6.8 C
Budapest, HU
2025. május 9, péntek
Gergely
Kezdőlap 2017 július

Havi cikkek: július 2017

Ólavsøka

Az Ólavsøka Feröer nemzeti ünnepe július 29-én. Közel ezeréves ünnep, amely egyszerre hordoz keresztény és nemzeti hagyományokat.

Vasúti baleset 1902-ben: folyóba zuhant vonat

Két érdekes fotót mutatok 1902-ből. A felvételeket a MÁV zágrábi üzletvezetőségének ismeretlen munkatársa készítette Konjscina vasútállomás közelében.

Huszonhárom természetművész alkotásaiból nyílik kiállítás Budapesten

Egy nemzetközi projekt keretében huszonhárom művész Kelet-Európa tájai által inspirált munkáiból látható kiállítás 2017 július 27.-től Budapesten, a Koreai Kulturális Központban.

XXIII. nyári olimpia

1984-ben ezen a napon kezdődtek a XXIII. nyári olimpiai játékok Los Angelesben.

Népzenei koncertek és pálinkaverseny a 12. Panyolafeszten

Nép- és világzenei koncertekkel, néptáncműsorral, bábszínházzal, a helyi és megyei értékek bemutatójával, valamint pálinkaversennyel várja az érdeklődőket augusztus 3. és 6. között a 12. Panyolafeszt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.

Kilátástalan boldogság Kárpátalján

„Nem az volt a célom, hogy borzasztó szegény emberekről készítsek szomorú, de látványos fényképeket. Mélyre kellett ásnom, sok mindent meg kellett értenem” – mondta Mohai Balázs, az MTI fotóriportere a Külügyminisztériumban megnyílt, Magyar mindennapok Kárpátalján című kiállításáról. A fotóssal pályafutásáról, illetve a mostani projektje során átélt élményeiről beszélgettünk.

Durazzói Margit magyar királyné

Ezen a napon született Durazzói Margit (1347. július 28. – Acquamela, 1412. augusztus 6.) nápolyi, magyar és horvát királyné, a Nápolyi Királyság régense, III. Károly nápolyi és magyar király felesége.

Az ország egyik legnagyobb várjátékát rendezik meg Diósgyőrben

Magyarország egyik legnagyobb történelmi játékát rendezik meg a hétvégén Diósgyőr várában, a középkori forgatagon valósághű viadalok, fáklyás felvonulás, számos hagyományőrző csapat bemutatója és a néhány éve rekonstruált erődítmény udvartartása várja a látogatókat - közölték a szervezők az MTI-vel.

Éjszakai vonaton tartották meg egy opera ősbemutatóját

Az Aberdeen és London között közlekedő éjszakai, hálókocsis vonaton valószínűleg senki nem aludt. Az utasok operát hallgattak ugyanis.

Báró Eötvös Loránd magyar fizikus, miniszter

Ezen a napon született 1848-ban Báró Eötvös Loránd magyar fizikus, miniszter († 1919)
e091217de6e41bab0a6093395b509db3

Liliputi csodavilág Székesfehérvárott

A múzeumok nehéz helyzetét látva örömteli fejlemény, ha egy önkormányzat a város egyik legértékesebb épületét kínálja fel állandó gyűjteményei számára.
616b7c66509d527d7ee504d4e98920d6

Natasha könyvespolca – Egy értelmetlen per története

Amerikában imádnak pereskedni, nem csoda, hogy sokan ki is figurázzák ezt a viselkedésformát (- Kéne pár dolcsi. Pereljünk be valakit! - á la Kázmér és Huba). 
9700e018b5f6ba3d3ad3d6677f4c639e

„Főzz az egészségedért” 2. recept – Hawaii csirkemell

Merthogy ezzel kezdődött, ha jól emlékszem, a gyors és könnyű mozgalmunk.... (Direkt nem a "quick & easy" elnevezést említem, mert a gazdaságos áruházak egyik új termékcsoportját is így hívják, nehogy valaki még ezzel keverje össze....) 

Meghalt Kaján Tibor

Kilencvenhatodik életévében hétfő délután meghalt Kaján Tibor kétszeres Munkácsy-díjas karikaturista, érdemes és kiváló művész.
b38070d8c5031863d5c2b8527076647b

Ez történt Hollywood-ban…XXIII.

Az utóbbi hetek több nagyon várt film előzetesétől volt hangos, na meg pár apró hírtől, amitől jobban, vagy kevésbé várjuk őket. Miről is van szó, vagy mit fogtok találni a teljes bejegyzésben, legyen meglepetés, egyet ígérhetek, mindenki megtalálja majd a neki való mozit a közeljövőben, olvassatok tovább, megéri.