Az új Cayenne méginkább Porsche, mint az elődje volt…

558

A 2010-es modellnek csak egyetlen alkatrésze azonos a "régi" Cayenne-ével: a Porsche embléma a motorháztetőn - Aradi Géza, a márka menedzsere ezzel a hatásos felütéssel vezette be az új Cayenne hazai bemutatóját.

A gyár mérnökei a fejlesztés során az agilitás növelésére és a fogyasztás csökkentésére helyezték a legnagyobb hangsúlyt, ezért egyrészt csökkentették a SUV súlyát és ezzel párhuzamosan bevezették az automatikus start-stop funkcióval kombinált új, 8 fokozatú Tiptronic S sebességváltót. Így az autó mostantól nemcsak sportosabb és kényelmesebb lett, de kategóriájában legalacsonyabb a fogyasztása és károsanyag-kibocsátása is.

A májustól kapható 2010-es Cayenne öt változatban, Porsche Traction Management (PTM) aktív összkerékhajtással rendelhető. Az alapmodell 3.6 literes V6-os benzinmotorja 300 lóerős, manuális váltóval 7,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége 230 km/óra, a fogyasztása 11,2 liter/100 km. Kapható a már említett, nyolcsebességes Tiptronic S váltóval is, ezzel 9,9 literre csökkenthető a fogyasztása.
 

Az erősebb modellek természetesen ennél torkosabbak, a Cayenne S fogyasztása már 10,5 liter/100 km. 4.8 literes, 400 lóerős V8-as motorja a Tiptronic S váltóval 5,9 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége 258 km/óra. A Cayenne Turbo 4.8 literes biturbó V8-as motorja 500 lóerős, 4,7 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége 278 km/óra és 11,5 litert kér 100 kilométerenként.

A kínálat két, talán legizgalmasabb modellje nem érkezett meg a bemutatóra, de a Cayenne diesel már megrendelhető a 240 lóerős, háromliteres V6-os dízelmotorral. Ez a Tiptronic S váltóval 7,8 másodperc éri el a 100-as tempót, a végsebessége 218 km/óra, a fogyasztása 7,4 l gázolaj 100 kilométerenként. A károsanyag-kibocsátás értéke e négy modellnél 236, 245, 270 illetve 195 g/km.

Ez utóbbi adat azért fontos, mert a választékban megjelent az első környezetkímélő Porsche SUV, a „Semper Vivus” kései utódja, a hibrid-Cayenne is, igaz, ez sem volt ott a bemutatón. Cayenne S Hybrid úgynevezett teljes hibrid, háromliteres V6-os, kompresszoros motorja az elektromotorral együtt 380 lóerős, 6,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, 242 km/óra a vége, 8,2 liter/100 km a fogyasztása és 193 g a CO2-emissziója kilométerenként.

A fejlesztőcsapat a valóban jelentős fogyasztáscsökkentést különféle trükkökkel érte el. A fékezési energiát „visszatöltik” az akkumulátorba, ezért a generátor éppen csak a szükséges mennyiségű áramot termeli, a fedélzeti áramellátást elsősorban a fékezések során feltöltött indítóakkumulátor végzi. A motorban a hűtőfolyadékot a termo-menedzsment segítségével villámgyorsan felfűtik az üzemi hőmérsékletre. A Cayenne-nél újdonság az automata start-stop funkció és a „változó tolóüzemi-lekapcsolás”, ami azt jelenti, hogy guruláskor – például piros lámpához érve, vagy lejtmenetben -, amikor a sofőr lelép a gázpedálról, a vezérlő elektronika irányítottan lekapcsolja az üzemanyag-ellátást.

A Porsche az új Cayenne számára egy teljesen új összkerékhajtási koncepciót fejlesztett ki. Ennek lényege, hogy a Porsche Traction Management (PTM) alkalmazása az elektronikusan vezérelt lamellás-kuplungos aktív összkerékhajtással és a nyolcsebességes Tiptronic S-sel kombinálva lehetővé tette a felező elhagyását. A Traction Management minden esetben szükség szerint osztja el a hajtást az első és a hátsó tengely között. A vezető – modelltől függően – a terepképességeket több fokozatban is beállíthatja. Az Offroad-1 állásban az elektronika a lejtmenetvezérlő mellett az összes releváns rendszert, – így például az ABS-t is -, a tapadásközpontú terepprogramra állítja. Ha a vezető az Offroad-2-t a választja ki, nehéz terepen a jobb tapadás érdekében a hosszanti kuplung akár 100 százalékosan is összezár. Offroad-3-nál a hátsó differenciálmű zár össze teljesen.

A Cayenne Turbo kivételével szériában minden modell acélrugókkal készül, a zászlóshajó pedig szériafelszereltségként új fejlesztésű légrugós felfüggesztést kapott, kiegészítve a Porsche Active Suspension Management rendszerrel. A PASM azt jelenti, hogy a vezető a középkonzolon elhelyezett kapcsolóval három „rugóprogram” közül választhat: komfort, normál és sport üzemmódot. Meg persze szabadon állíthatja a „szabad magasságot” is!

Ami az árakat illeti, végezetül álljon itt egy rövid idézet a hivatalos sajtóanyagból:

„Kérésre továbbra is kínálunk kormányfűtést…
…A maximális vontatható súly 3,5 tonna, kivéve a kézi váltóval szerelt Cayenne-t, amelynél 2,7 tonna. Elektromosan vezérelhető vonóhorog szintén rendelhető, amelynél a vonófejet elektromosan, gombnyomásra nyithatjuk ki vagy zárhatjuk vissza. A vonóhorog bezárt állapotban teljesen eltűnik a hátsó lökhárító alatt…
…A Cayenne modellekhez opcionálisan automatikus csomagtérajtó is elérhető… A csomagtér nyitásához a vezetőnek három lehetőség áll rendelkezésére: egy gomb a belső térben, a kulcsról történő távolsági nyitás, vagy a csomagtérajtón elhelyezett érintőgomb. Zárni a belső oldalon elhelyezett gombbal lehet. A nyitási magasságot gombnyomásra a garázs magasságához szabhatjuk.”

Na, valahol ehhez szabták az árakat is…
 

4x4online.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu