A Rolls-Royce és én

540

Surányi Endre írása először az Autó-Motor 1984/1-es számában jelent meg.

Mint tapasztalhatták, ledves olvasóim, sokféle gyártmányú autóval volt már dolgok – és írtam is ezekről –, de Rolls-Royce-szal nem. Mellékgondolatként ide kívánkozik, hogy sok esetben milyen igazságtalan az élet, az autókonstrukciók tekintetében is. Mert például az egykori Minervának, a Rolls-Royce versenytársának gyártása megszűnt, mert Belgium nem tudott annyi dotációt adni a gyárnak, mint Anglia a Rolls-Royce-nak. Ugye furcsán hangzik, hogy ezeknek a tíz normál autó árába kerülő autócsodának a gyártása deficites volt. Ki érti ezt, hogy a maharadzsák, államfők, milliomosok, kábítószercsempészek, maffiavezérek és egyéb „egzisztenciák” autóit az állam dotálja, ezzel szemben a kispénzű emberek számára készülő Citroën 2 CV, a Fiat 126-osok és társaik nyereséget hoznak.

De térjünk a tárgyra, hogy a napokban miként kerültem kapcsolatba a Rolss-Royce-szal, pedig úgy véltem, ahogyan már nem találok új barátokra, újabb autókkal sem lesz dolgom. Örömmel közlöm, hogy mindkét dologban tévedtem, s most megírom a Rolls-Royce javításának történetét. Három kisiparost ismerek a sok közül – és ez nem valami jó arány –, akik kitűnően és olcsóbban dolgoznak, mint állami konkurenseik: Lippai János autóbontót, Nagy Lajos és Bártfai István autójavítót. Ez utóbbi mesélte el nekem a következő történetet autóm javítása közben.

*

– Majd hanyatt estem, amikor hazaértem, és láttam, hogy a kapubejáratot egy Rolls-Royce állja el, amelyben egy hetven év körüli úr aludt. Amikor felébresztettem, közölte, hogy egy NSZK-beli autójavítóban, ahol én előzőleg dolgoztam, kapta meg a címemet, hogy hozzám forduljon, ha Magyarországon valami probléma lenne a különleges autóval. A férfi elmesélte, hogy a már veteránnak számító Rolls-Royce-szal egy évvel ezelőtt történt az első fékhiba. Amikor egy hosszú hegymenet közben fékezni akart, csodálkozva tapasztalta, hogy a fékpedál ellenállás nélkül ment le a padlóig, anélkül, hogy jelentkezett volna a kívánt fékhatás. Szerencsére a kézifékkel meg tudott állni. Azonnal a szálloda melletti szervizbe vitte a kocsit. A mester mással volt elfoglalva, s miután megtudta, hogy ügyfele a hotelben éjszakázik, elégedett pillantást vetve a Rolls-Royce-ra, megnyugtatta őt: „Mire kipiheni magát, uram, a fék rendben lesz.”

Másnap reggel a mester egy Rolls-Royce-hoz méltó számla kíséretében közölte, hogy rendben van a kocsi. Bár, mint mondta, távozásomat követően egy jó óra múlva a garázsba állva konstatálta, hogy semmi vaja a féknek. De azért mindent szétszerelt és megvizsgált, ám hibát nem talált. Így nem tudja, mi okozhatta a pillanatnyi fékkihagyást. Ettől kezdve hosszú hegymenet vagy nagyobb sebességgel történő haladás után elmegy a fék, azaz üresen szalad be a fékpedál. Több műhelyben javították már – nem kevés pénzért –, de úgy látszik, a valódi hibát nem találták meg. Mostanában viszont a fékkihagyás mind gyakrabban jelentkezik.

Eddig ért az amerikai magyar milliomos elbeszélésében – fordult felém Bártfai Pista –, abbahagyva a szerelést, s rágyújtott egy cigarettára. Ebből tudtam, hogy most valami engem különösen érdeklő rész fog következni.

– Mit gondol, Bandi bátyám, mi jutott az előzőekből eszembe?
A műszaki rejtélyek megfejtésénél óvatos vagyok, mert előfordult már néhányszor, hogy melléfogtam, ezért csak hümmögtem valami olyasmit, hogy majd elmondja, fiatal barátom.
– Megelevenedett előttem az a történet – folytatta Pista –, amit az Autó és én című könyvében olvastam. Megírta, hogy öreg Magosix taxijával rohant lefelé a lejtőn, mert nem volt fékje. Amikor utasa sokallta a sebességet, ön azzal nyugtatta meg, hogy a konkurrens taxis azt állítja, ezen a lejtőn motor nélkül 120-szal ment lefelé. Száz körüli tempónál egy keresztbe álló szekér zárta el az utat. Bandi bácsi ösztönösen a fékre lépett, és csodák csodája, az ismét működött. Az utas természetes hangon megjegyezte: „Ja, ilyen fékkel lehet viccelni”, csak akkor sápadt el, mikor megtudta az igazat. A történet végén következett magyarázata, hogy a kipufogó közelében vezetett fékcsőben hegymenet alatt felforrt a fékfolyadék. Mivel a gázok és a gőzök összenyomhatók, nem fogott a fék. Lehűlés után ismét bekövetkezett a cseppfolyós állapot, és a fék működőképessé vált. Ez lehet a Rolls-Royce-nál is, gondoltam. Így is volt… Az évtizedek alatt elvékonyodott kipufogócső erősebben sugározta a hőt a fékcső felé, hozzájárult ehhez a száz éve nem tapasztalt kánikula.

A két cső közé helyezett hősugárzást gátló azbeszt pajzs behelyezésével a hiba egyszeriben megszűnt. A vendég nagyon csodálkozott, hogy ezt a fél óráig tartó munkát előtte végeztem. Azt a megjegyzést tette, hogy belőlem se lesz milliomos. Amikor a helyi próbaútra mentünk, tökéletesen fogott a fék. Az öreg el volt ragadtatva. Végül megkérdezte, mivel tartozik. Azt feleltem, amit a fogorvosom mondott a foghúzás után, hogy adjon annyit, mint még fájna a foga, azaz nem fogna a fékje. Magamban arra gondoltam, megfelezem Bandi bátyámmal, mert ön adta a megoldást. Közben az öreg a zsebébe nyúlt, és a kezembe nyomott egy százast.

Nálunk a trabantosok is gavallérabbak. Igaz, nem is lesznek milliomosok – fejezte be elbeszélést Pista barátom. Eközben befejezte kocsim kipufogódobjának hegesztését, amelyért a felezés értelmében nem fogadott el pénzt.

Így valóban bajosan lesz milliomos.

Surányi Endre – www.automotor.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu