Átadták a szakkollégiumot

536

Az épületben 21 apartmant és az alagsorban egy 85 négyzetméteres közösségi teret is kialakítottak.

A Károli Gáspár Református Egyetem szakkollégiumát december 15-én adták át Budapesten. A VIII. kerületben lévő új épületet a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium diákjai használják a jövőben. A nyitóünnepségen elhangzott: az épületet a Dunamelléki Református Egyházkerület bocsátotta az egyetem rendelkezésére száz évre.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke nyitóbeszédében bemutatta az épületet, amely a második világháború előtt a Keresztyén Ifjúsági Egyesület székháza volt, majd a kommunizmus idején számos célra használták, közvetlenül a rendszerváltás előtt pedig szociális lakások működtek a Krúdy utca–Horánszky utca sarkán található, addigra teljesen lepusztult körfolyosós bérházban. Hozzáfűzte: az épületet a Dunamelléki Református Egyházkerület bocsátotta az egyetem rendelkezésére száz évre. A református püspök reményét fejezte ki, hogy a szakkollégiumban a református egyetem legtehetségesebb diákjai megkaphatják azt a többletet, melyet a nagylétszámú hallgatóval dolgozó egyetemi képzés, „oktatási daráló” nem adhat meg nekik. Majd kiemelte: nem egy egyszerű egyetemi szakkollégiumról van szó, hiszen ez az épület a legkiválóbbak gyűjtőhelye, és reméli, idővel egyre több ilyen kollégiumot tudnak létrehozni.

A szót Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) rektora vette át, aki felidézte: ő még személyesen is ismerte Benda Kálmánt, hiszen a tanítványa volt, így nyitóbeszédében is diákéveire emlékezett vissza.

Ezt követően Sepsi Enikő, a KRE Bölcsészettudományi Karának dékánja mondta el beszédét, melyben kiemelte: az épületbe költöző szakkollégium szeptemberben kezdte meg működését 64 bentlakó és 12 bejáró diákkal, akiket még a nyár folyamán vizsgáztattak le, ugyanis előzetes vizsga szükséges a felvételhez. A dékán hangsúlyozta: a kollégium fő célja, a humán kultúra és a keresztény értékek iránt egyaránt elkötelezett emberek nevelése, „akik számára az oktatás és a kutatás társadalmi szolgálat”, és akik az ökumené jegyében „képesek lesznek integráló és vezető személyiségekké válni a társadalomban”. A dékán külön köszönetet mondott Balog Zoltánnak, az emberei erőforrások miniszterének a támogatásáért, hiszen enélkül nem jöhetett volna létre ez az épület. Ezzel a kollégiummal egy álom vált valóra – mondta el Sepsi Enikő. Majd hozzáfűzte: neves külföldi egyetemekkel és kollégiumokkal is együtt szeretnének működni, így felvették a kapcsolatot a Kárpát-medencei református egyetemekkel.

Az épületben 21 apartmant és az alagsorban egy 85 négyzetméteres közösségi teret is kialakítottak. Az épület felújítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma 814 millió forinttal támogatta. A kollégium névadója Benda Kálmán akadémikus, a KRE első rektora. Az ünnepségen jelen volt Bendáné Sebők Mária, Benda Kálmán fiának özvegye, aki a család nevében mondott köszönetet. Elmondta: a család külön örül, hogy egy ifjúsági intézmény viseli Benda Kálmán nevét, mert a fiatalságnak mindig szüksége van példaképekre és Benda Kálmánnál jobbat keresve sem találnának. Az ünnepségen bemutatták a szakkollégium logóját is, melyet két pszichológia szakos diák tervezett. A logón egy főnixmadár látható Kálvin-csillaggal, a háttérben a kollégium jelmondatával.

Kultúra.hu/MTI

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu