A Várkert Bazárban a Gésák a Duna-parton című tárlat a magyarországi japonizmus XIX. század második felétől kezdődő virágzását tekinti át.
Két galéria, két korszak, kétféle koncepció a Duna két partján, de az eltérések inkább felkeltik az érdeklődést a másik iránt, mintsem egymás ellen versengenének a látogatókért. A Várkert Bazár neoreneszánsz épületében a nosztalgikusan csengő Gésák a Duna-parton című tárlat a magyarországi japonizmus XIX. század második felétől kezdődő virágzását tekinti át. Itt elsősorban magyar képzőművészek alkotásaiban gyönyörködhetünk, de számos eredeti japán tárgy köszön vissza többek között a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum anyagából is. Az irányzat népszerűségét mutatja, hogy a millenniumi ünnepségektől az első világháború kitöréséig összesen tizenhét japán tematikájú kiállítást rendeztek Magyarországon.
A japonizmus nyugat-európai áramlatként érkezett hozzánk. Sokak számára ismert a japán fametszetek francia impresszionizmusra gyakorolt hatása: az erős kontúrozás, a síkszerű ábrázolás, a merész képkivágás Van Gogh, Gauguin vagy Manet festészetében is megfigyelhető. Csók István és Rippl-Rónai József Párizsban találkozott e stílussal, amelyet nemcsak francia mesterektől másoltak, hanem maguk is gyűjtőjévé, tanulmányozójává váltak az eredeti műveknek. Nem annyira közismertek viszont Csontváry Kosztka Tivadar művészetének japán gyökerei, ez a Várkert kiállításának egyik legérdekesebb tanulsága.
Tabaimo. Parányi japán konyha, 2003
Az ipar- és képzőművészet egyenrangúságát valló távol-keleti attitűd bizonyára szerepet játszott a Zsolnay- és herendi gyárak népszerűségének növekedésében is. A szecesszió ornamentikája kiegészült az avarszint élőlényeivel: a békákat, a gyíkokat, a bogarakat korábban ritkán vagy csak negatív összefüggésben ábrázolta az európai festészet (leginkább mint a bűn, a tisztátalanság jelképeit), a szecesszió idején viszont drágakőként pompáztak a levelek, virágok, indák mellett és között.
A kiállítás azonban – véleményem szerint nem túl szerencsésen – nem áll meg a festészet, bútorművesség, iparművészet japán eredőinél, vagy talán az arányokat nem sikerült elég ügyesen megtalálni. Mintha valami mágnes minden kapcsolódó tárgyat válogatás nélkül odavonzott volna. A Japán kávéházról szóló blokkot még megértjük, hiszen a nyugatos írók és képzőművészek kapcsolata közismert, de a Goldschmied cég japán mintás teásdoboza vagy a gésaként pózoló színésznők poszterméretű fotói már inkább zavarba ejtenek.
Alig fél évszázaddal később Japán és vele együtt Európa hozzá fűzött viszonya is szinte gyökeresen átalakult. A múlt század második felében a műszaki fejlődés paradicsomából nézve már-már lassúnak és komótosnak tűnt az egykor hódító és egzotikumra szomjazó „öreg kontinens”.
A megállíthatatlannak tűnő fejlődésnek az 1990-es évek végén tapasztalható gazdasági visszaesés vetett gátat, amely a művészeket sem hagyta érintetlenül.
A másik, a Bálnában található Új Budapest Galéria vándorkiállítása ebbe a bizonytalanná váló korszakba enged betekintést. A válogatás a Japán Alapítványnak köszönhető, melynek célja az ország kultúrájának terjesztése, ilyen szempontból is érdemes megtekintenünk.
Az útkeresés Kelet és Nyugat, modernitás és tradíció közt vagy a társadalmi változások hatásai mind fellelhetők a képzőművészeti alkotásokon, fotókon, animációkon, kinetikus szobrokon.
Különleges irányzatot jelentenek Takahasi Nobujuki festményei. Az absztrakció és a figuralitás határmezsgyéjén elhelyezkedő képek témái gyakran kultikus, jellegzetes japán helyszínek, buddhista templomok vagy gyógyfürdők. Takahasi műveit sokszor képeslapok és nyomtatott kiadványok alapján készíti el, színfoltokra és vonalakra redukálja a látványt, amelyekkel olyan hatást kelt, mintha spontán képeket alkotna néhány lendületes mozdulattal. Valójában azonban rengeteg időt tölt egy-egy mű elkészítésével, amelynek apró részletei ugyanúgy figyelmünkre tartanak számot – jellegzetes japán szemléletet tükröző módon –, mint a globális kompozíció.
A hagyományt szintén modern szemlélettel ötvözi Suda Josihiro is, aki életnagyságú növényeket farag, és azokat repedésekben, oszlop sarkán úgy helyezi el, hogy az élő természet részeként hassanak. A gyanútlan látogató emiatt gyakran el is megy mellettük. Ezen a kiállításon ez a fajta installálás nem volt lehetséges, így Suda egyetlen bazsarózsaszirmot faragott ki, és helyezett el egy raku teáscsésze mellett, csendes, de drámai szimbiózist teremtve ezzel a két tárgy között.
A fenti, tradícióhoz erősebben kötődő művek ellenpontjaként néhány szobor megidézi a modern Japánt is. Kérdésfeltevésük több mint tűnődés a fejlődés határtalanságáról.
Szerencsére kiváló rövid kalauz is áll a látogatók rendelkezésére: hagyjuk magunkat elvarázsolni!
(Várkert Bazár: Gésák a Duna-parton. Új Budapest Galéria: A jövő kapuja. Mindkét kiállítás március 12-ig látogatható)
