Kezdjük az új évet irodalommal!

258

Mindenkivel előfordul, hogy csak az utolsó utáni pillanatban hall egy jó programról és már nem tud rá elmenni.

Olvasóinkat szeretnénk megkímélni ettől a rossz élménytől, ezért új sorozatunkban minden hónap elején összegyűjtjük a legizgalmasabb irodalmi eseményeket. Első ajánlónkban a januári irodalmi programokat mutatjuk be, köztük felolvasóestet, irodalmi mozit és könyvbemutatót is.

Mindenki készítse elő a naptárját, hiszen öt különleges, izgalmas irodalmi programot válogattunk össze januárra!

1.

Írómozi

Időpont: január 8., 19:00 óra

Helyszín: Nyitott Műhely

Te filmeztél már íróval? Most lehetőséged lesz rá a Litera és a Nyitott Műhely közös sorozatának, az Írómozinak köszönhetően. A vendég Selyem Zsuzsa lesz, az általa választott film pedig Jim Jarmusch Törvénytől sújtva című alkotása. A vetítést követően az íróval Fehér Renátó, a litera.hu szerkesztője beszélget. Izgalmas estre készülhetünk, hiszen Selyem Zsuzsa magyar irodalomtörténész, író, esszéíró, egyetemi oktató is. Míg 1985–1989 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem matematika karán tanult Kolozsvárott, 1991–1996 között már ugyanitt bölcsészhallgató volt és magyar-angol szakot végzett. Majd 2003-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának esztétika szakán doktorált. Már 1993 óta jelennek meg esszéi, tanulmányai, novellái, publicisztikái, és számtalan kötete látott eddig napvilágot.

A programról bővebben ITT lehet olvasni.

2.

Könyvbemutató – Csinszka összegyűjtött versei

Időpont: január 11., 18:00 óra

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM)

Tverdota György irodalomtörténész mutatja be a Mert a Csodának nincsen párja – Csinszka összegyűjtött versei című könyvet, amely a Jaffa Kiadónál jelenik meg januárban. „A Mert a Csodának nincsen párja című kötet Csinszka jelenleg fellelhető összes versét gyűjti egybe. Az 1931-ben közzétett első és egyben utolsó verseskötetéhez képest – Csinszka közgyűjteményekben található levelezésének, memoárjainak és a korabeli sajtónak az áttekintésével – újabb és újabb, eddig ismeretlen szövegek kerültek elő. E könyvben a diáklány, majd feleség, múzsa és költő verseit, rajzos kéziratait, versben megírt üzeneteit, leveleit olvashatjuk, számos, máig kiadatlan költeménnyel együtt” – írják a PIM oldalán. A kötetet sajtó alá rendezte Zeke Zsuzsanna, akivel Hegyi Katalin beszélget az eseményen.

De ki is volt a költőnő? A pim.hu-n olvashatunk róla: „Boncza Berta, Csinszka (1894–1934) különleges teremtés volt, aki világéletében többre vágyott az apródszerepnél. A magyar és svájci leánynevelő intézetekben nevelkedő, de a családi és társadalmi konvenciók ellen lázadó fiatal lány kezdettől fogva művészi karrierről álmodozott. Levelezett költőkkel, köztük Ady Endrével, járatta a Nyugat című folyóiratot, francia és német irodalmat olvasott. Sokoldalú tehetséggel áldotta meg a sors, a művészet számos területén kipróbálta magát. Rajzolni tanult, verseket, novellákat, szépirodalmi igényű leveleket írt, lelkesedett a fotográfiáért. Szépsége, érzékenysége, tehetsége sokakat megérintett és megihletett. Felesége és múzsája lett Ady Endrének, majd később Márffy Ödönnek, azonban ő nem érte be ennyivel, „saját jogán” akart művész lenni, és maradandót alkotni. Kéziratai sokáig fiókban maradtak, verseit először csak 1931-ben jelentette meg.”

A programról bővebben ITT lehet olvasni!

3.

Irodalmi szalon: Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János RÓMÁJA

Időpont: január 17., 19:00 óra

Helyszín: Hadik Irodalmi Szalon
Róma – az Örök Város néhány magyar alkotónak a szabadság, az alkotás, a kitekintés, az együttlét színtere volt. Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Lengyel Balázs 1947–1948 fordulóján egy kis időt Rómában tölthettek. Szomszédos szobákat foglaltak el az Akadémián. Versek, szövegek, élmények születtek, barátságok szövődtek itt. Na, de mit is jelentett 1948-ban kiutazni, és mit jelent ma Róma a költőknek? Milyen hatása van ma az irodalomra Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes költészetének? Idézzük meg a két kiemelkedő költő életművét római élményeik tükrében! Hallgassuk meg, ma milyen ösztöndíjasként Rómában élni! A Római Magyar Akadémiával közösen szervezett program háziasszonya Juhász Anna lesz, a meghívottak között pedig találkozhatunk Hafner Zoltán irodalomtörténésszel, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa és Pilinszky János életművének ismerője, szerkesztője. Vendég lesz dr. Puskás István, a Római Magyar Akadémia Accademia d’Ungheria igazgatója, italianista, a Debreceni Egyetem korábbi adjunktusa, műfordító, az olasz kultúra és irodalomtudomány kiváló ismerője. Valamint érkezik Závada Péter költő, aki nemrég járt Rómában az Akadémián, ahol a Voice Check, spoken word című nemzetközi költészeti felolvasóesten vett részt. Mit jelent számára Pilinszky János? Milyennek látja ma a Római Magyar Akadémiát és az ottani létet? Mit jelent Róma, miként szerepel az életében? Mindezt megtudhatjuk majd tőle. A rendezvényen a verseket, a naplórészleteket, a visszaemlékezéseket Kútvölgyi Erzsébet színművész tolmácsolja majd.

A programról bővebben ITT lehet olvasni!

4.

Kerekasztal-beszélgetés – Kassák Esti Extra

Kassák Lajos az irodalomoktatásban

Időpont: január 25., 18:00 óra

Helyszín: Kassák Múzeum

A program első felében, 18 órától szubjektív tárlatvezetést tartanak a Kassákizmus 2. AZ ÚJ KASSÁK. A ló meghal és a madarak kiröpülnek című kiállításon. Ezt 19 órától kerekasztal-beszélgetés követi, melynek moderátora dr. Pintér Borbála irodalomtanár lesz. A résztvevők között ott lesz Arató László, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola pedagógusa, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola pedagógusa, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke és Veres András, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tagja.

Belépő: 600 forint/fő

A programról bővebben ITT lehet olvasni!

5.

Olvasókör – Kun Árpád: Megint hazavárunk

Időpont: január 27., 11:00 óra

Helyszín: Rózsavölgyi Szalon

„Szeret Ön olvasni? Szeret Ön könyvekről beszélgetni? Megvitatni ismerősökkel, barátokkal, rajongó társakkal, hogy mi jót olvasott? Hogy ebben vagy abban a könyvben mi izgatta a legjobban? Hogy miért emlékszik vissza még napok, hónapok, évek múltán is az élményre? Vagy megérteni, mások miért nem rajonganak ugyanúgy egy regényért, ahogy Ön? Vagy mit esznek a többiek azon a könyvön, amiben Ön nem talált semmi különöset?” – kérdezik a Rózsavölgyi Olvasókör szervezői, akik különleges társasági összejövetelre és izgalmas diskurálásra invitálják a résztvevőket. Az olvasókörben minden alkalommal Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó egykori igazgatójának segítségével folyik a szó a kortárs művekről. Ezúttal Kun Árpád Megint hazavárunk című műve lesz a középpontban.

A programról bővebben ITT lehet olvasni.

Összeállította: Wéber Anikó – www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu