A hit erejével és saját készítésű íjaival áll a haza szolgálatában
Nagyobbat lőtt, mint több száz éve Dzsingisz kán legnagyobb lövője, emellett 24 világrekordot is átadott a múltnak Mónus József, akit itthon legtöbben mégis az egri várból leadott bástyalövése miatt ismernek. Az íjász gyakori résztvevője a világ legrangosabb versenyeinek, ahol legfőbb célja az, hogy felhívja a figyelmet a magyarságra. Többek között erről, az íjászkodás kezdetéről, a becenevének eredetéről és a közösségi médiában betöltött szerepéről is beszélgettünk a hagyományőrzést is rendkívül fontosnak tartó íjásszal.
– Ha két szóval lehetne leírni önt, akkor az az íjászat és a hagyományőrzés lenne. Mikor vett először íjat a kezébe?
– Az íjászkodással ebben az életemben 2006-ban kezdődött a kapcsolatom. A fiammal ellátogattunk Egerbe, ahol épp egy íjászverseny zajlott. Ott támadt egy megmagyarázhatatlan érzésem, hogy én itt már harcoltam egyszer. Ekkor kezdtem el foglalkozni komolyabban az íjászkodással. Aznap vásároltam íjakat és nyilakat, és onnantól kezdve lettem sportíjász.
– A hagyományőrzés miatt kezdett el foglalkozni az íjászattal, vagy az íjászat hívta fel a figyelmét a tradíciók megtartására?
– Kezdetben csak a versenyzés érdekelt, a hagyományőrzés kevésbé volt fontos, de a történelmet mindig is szerettem. Szóval előbb voltam íjász, később lettem hagyományőrző.
– Sok világrekordot megdöntött, többek között egy 800 éves csúcseredményt is sikerült a múltnak átadnia. Számon tartja az eredményeit? Figyelemmel kíséri, hogy milyen csúcsok vannak még, amelyeket szeretne megjavítani?
– Életem az íjászkodás, évente körülbelül száz napot tartózkodom külföldön a versenyek miatt, ezért a válaszom igen. A saját eredményeimmel ugyanúgy tisztában vagyok, mint azokkal a világcsúcsokkal, amelyeket még nem lőttem meg. Félreértés ne essen, ezeket a rekordokat nem magam miatt akarom megdönteni, hanem azért, hogy felhívjam a figyelmet a zászlónkra.
– Melyik sikerére a legbüszkébb?
– Minden elért eredményemre ugyanolyan büszke vagyok, nem teszek köztük különbséget.
Fotó: Kurucz Árpád
Mónus József íjász
– Idén is részt vett a világ legrangosabb íjászversenyén. Mitől különleges ez a rendezvény?
– Ezt a versenyt az Egyesült Államok Nemzeti Íjászszövetsége és a World Achery rendezi közösen Utah államban, egy sós síkságon. Az 1940 óta minden évben megtartott versenynek nagy hagyományai vannak, nagyon szigorú a szabályrendszere. Először 2011-ben jártam ezen a versenyen, és megtapasztaltam, hogy milyen kemény küzdelem, de ez adta a kihívást és az erőt is. A rekordok meglövése mellett a legnagyobb boldogságot az jelentette számomra, hogy az eredményhirdetések után az amerikaiak odajöttek hozzám és a magyarokról, a múltunkról érdeklődtek. Ez felbecsülhetetlen érzés. Az idei versenyen a csapatommal is szép eredményeket értünk el, egyszerű emberként sikerült tennünk a hazánkért.
– Miként lehet felkészülni egy ekkora megméretésre?
– A versenyekre nem szoktam külön készülni, mindennap ötszázat lövök, versenyek előtt pedig ezret. Mentálisan sem edzem magam, az erőt abból merítem, hogy újból megmutathassam a világnak a magyar zászlót.
– Gyakran szólítják Fehér Farkasnak. A név akár egy westernfilmből is származhatna. Hogyan kapta ezt a becenevet?
– A Farkas becenevet 2008-ban kezdtem el használni. A farkas egyszerre harcol magányosan és a falkáért. A farkas szimbóluma számomra azt jelenti, hogy amikor az íjjal a kezemben a lövés előtt állok, akkor magányosan harcolok, de ugyanakkor harcolok a nemzetért, a falkáért is. Viszont 2012 óta ezt a címet jogosan is használhatom. Öt éve Mongóliában jártam, ahol a helyi íjászok neveztek el Fehér Farkasnak. Igazi farkasvadászok mondták, hogy láttak már farkast harcolni, és hasonló küzdőszellemet láttak a szememben, mint a farkasokéban. A fehér jelző pedig a bőröm színére utal, a mongolok bőre ugyanis sötétebb, mint a magyaroké.
– A legnépszerűbb közösségi portálon csaknem tízezer követővel rendelkezik. Mire használja a közösségi médiát, és milyen a viszonya a követőivel?
– Egy barátom hozta létre az oldalamat, én később vettem át a kezelését. A magánéletemmel kapcsolatban semmit nem osztok meg. A közösségi oldalamon a közelgő versenyeimre szoktam felhívni a figyelmet, valamint a megméretések után szoktam megosztani az eredményeket és köszönetet mondok a támogatásért. Azok az emberek, akik engem követnek, érdek nélküli barátok, és miattuk is harcolok. Nem kértem meg őket, hogy kövessenek engem, mégis megteszik, velem együtt örülnek a sikereimnek, így joggal nevezhetem őket a barátaimnak. Ezenkívül az előadásaim időpontjait és helyszíneit szoktam közzétenni. Ezeken az előadásokon az íjászkodásról szoktam beszélni. Hiszem azt, hogy azokkal, akik követik az oldalamat, erősebb tudok lenni, hiszen ők mögöttem állnak.
– Egyetért azzal a felvetéssel, miszerint a mai világban az emberek elfelejtik a gyökereiket, a globalizációval háttérbe szorulnak a hagyományok és a múlt tisztelete egyaránt?
– A jelenség létezik, és problémának is tartom. A mai fiatalok nemcsak a magyar zászlót nem tisztelik, nemcsak a múltat nem ismerik, hanem az alapvető tisztelet és fegyelem is hiányzik a fiatalabb generációból. Az előadásaim és az eredményeim segítségével kívánom felhívni a figyelmet arra, hogy büszkének kell lennünk arra, hogy magyarnak születtünk. A saját életutamat figyelembe véve azt kell mondanom, hogy nem kell aggódni, hiszen én is negyvenéves korom táján jöttem rá arra, hogy tenni kell valamit a zászlóért. Továbbá az oktatás a kulcsa annak, hogy a magyarságukra büszke gyerekek kerüljenek ki az iskolákból. Ugyan magyarságtudatot nem lehet oktatni, de tiszteletet és fegyelmet igen, ami alapja annak, hogy a fiatalok büszkék lehessenek a magyarságukra.
www.magyaridok.hu – Kiss Adorján
