Idén nyáron harmadik alkalommal indult útnak az Isonzó Expressz
, hogy utasai megemlékezzenek az isonzói csatákban elesett magyar katonákról. A történelmi különvonaton történészek és hagyományőrzők tartottak előadásokat és bemutatókat, a hangulatról pedig Csík János és barátai gondoskodtak. A népzenésszel a történelmi utazásról és a közös nemzeti tiszteletről beszélgettünk.
Csík János, a Kossuth-díjas Csík zenekar vezetője ezúttal nem az általa alapított zenekarral szórakoztatta az utazókat: zenésztársaival, barátaival együtt örömzenélt. Ellentétben a Csík zenekarral, amely koncertjein az alternatív rockzene elemeit is vegyíti az autentikus magyar népzenével, a vonaton kizárólag katonaindulókat, korabeli magyar népdalokat adtak elő. Az oda- és visszaúton is folyamatosan játszó formációban mások mellett részt vett Balogh Kálmán cimbalomművész és Kacsó Hanga Borbála népdalénekes, a Fölszállott a páva népzenei verseny egyik győztese.
Hogyan éreztétek magatokat a vonaton?
Az ember mindig izgatott, ha ilyen „kalandra” kérik fel. Számos kérdés átfut az agyán: hogyan játszunk majd az utasoknak, miként fognak elférni a zenészek? De őszintén mondom: a lehető legjobb véleménnyel érkeztem haza. Mind az elhelyezés, mind a vonat technikai megoldásai rendkívül jók voltak. A szervezés, ahogyan biztosították, hogy a több száz utas szépen szakaszosan mind meg tudja hallgatni az előadásainkat, egyszerűen zseniálisra sikeredett.
Nehezebb mozgó térben játszani, mint színpadon?
Inkább másnak mondanám. Kicsit aggódtunk a meleg miatt, nem tudtuk, hiszen ezekben a régi vagonokban még nem volt légkondicionáló. Ám szerencsére nagyon jó időjárást fogtunk ki, nem volt semmi gond. Az „utazózenélésben” pedig már volt egy kis tapasztalatunk, ugyanis korábban, amikor táncegyütteseket kísértünk, sokszor útközben, a buszon támadt kedvük az embereknek énekelni, mi pedig ilyenkor elővettük a hegedűt vagy a brácsát és belekezdtünk egy-egy dalba. Szóval volt tapasztalatunk, bár most sokkal kényelmesebbek voltak a körülmények, mint egy buszon.
Külön dalokkal készültetek az útra?
Igen. Ez fontos volt, hiszen a hagyományőrző katonák első világháborús öltözékben és fegyverzetben mutatták be a korabeli felszerelést, játszották el a korabeli szituációkat, egy másik kocsiban pedig a történészek meséltek az akkori eseményekről, így úgy illet, hogy mi is katonadalokat játsszunk. Bővebb repertoárral készültünk, hiszen hétszer-nyolcszor zenéltünk fél órákat, így Erdélyből, Kis-Magyarországból is válogattunk katonadalokat, a Kiskunságból pedig verbunkosokat, ami számomra nagyon fontos volt, hiszen én is kunsági vagyok. A közönség rendkívül felkészült volt és abszolút nem várta az ismert slágereket. Tudták, hogy autentikus magyar népdalok és katonadalok fognak megszólalni.
Hogyan kezdődött az együttműködésetek a MÁV Nosztalgia Kft-vel., az Isonzó Expressz történelmi utazás szervezőjével?
Engem most kértek fel először, előttünk a Sebő-együttes muzsikált két éven keresztül. Nagyon örültem a megkeresésnek. A vonaton nem a Csík zenekar játszott, hanem néhány zenész barátommal együtt léptünk fel. Kacsó Hanga Borbálával, akit a Fölszállott a páva nyerteseként ismertem meg, Balogh Kálmánnal, Mészáros János brácsással és Tóth Márton bőgőssel.
Van esetleg személyes vonatkozás is?
A zenekar tagjai közül volt olyan, akinek Isonzó mellett harcolt egy rokona. Nekem ennyire közvetlen kapcsolatom nincs Isonzóval, de ez nem is nagyon kellett ahhoz, hogy átragadjon rám az út hangulata. Alapvető tiszteletet éreztem az út iránt. Nagyon könnyen rá tud hangolódni az ember erre a miliőre, akár azzal is, hogy már az induláskor egy katonazenekar játszott az állomáson. De nagyon fontos, hogy azok, akik eljönnek, erre szánják az idejüket és a pénzüket, tényleg becsülik a történteket, így a vonaton is családi hangulat alakult ki, mintha egy régi közösség találkozott volna. Valahogy összehozza az embereket ez az egész út, a közös nemzeti tisztelet, a hittel való megemlékezés a katonákért.
Fischer Viktória – www.kultura.hu
Fotó: Mánfai György
