CineMagyar – A Föld szeretője

608

Pozsgay Zsolt tavaly nyáron forgatott Zsolnay-filmje, melynek hangulata a csehszlovák szatírák hangulatát idézi, ám inkább hasonlít egy filmszakköri alkotásra, valójában nem életrajzi film.

Persze, a Dénes Gizella Csodálatos fazekas című múlt századi regényére épülő film tartalmaz életrajzi elemeket, a család történetét leginkább lazán kezeli, inkább alárendeli a történetvezetésnek, ahogy sok minden mást is. Többet próbáltak belezsúfolni abba a másfél órába, mint amennyit elbírna, így az egész kudarcba fullad.

Jobb felütést elképzelni sem lehetne; gyönyörű Zsolnay-alkotásokkal indít a film, megadja az alaphangulatot is. Zsolnay Vilmos édesapja kereskedői pályára szánja fiát, ám az egészen más utakon tévelyeg: a festészettel kacérkodik. Aztán egy nap megörökli bátyja edénygyárát, így nem marad sok választása. Mi több, felbukkan egy olasz öregember is, Benedetto, aki a híres eozin máz receptjét súgja meg neki. S innentől nincs megállás: szerelem, ármány, szenvedély és nem kevés okkultizmus tarkítja a vásznat. Úgy érzem, maga a film azonban több ponton is elvérzett. Zsolnay figurája erőtlen, nyoma sincsen annak a karakternek, amit az ember mögötte látna, amilyen ő valójában volt. S bár a színészi játék túlzó és hiteltelen, azt hiszem ezekkel a szerepekkel a világ legjobban összeállított szereplőgárdája sem tudott volna megbirkózni (bár félő, hogy lassan magyar vonássá válik, hogy mindenki túljátssza a szerepét). Ebben egyébként Görög László jár az élen, de Auksz Éva szemei is egész végig könnyeket potyogtatnak. Ezen nem segítenek a rossz, elnagyolt dialógusok – melyekben néhol igen feltűnő hibákat lehet találni, így a karakterrajzoknak ellentmondóan meglepő fordulatok teljesen elhiteltelenítik az egyes jeleneteket. Kidolgozatlan karakterek sora vonul fel az alkotásban, s a feszültségkeltés is kimerül az egymással való kiabálásokban. Igen, a kiabálás igen fontos motívuma a filmnek. Harsány és túlzó.

Pozsgai Zsolt láthatóan nem tudta eldönteni, merre induljon el, miről is forgasson valójában, így mindent összeboronált mindennel. Egy utat kellett volna csak kiválasztani, és azon végighaladni, mert ha a lábnyomok ennyire összekuszálódnak, abból jó nem sülhet ki. A film pozitívuma a gyönyörű pécsi táj. Van mit megmutatni a városból, s igen büszkék lehetnek… a környékre. A film már más tészta. A zene elég jól összeillett a képekkel, s habár néhol idézte a hongkongi filmek egy-egy pillanatát, vagy akár egy b-kategóriás horrorfilmét, a zenét az „elmegy” címszó alá vehetjük, összhangban van a filmmel. Az alkotás maga nem való a moziba, inkább tévében képzelném el a jeleneteket, így kevésbé lennének szembetűnőek a hibák. Hova tovább, ha nagylelkűen szemet hunyunk Majka szerepvállalása felett, nem is annyira szörnyű a végeredmény, jól bemutatja a kor hangulatát.

A Föld szeretője

rendező: Pozsgai Zsolt
zeneszerző: Gulyás Levente
operatőr: Nádorfi Lajos

szereplő(k):
Őze Áron
(Zsolnay Vilmos)
Koncz Gábor
Auksz Éva
Sunyovszky Szilvia
Kézdy György
Görög László
Lux Ádám
Tarsoly Krisztina

 

Szalkai Evelin, www.cinemagyar.hu – A Flag Polgári Műhely partnere

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu