Hogyan gyűjtöttek magyar népmesét?

321

A kiadvány részletesen bemutatja a hazai intézményes népmeseszöveg-gyűjtés kezdeteit

Feldolgozni a magyar népmesék gyűjtésének, átalakításának és kiadásának történetét az 1840-es évek végétől az 1870-es évek elejéig – ez volt a célja Domokos Mariann-nak, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet fiatal kutatói ösztöndíjasának, akinek könyv alakban is megjelent tanulmányát a közelmúltban Akadémiai Ifjúsági Díjjal ismerte el az MTA.

A kiadvány részletesen bemutatja a hazai intézményes népmeseszöveg-gyűjtés kezdeteit és képet ad a népmesének a magyar népköltészetben elfoglalt helyéről is.

Domokos Mariann elmondta: a szóbeliséggel szemben a népmese leírt, szükségszerűen bizonyos szövegalakító eljárásokon keresztülment formáját az európai mesegyűjtési gyakorlatban a 19. században hozták létre. Egyik első modellje a Grimm testvérek gyűjteménye volt, amelyre a könyvmese fogalmát használja a folklorisztika.

Ekkor még nem a szöveghű rögzítés volt a cél, hanem a romantika jegyében egy ideális, nemzeti és népi szöveget kívántak megalkotni. „A könyvmese tehát nem népmese, de annak akar látszani” – idézte Nagy Ilona folklorista definícióját a kutató.

A magyar népmesék összegyűjtésének gondolatát Erdélyi János vetette fel, a Kisfaludy Társaság pedig 1843-ban felkarolta a javaslatot. Noha már a kezdetektől fogva deklarálták a hiteles, népinek tekintett népköltési szövegek gyűjtését, ez természetesen nem lehetett azonos a hang szerinti hűségű szövegrögzítéssel, ami a 20. századtól vált módszertani elvárássá és szakmai gyakorlattá.

nepmese1_fit_640x10000
Gotthard Gergely mesemondó Forrás: Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy/Fotó: mta.hu

Mint azt Domokos Mariann elmondta, a 19. század hazai népmesegyűjtésének históriáját vizsgálva fő törekvése az volt, hogy a mesekutatás kanonikus történetét – Erdélyi János, Kriza János, Arany László és Gyulai Pál folklorisztikailag meghatározó munkásságát – újabb adatokkal egészítse ki, illetve rámutasson eddig kevéssé vizsgált összefüggésekre.

A tanulmánykötet részletesen bemutatja a korszak több kiemelkedő mesegyűjtőjének munkásságát, néhány név szerint ismert mesemondót, valamint a magyar folklór legnagyobb antológiasorozatának, a Magyar Népköltési Gyűjtemény 1872-ben megjelent I. kötetének keletkezéstörténetét.

A sok korabeli forrást használó – jogot is végzett – szerző kitér egy ritkán tárgyalt, de izgalmas problémára, a gyűjtő és a mesemondó szerzői jogára is. „Az eredetiség és a szerzőség minősítése a folklóralkotásokat tekintve eltér az irodalmi alkotásokétól. Meghatározása azonban a mai napig nem tisztázott, így amikor alapvetően az eredeti jellegű művet oltalmazza a szerzői jogi törvény, akkor a folklór pontos jogi értelmezése hiányában csak nagyon nehezen lehet a jogszabályt a gyakorlatra vetíteni” – mondta a kutató, aki konkrét vitás jogeseteket is ismertet a könyvében.

A szerző a történeti szövegfolklorisztika szűkebb területén belül további kutatási irányokat is megfontolásra ajánl. Egyelőre feltáratlan például a népköltészet és a ponyvamese, vagyis az olcsó, széles körben terjesztett, a mesékre jellemző cselekményeket tartalmazó nyomtatványok kapcsolata a 19. században.

A teljes cikk az MTA oldalán érhető el ITT.

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu