket. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a rendelkezésre álló 200 millió forintra a szórványmagyarság területei is pályázhatnak, indokolt esetben pedig olyan helyszíneket is megóvnak a pusztulástól, ahol már nem is élnek magyarok. A bíráló bizottság 53 településnek ítélte meg a támogatást, amelyben 30 erdélyi, kilenc kárpátaljai, nyolc felvidéki, valamint két-két horvát, szlovén és vajdasági műemlék felújításának terve valósítható meg.

Dr. Diószegi László, a programot támogató Teleki László Alapítvány igazgatója szerint nem kell messze utaznunk, ha csodás műemlékeket szeretnénk látni, hiszen csak az Árpád-kori templomaink száma az 1000-hez közelít, amelyek közül több mint 300 határainkon túl található. Az alapítvány feladatai között a szakmai kontroll fontosságát hangsúlyozta, amelynek segítségével biztosan nem okoznak kárt a rekonstrukció során. „A megújult helyszínek büszkeségeivé válnak a közösségnek, amely ezáltal identitásában is megerősödik” – tette hozzá.

20160617-23

Kassai Gyula, a Barsi Református Egyházmegye esperese örömmel jelentette be, hogy a hontvarsányi templom újra régi fényében tündökölhet. Mint elmondta: ma 47 gyülekezet működik az egyházmegye területén, amely ötezer főt jelent. Az esperes kiemelte, hogy a magyarság megtartó ereje tud lenni, ahol anyanyelven prédikálnak. A templomok az istentiszteletek helyszínei és fontos találkozási helyek is egyben. „A mai nap az erős szövetségkötés és a hálaadás napja” – zárta szavait.

Végh Nóra

Fotó: Papp Eszter

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu