Flag-gasztro magazin: Ananász krémleves

297

Krémes, hűs-édes leves, benne az ananász íze mellett finoman gyömbér és fahéj - mindezt a vörösborban felfőzött aszalt eper tette teljessé, mint levesbetét.

Hozzávalók:

  • 1 ek vaj
  • 5 dkg cukor
  • 1 doboz ananászkonzerv (esetleg friss ananász)
  • 1 ek. keményítő
  • 2 dl tejföl
  • esetleg némi tej
  • gyömbér
  • fahéj
Levesbetét:
  • Személyenként 4-5 szem aszalt eper
  • 2-3 dl félszáraz vörösbor

A vajat megolvasztjuk, és a cukrot meg karamellizáljuk. Rádobjuk az ananászt (levével együtt), felöntjük vízzel, és puhára főzzük. Meglepő, de kb. 1 órán át főztem, míg a rostjai turmixszolhatóvá váltak! Bot mixerrel turmixszoljuk.
 
Míg az ananászt főzzük, addig a bort melegítsük meg, és kis lángon főzzük benne pár percet az aszalt epret. Ha megpuhult az eper, tegyük félre kihűlni,

Az ananászt fűszerezzük őrölt fahéjjal és gyömbérrel.

A keményítőt pici hideg vízzel, majd a tejföllel simára keverjük, némi forró levest adunk hozzá, hogy össze ne ugorjon, majd az egészet a leveshez csurgatjuk.

1-2 perc alatt kiforraljuk, ha kell, utána ízesítjük. Ha túl sűrű lenne, némi tejjel hígíthatjuk.

Hidegen tálaljuk, tetejére tegyünk a lecsepegtetett eperből.

 
Szerző: 5PL 
 
További receptek, információk itt találhatóak: 
 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu