Aranykor?

Bezzeg az én időmben nem így mentek a dolgok!

A világ felmérése – Az emberiség soha nem volt ennyire gazdag, egészséges, toleráns és művelt

– sokszor halljuk ezt a nosztalgiázó ábrándozást, amellyel a visszaemlékező azt kívánja kifejezni, hogy hajdanán jobb volt a világ. Ez sok szempontból hamis szemlélet, hiszen az emberiség határozottan jobban él, nagyobb biztonságban, nagyobb szabadságban, több jövedelemmel és egészségesebben, mint tegnap. Ez persze nem vonja kétségbe a válságok létezését, amelyekkel időnként szembe kell néznünk.

Vajon mi az oka annak, hogy – különösen a nyugati társadalmakban – ennyire dívik a borúlátás? Max Roser oxfordi közgazdász a médiát teszi felelőssé a morózus, mindent csak kedvezőtlenül megítélő vélemények nagyarányú terjedéséért. A hírközlő média ma egyértelműen a katasztrófákra szakosodott, hiszen ezzel lehet megragadni a közönség figyelmét: repülőgép-szerencsétlenségek, pusztító földrengések, hatalmas viharok és árvizek, éhínségek, a háború borzalmai, a Föld felmelegedése…

A lényeg az, hogy minél több emberi szenvedést és áldozatot lehessen mutatni. Ezt néhány napig vezető helyen viszik, a következményekkel aztán tovább nem foglalkoznak. Ilyen helyzetben a „kinyílott a pitypang”-szerű pozitív hírnek nincs esélye, hogy egy szerkesztőnél labdába rúgjon. A katasztrófák kirakodóvásárát éljük, médiakofák egymást letorkolva tukmálják rá portékájukat a kedves vevőkre, nézőkre.

Európa nyugati felén ehhez hozzájárul az a hangulat, hogy a Nyugat halódik, régmúlt fénye kialvóban. Feltartóztathatatlan veszedelem közelít Keletről, amely száz esztendők tündöklése után le fogja taszítani a trónjáról a fehér embert, aki ez idő alatt elhitte magáról, hogy csupán tőle származhat jó gondolat. Társadalmi méretekben ezt rendkívül könnyű úgy értelmezni, hogy az egész világ rosszabb lesz, különösen, ha személyes sorsunk is megerősít ebben. Három éve egy amerikai alapítvány feltette a következő kérdést: „Ön szerint az elmúlt húsz évben a világon mélyszegénységben élők száma… 1. megduplázódott, 2. ugyanannyi maradt, 3. majdnem felére csökkent?” Kétharmad a legpesszimistább választ adta, csupán öt százalék állította, hogy felére csökkent a szegénység. Tavaly egy holland felmérés hasonló kérdést tett fel a franciáknak, akik 92 százalékban úgy vélték, hogy a földön nem változott a szegénység mértéke. A Világbank adatai szerint a földön mélyszegénységben élők száma az 1981-es 44 százalékos mutatóról mára tíz százalékra csökkent.

Mifelénk a rossz hír a jó hír. A fejlődés szót nemzetközileg elismert professzorok is szinte csak suttogva merik kiejteni. A Le Point francia magazin egy közelmúltbeli számában a világ gyarapodásának vitathatatlan tényezőit összesítette. Steven Pinker, a Harvard Egyetem pszichológiaprofesszora könyvében összegyűjtötte azokat a statisztikákat, amelyek a háborúk, a mészárlások, a gyilkosságok és otthoni erőszakos esetek számának csökkenéséről szólnak. Az emberi faj kevésbé erőszakos, mint korábban. Angus Deaton Nobel-díjas brit közgazdászprofesszor – aki magát a „fékezett habzású optimisták” közé sorolja – úgy látja, hogy az emberiség szabadságfokának emelkedésével lassan maga mögött hagyja a szegénységet, a pusztító betegségeket és az elnyomást.

A francia magazin különös figyelmet szentel a svéd kutató, Johan Norberg idén megjelent könyvének, amely a Fejlődés: tíz ok, amiért bizakodva tekinthetünk a jövőbe címet viseli. A fiatal közgazdász számadatokkal igazolja, hogy az emberiség története során soha nem volt ennyire gazdag, szabad, jó egészségben élő, egymással kapcsolatban toleráns és ilyen művelt. Előbb csak néhány példával indokolja ezt: világméretekben az olvasás 90 százalékhoz közelítő elterjedésével, a gyermekmunka visszaszorulásával, a beiskolázottság növekedésével.

1990-ben 76 demokrácia működött a Földön, 2015-ben 125-öt számoltak meg belőle! A környezetvédőktől sem idegenek az apokaliptikus víziók, de számukra is szolgálhatunk jó hírrel: London levegője ma jobb, mint az ipari forradalom előtt, azaz a középkor végén volt. Európában pedig egyre több az erdő, igaz, kismértékben, 0,3 százalékkal, de minden évben növekszik a zöld, erdős felület.

Vegyük szemügyre az emberiséget: 1950-ben 2,5 milliárdan voltunk, mára több mint hétmilliárdnyian lakjuk a Földet. Ráadásul sokkal tovább élünk, mint hajdanán. Az 1800-as évek táján a világon a születéskor várt élettartam negyven év körül volt, 160 évvel később, 1960-ban a férfiak születéskor várt életkora alig haladta meg az ötven évet, a nőké közelített az 55-höz. Tavaly ez a szám világátlagban a férfiaknál 69 év, míg a nőknél majd 74 év volt. Franciaországban az 1740-es években a születéskor várt élettartam a férfiaknál 24, a nőknél 26 év volt! Ma ugyanezek a számok 79,4 és 85,4! Ezzel a franciák az európai élbolyban vannak.

Az országban 1950-ben kétszáz százéves élt, ma 20 700, és ha az előrejelzések nem csalnak, akkor 35 év múlva számuk meghaladja a 200 ezret! Ám ha világméretben nézzük az összevetést, akkor a japánok a várható életkorban és az idősek számában még a franciákat is túlszárnyalják. Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de el kell fogadnunk az ENSZ gyermekjogi szervezetének, az UNICEF-nek az adatát, hogy 1980-ban világszinten csak a lakások 24 százaléka volt ellátva vizes helyiséggel. Ma ez a mutató hetven százalékhoz közelít. A higiénia is hozzájárul, hogy magasabb kort érünk meg, mint elődeink, a kérdés az, hogy milyen egészségben.

Percenként száz ember

Nyilvánvalóan ez szorosan összefügg az egészségügyi szolgáltatások általánossá válásával, a gyermekhalálozás számának látványos csökkenésével, a komoly áldozatokat követelő járványok és betegségek gyógymódjának felfedezésével, a higiéniás viszonyok jelentős javulásával. Az utóbbi húsz évben a világban átlag egy lakosra fordított éves egészségügyi kiadások megkétszereződtek: 462 dollárról 1061 dollárra. A gyermekhalandóság az 1960-ban mért 18,1 százalékos szintről a világon 2015-re 4,25 százalékra csökkent.

Ha nem is minden egyes ember, de a Föld lakosságának többsége hozzáfér az egészségügyi szolgáltatásokhoz. 1950-ben a Földön 10,5 millió leprás élt, ma ez a szám 200 ezer. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai szerint 2000-től 2015-ig az újonnan maláriával fertőzöttek száma 37 százalékkal csökkent. A legutóbbi Ebola-járvánnyal kapcsolatban megjelentek olyan jóslatok, hogy a kór Nyugat-Afrikában legalább 1,4 millió áldozatot fog szedni, hiszen egészségügyileg fejletlen régióban tűnt fel. Mégis sikerült útját állni, elszigetelni, aminek köszönhetően az áldozatok száma nem emelkedett 30 ezer fölé.

Kutakodjunk egy kicsit az emberek zsebében! 1981-ben a világ összlakosságának 42,1 százaléka napi két dollárnál (ma ez körülbelül hatszáz forint) kevesebből élt, a szakirodalom ezt nevezi mélyszegénységnek. Három évvel ezelőtt mért adatok szerint ez a szám 10,7 százalékra csökkent, miközben mást sem hallunk, mint azt, hogy a szegénység feltartóztathatatlanul nő. A világon az elmúlt 25 évben negyven százalékról 24 százalékra csökkent azoknak az ötévesnél fiatalabbaknak a száma, akik nem kapnak elegendő ételt naponta.

Ezek a számok azt mutatják, hogy az elmúlt harminc évben, a számbeli növekedést is beszámítva, 1,25 milliárd ember kilábalt a kilátástalan nyomorból, azaz minden percben száz ember lépett – ha nem is nagyot, de – anyagilag előre. Ázsiában – Kínában, Indiában, Indonéziában, Vietnamban, de még Bangladesben, a világ egyik legnyomorultabb országában is – különösen látványosak ezek a számok.

Harminc évvel ezelőtt Kína 90 százaléka tökéletes egyenlőségben élt, mifelénk sohasem tapasztalt nyomorban. Ma az 1,3 milliárd lakosú országnak csupán 10 százaléka él hasonló körülmények közt. Az elmúlt évtizedekben Kínában a semmiből született meg a 400 milliós középosztály. India is igyekszik a nagy szomszéd után, itt 260 millióra becsülik a középosztályhoz tartozók számát, főleg fiatalok, magasan képzettek, olyan munkát látnak el, amelyre a jövőben is szükség lesz. Afrika Szahara alatti része a világ egyik legszegényebb régiója, néhány évvel ezelőtt ebben a térségben minden második ember mélyszegénységben élt. Ám még itt is csökken ez a szám: ma 35 százalék nyomorog.

Az ENSZ adatai szerint viszont 2014-ben a Föld városokban élő lakosságának 30 százaléka rossz körülmények közt, nemegyszer a metropoliszok mellett létrehozott bádogvárosokban kénytelen lakni. Igaz, ez a szám negyedszázaddal ezelőtt még 46 százalék volt, de kétségtelenül van mit tenni ezen a területen.

Csökkenő erőszak

A Föld lakosságának életkörülményei egyértelműen javultak. Az elmúlt 15 esztendőben a háztartások vagyona 250 100 milliárd dollárra rúgott az ezredfordulón mért 120 000 milliárd dollárhoz képest. Persze ennek eloszlására az emberiség nem lehet igazán büszke. (Arról nem is beszélve, hogy 62 dúsgazdag ember kezén van a Föld vagyonának a fele, ők a globalizáció valódi nyertesei.) Három nagy földrajzi csoport osztozik ezen a vagyonon, többé-kevésbé egyenlő arányban: Észak-Amerika, Európa, valamint a világ többi része, benne Kínával, Indiával és más ázsiai országokkal, Latin-Amerika államaival és az egész afrikai földrésszel.

De vajon milyen biztonságban élvezhetjük a megtermelt javakat, hiszen elárasztanak minket a képsorok a háború borzalmairól, kegyetlen terrortámadásokról, utcai zavargásokról? A világ az emberiség történelme folyamán soha nem volt biztonságosabb, mint ma. Az oslói Békekutató Intézet felmérései szerint a második világháború végétől számítva az államok közti háborús összetűzésből soha nem volt évente négynél több. Ha nem számítjuk a ’90-es évek balkáni háborúit, Európában több mint hetven éve béke honol. A jelzett időszakban a világon zajló polgárháborúk száma 1994–95-ben volt a csúcson, akkor 25 zajlott egyszerre, ma ennek a száma 11. Jelenleg a háborús áldozatok számának növekedése a szír polgárháborúnak tudható be.

Fél évszázaddal ezelőtt mindenki attól rettegett, hogy az atomháború elsöpri az életet a Földről. Ma ilyen veszély nincs, legyenek bár gondokkal terhesek a nemzetközi kapcsolatok, ennek réme eltűnt. A közelmúltbeli terrorcselekmények borzalmasak, mindent meg kell tennünk azért, hogy megelőzzük az újabb merényletek elkövetését, de áldozataik számában meg sem közelítik a ’70-es, ’80-as éveket. Az erőszak a társadalmakban is csökken: noha a híradókban ezeken az ügyeken csámcsognak, kevesebb gyilkosságot, rablást, nemi erőszakot követnek el, mint korábban. 2015-ben a világ több mint 200 országa közül csak 25-ben volt törvényes a halálos ítélet, míg húsz évvel ezelőtt negyvenben.

Johan Norberg könyvében különösen fontosnak tartja az olvasás elterjedését, az analfabetizmus visszaszorulását: 1800-ban a világ lakosságának csupán 12 százaléka tudott olvasni, 1900-ban ez a szám 21 százalékra kúszott föl, míg manapság 85 százalék van tisztában a betűvetés és a számolás alapműveleteivel.

A világon mindenhol nő a beiskolázottság: a Földön 1970-ben a gyermekek 71 százaléka járt elemi iskolába, míg 2013-ban ez a szám már 90 százalék körül volt. Ez egyértelműen összefügg azzal, hogy az 5–17 éves korosztály munkába kényszerítése meredeken csökkent. Az ezredfordulón 246 millió gyermekkorú dolgozott, ebből 171 millióan veszélyes munkakörben, míg 15 év múlva 134 millióan, és ebből 65 millióan egészségre ártalmas munkát végeztek. Az emberiség intelligenciahányadosa meredeken emelkedik: a Flynn-féle táblázaton, ahol az 1909-et vesszük nulla bázispontként, 2013-ra alig maradt le a kvóciens a harminc ponttól, ez kiemelkedő eredmény, különösen a második világháború óta töretlen a fejlődés.

A Nyugat lelke

A hétmilliárdnyi ember majd mindegyike rendelkezik mobiltelefon-előfizetéssel, persze ez nem azt jelenti, hogy mindegyikük okostelefonnal rohangál, nyilván jó párnak több is van. Negyvennégy százaléknak – majdnem a fél emberiségnek – van internet-előfizetése. Gondoljunk bele, száz évvel ezelőtt csak a módosabbak engedhették meg maguknak az enciklopédiát, ma már emberek milliárdjai a zsebükben hordozzák! Egyes szakértők szerint a technológiai fejlődés, például az orvostudomány vagy a gyógyszerészet meghatározó kutatásai az utóbbi időszakban legalább tíz évvel megnövelték az emberiség élethosszát.

És a fejlődés nem áll meg, csak most fog igazán felgyorsulni a negyedik ipari forradalommal, amely már-már feleslegessé teszi a nehéz fizikai munkát. Jelenleg – ha a világon teljesen modernizálnák az ipari termelést – ötvenmillió alkalmazott el tudná látni a hétmilliárdos emberiség szükségleteit. A fejlődés azonban új problémákat szül. Ha a világ így halad előre, a munkanélküliség olyan nagy gond lesz, amelyet valahogy meg kell oldaniuk fiainknak és lányainknak.

Miért boldogabb és derűlátóbb a lakosság a korrupció, terrorizmus és szegénység sújtotta Nigériában, vagy éppen a borzalmas háborúk után, a nyomorból csak most kilábaló Vietnamban, mint a fejlett Nyugaton? Az emberek elsősorban abba a korba helyezik az „aranykort”, amelyben ők fiatalok voltak, akkor sokkal biztonságosabbnak tűnt a világ, nem volt gyermekük, nem volt felelősségük, fiatalok és egészségesek voltak. A saját egészségük romlását sokan összekapcsolják a külvilág állapotával, amelyet lesújtónak találnak, másrészt látják a mellettük viharosan elszáguldó technológiai fejlődést, amely már nem érinti őket.

De valóban minden olyan rózsás-e, mint azt Johan Norberg a könyvében láttatja? Számos tudós, filozófus a fenntartásait hangoztatja, ugyanis szerintük ilyen rózsaszínű mázzal leöntve minden eladható. Természetesen nem vitatják a sikereket, csupán arra hívják fel a figyelmet, hogy a fejlődés is lehet visszahúzó, azaz retrográd erő.

Christophe Guilluy arra mutat rá, hogy a néptömegek gyakran ellenzik a fejlődést, így a neoliberális globalizációt is, éppen azért, mert ők pragmatikusan gondolkodnak. Aki a középosztályból kihullik – ugyanis ez a jellemző Franciaországra –, az nem fog lelkendezni a globalizációért. „Az emberek többsége nosztalgiával gondol vissza a ’60-as évekre, ez azért van, mert akkor még létezett olyan haladás, amellyel egyetértettek, és anyagilag is fejlődtek” – állítja a földrajztudósból lett esszéíró, aki szerint, ha a fejlődés csupán gazdasági és statisztikai, és nem erősíti meg a társadalmi kapcsolatokat, az nem fejlődés.

Guy Sorman közgazdász-politológus a nyugati világ lelkének rejtelmeire hívja fel a figyelmet. A fejlődés megítélésének ázsiai és európai megközelítését veti össze: Európában nem hisznek benne, míg Ázsiában mindent tőle várnak. A tudományos és technikai haladásról Keleten tudják, hogy fogyasztani kell és újratermelni. „Ez működik, de vajon hiszünk-e benne? – tette fel a kérdést Sorman. – A legfőbb gond az, hogy az ember mára nem lett jobb, mint tegnap volt.” Tulajdonképpen erre utalt Roger Scruton brit filozófus: a fejlődés kultusza elfedi az igazi kérdést, hogy mi magunk jobbá válunk-e.

A technológiai fejlődés erkölcsi züllést is hozhat, mint azt maga az internet példázza – állapította meg Scruton. Ha száz év vagy akár több évtized távlatából nézzük az egész emberiségre vonatkozó statisztikákat, azok rendkívüli haladásról tesznek tanúbizonyságot. Egyeseket ez oly derűlátással tölt el, hogy szerintük aranykorban élünk. Mindenesetre óvatosan osztogassuk a csillogó jelzőket, maradjunk mi is „fékezett habzású optimisták”!

Pósa Tibor – www.magyaridok.hu