6 C
Budapest, HU
2025. december 4, csütörtök
Barbara, Borbála
Kezdőlap 2018 május

Havi cikkek: május 2018

Gyémántok Pécsett

A Pécsi Balett május 10-én állítja színpadra DIAMONDS című új bemutatóját a Pécsi Horvát Színház új épületében.

A náci műkincsrablás nyomában

Az örökösök és közintézmények összefogásával nyilvános online adatbázist fejlesztettek Németországban az egyik legnagyobb szabású náci műkincsrablás, a legendás Mosse-gyűjtemény ügyének feltárására.

Két díjat is elnyert A Viszkis Belgiumban

Két díjat nyert A Viszkis című alkotás a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban: Antal Nimród filmje a szakmai és az ifjúsági zsűri elismerését is megkapta.

Nem ítélik oda idén az irodalmi Nobel-díjat

A közelmúlt botrányai nyomán hitelességét vesztő és szinte működésképtelenné vált Svéd Akadémia pénteken bejelentette, hogy idén nem osztja ki az irodalmi Nobel-díjat, annak odaítélését 2019-re halasztják, amikor egyidejűleg két díjat adnak át.

Radics Gigi dala nyert!

Radics Gigi Budapest Szerelem című szerzeményét választották Budapest dalának, a közönségdíjat pedig Benji Bárhol járok című száma kapta.

A csodának nincsen párja

Csinszka mindig úgy nyilatkozott: ő nem költőnő, 1931-ben mégis kiadta verseskötetét, amelyben 25 versét jelentette meg.

Robert Downey Jr. magyar kötődései

A Magyar Hollywood Tanács és a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal különleges rendezvényt tartott április 26-án Tatán:

Új Czóbel-képek a múzeumban!

Czóbel Béla több frissen felfedezett munkáját is bemutatja a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) Czóbel Múzeumának május 4-én nyíló, újrarendezett kiállítása.

A Boszniai Piramisok meglepő titkai

A történelemkönyveket újra kell írni!

Boldoggá avatták Brenner János vértanút

Boldoggá avatták a kommunizmus áldozataként 1957. december 15-én vértanú halált halt Brenner János katolikus papot kedden szülővárosában, Szombathelyen.
bányásztörténeti-kiállítás

Bányászattörténeti kiállítótér épül Dorogon

A Dorog központjában lévő Reimann-altáró szomszédságában a térség 230 éves bányászatát és ipartörténeti örökségét bemutató kiállítótér épül 250 millió forintos uniós támogatás segítségével
library

Nyári olvasmányok a könyvtárosoktól

Ha még nem tudjuk, mit olvassunk nyáron, nézzük meg, mit ajánl a könyvtáros szakma! A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Árnyékban éles fény vagy – A Radnóti házaspár fényképei című kötet, a Kolibri Kiadó gondozásában megjelent Tittel Kinga: Mesélő Budapest és a Szépmíves Könyvek Kiadó által kiadott Munkácsy Mihály: Emlékeim, naplótöredékek, levelek című könyv kapott idén Fitz József-díjat.
c52efee80f031389be386f1b3a33e041

Sorozatmustra XXV.

A sorozatokról, általánosságban. Megosztunk veletek pár infót, hiszen lassan itt az évad vége, és ha akarjátok tudni, hogy a következő évadra mely sorozatok térnek vissza, akkor olvassatok tovább, valamit jön még a 24, illetve a Castle is. Érdemes tovább kattintatni:
palinka

Népzenei koncertek és pálinkaverseny a 12. Panyolafeszten

Nép- és világzenei koncertekkel, néptáncműsorral, bábszínházzal, a helyi és megyei értékek bemutatójával, valamint pálinkaversennyel várja az érdeklődőket augusztus 3. és 6. között a 12. Panyolafeszt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.
167a03f2a33fab7284ac8160f2aef1de

A türjei premontrei prépostság

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Ft
Dr. Jeffrey RedigerTeljes gyógyulásAz...

Ft
Ida BohattaMi Atyánk...- ...

Ft
Yayo KawamuraJó éjszakát! -...

Ft
Samuel Pruvot - Marc...

Ft
Dudás RudolfScytha szó és...