Jókai körtéi

275

Egy helybeli vagyonos földbirtokos, kinek jogász fia Budapesten szedi magába a tudományokat, igen furcsa módon jutott Jókai kézirataihoz.

A jogász úrfi ugyanis, midőn már mindenféle módon körülhálózta az apai szívet és zsebeket s még mindig nem szabadulhatott a főváros ölelő karjai közül, végre arra az ötletre jött, hogy valamelyik lapból kivágott s haza küldött az atyjának egy újdonságot, melyben az volt elmondva, hogy Jókai az erdélyi közművelődési egyesület javára a kéziratait laponként két forintjával eladja.

Az öreg, ki az irodalomnak lelkes barátja s Jókai legőszintébb bámulója, rögtön 100 forintot küldött a fiúnak, hogy vegyen azon 50 lapot különböző művekből, hadd jusson a família minden tagjának egy-egy lapnyi becses ereklye.

Az ereklyék egy hét múlva meg is érkeztek, s az öreg úr minden szobája fölakasztott egy-egyet drága vert bronz rámában, azonkívül a kedves rokonait is sorban megajándékozta velök, mi természetesen mindenfelé nagy örömet és lelkesedést keltett.

Az egész város bámulására járt a becses ereklyéknek, sőt, egész idegen emberek is kértek engedélyt, hogy tiszteletüket tehessék, s a halhatatlan költő kézvonásait lelkükbe véshessék.

Így tartott ez valami két hétig, az öreg úr büszke lett rá, hogy a háza milyen búcsújáró hellyé vált. Negyednapja azonban nagy katasztrófa történt. Egy doktor kimondta nyíltan, hogy a dologban tévedés van.

Ő látta és ismeri a Jókai keze írását, de az egészen más, apró, kerekded, míg amiket az öreg úr mutogat, az csupa nagy szarkaláb betű, valóságos kamasz írás. Az öreg gondolkodóba esett s mivel a doktor szavahihető ember volt, hozattak még egy lapot 2 forintért, de azt már nem a jogász úrfi közvetítésével.

A lap megérkezett s mindenki beismerte, hogy a doktornak igaza volt. Az elkeseredett apa rögtön táviratot küldött a fiának: „Eljárásod botrányos, kéziratok hamisítottak. Valami lump cimboráddal írattad. Haza ne gyere!”

Egy óra múlva megjött a válasz: „Gyanúsítás fáj. Jókai ifjúkori regényeiből küldtem, azóta változott az írása. Ki ebben kételkedik, kihívom! Hazautazásra kérek 50 frtot.”

Az öregnek imponált az erélyes hang, elküldte az 50 frtot, s aki az kéziratai eredetiségében kételkedik, azt kiutasítja a házából.

(Budapesti Hírlap, 1885. augusztus 9.)

A napokban a Magyar Szalon szerkesztője azzal a kéréssel fordult Jókaihoz, hogy írjon a folyóirat számára elbeszélést, vagy ami még jobb volna, regényt.

A kéziratot kérő levelet a posta elvitte, s Magyar Szalonéknál erősen várták a kéziratot, mert hát Jókai kézirata – amiből az utóbbi időben csakis a Pesti Hírlapnak jut –, minden szerkesztőségben a legkedvesebb vendég.

Elmúlik néhány nap és íme megjelenik a Jókai küldönce és átnyújt Fekete József szerkesztőnek egy csomagot, amely azonban nem éppen úgy festett, mintha kézirat lett volna benne. Hát, nem is azt rejtegetett, hanem két darab körtét.

Két külön fajta, pompásan megérett, illatos körtét, amelyeken meglátszott, hogy a Jókai saját terméséből valók.

Az egyelőre rébuszt képező körtékhez egy levél is volt mellékelve, amelyben Jókai azt írta, hogy az a két körte az ő termése s ama körtefajokból nagy mennyiséggel rendelkezik. Ha úgy tetszik, azokból bármily mennyiséggel szolgál és annyit ad, amennyi kell, hanem kézirat az nincs.

(Pesti Hírlap, 1893. szeptember 23.)

Jókai-kézirat eladó. Jókainak Ne kártyázzunk című híres elbeszélése 1200 koronáért eladó. Rákóczi út 54. Portásnál.

(Az Ujság, 1921. november 13.)

Vladár Ervin, a caracasi Magyar Ház egykori elnöke levelet írt az Országos Széchenyi Könyvtár vezetőségének, hogy családja hagyatékaként Jókai-kéziratok vannak a birtokában.

„Egy barátunk felhívta figyelmünket arra – írja a többi közt –, hogy Önöket érdekelhetné Jókai legelső munkáinak a kéziratai, amelyet a múlt század közepe táján ő maga adott hálából nagyanyámnak, akinek a házában tardonai bujdosása idejében sok időt töltött és török időkről szóló munkában felhasznált adatokat részben az ottani könyvtárban levő régi könyvekben találta.”

[…] Ereklyeként őrizte a Vladár család a Jókai-kéziratokat, s amikor a második világháború kitörése után Svájcba költöztek a família élői, s onnan pedig a messzi Caracasba vándoroltak, magukkal vitték az ereklyéket. […]

Jókai, aki tardonai tartózkodásának nyomát sokszor följegyezte, a Vladár családot soha nem említette, és azt sem, hogy a család valamelyik tagjának kéziratát odaajándékozta volna. Vladár Ervin szóbeli közléséből ismertük meg a megajándékozott nagyanya nevét.

Aki a kéziratokat kapta, özvegy Vladár Józsefné, született Lónyay Karolina – a családi hagyomány olykor Saroltának is emlegeti – volt; az időben a Tardonával szomszédos Bánfalván – ma Bánhorváti – élt.

(Nemeskéri Erika: Egy kiadatlan Jókai-kézirat, in: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1976–1977)

[…] egy 100 ezer forint körüli értékkel bíró Jókai-kézirat már nem hozza lázba a piacot, míg ha esetleg előkerülne egy Petőfi-kézirat, az garantáltan gazdára találna, annak ellenére, hogy az ára a Jókainak akár a százszorosát is elérhetné.

(Világgazdaság, 2004. október 18. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu