28.6 C
Budapest, HU
2026. május 24, vasárnap
Eszter, Eliza
Kezdőlap 2016 augusztus

Havi cikkek: augusztus 2016

Kinyílik a levéltár zárt világa

Harmincadik alkalommal jelent meg a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának évkönyve, amelyet Csönge Attila, az intézmény igazgatója mutatott be augusztus 22-én.

Optimizmus, búfelejtés, rock & roll!

Új lemezt adott ki a Takáts Tamás Blues Band, amelyet szeptember 23-án az Erzsébet téri Akváriumban, a vendégzenekar MégEgyKör műsora után mutatnak be.

Vizuális kísérletek a vásznon

Szerigráfiák, multiplikák címmel nyílt kiállítás az idén 110 éve született Victor Vasarely munkáiból a balatonfüredi Vaszary Galéria kiállítótermében.

Kötetben Csongrád megye kincsei

A Csongrád Megyei Önkormányzat képzőművészeti gyűjteményét mutatja be az az album, amelyben csaknem 160 festmény szerepel és egyúttal képet ad a vásárhelyi és szegedi festők munkásságáról.

Tíz Bogányi-zongorát vásároltak

Az utóbbi napokban a sajtóban tévesen jelentek meg a magyar állam által vásárolt Bogányi-zongorákkal kapcsolatos információk.

Gazdag évadnyitó a Radnótiban

Kováts Adél igazgató augusztus 22-én tartotta meg első évadnyitó társulati ülését a Radnóti Színházban.

Történelmi karnevál

Az idén XVII. alkalommal megszervezett Savaria Történelmi Karnevál a Nyugat-Dunántúl kiemelt turisztikai rendezvénye.

Visszatér a mozikba a Ponyvaregény

Újra mozivásznon látható augusztus 25-től a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású és legtöbbet idézett filmje, a Ponyvaregény (Pulp Fiction).

Ünnepség Komlón

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerint újra válaszúthoz ért Magyarország.

Szent István-domborművet avattak

Az államalapítás ünnepére időzítve avatták fel augusztus 19-én Szent István király domborművét a kápolnásnyéki Halász-kastély előtt.
61bd75462884ad6af2e39d169daf32ce

Aki teológiával ment Hitlerrel szembe

Egy kivételes ember tetteinek valódi értékét akkor érthetjük meg, ha arra gondolunk, sokunknak még a mindennapok banális helyzeteiben is nehéz kitartani az elveink mellett.
hc

Hencze Tamásra emlékezünk

Életének 80. évében, január 21-én elhunyt Hencze Tamás festőművész, grafikus.
Damien Sagrillo

„A zene igazán hálás pedagógiai terület” – interjú Damien Sagrillo oktatáskutatóval

A zene összekapcsolható a matematikával, az idegen nyelvek elsajátításával, sőt átemelhető akár a vizuális művészetek oktatásába is – mondta az mta.hu-nak nyilatkozva Damien Sagrillo, a Luxemburgi Egyetem bölcsészettudományi és pedagógiai karának tanszékvezetője. A professzor az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programja két zenepedagógiai munkacsoportjának tevékenységét támogatja külső szakértőként Lovász László akadémiai elnök felkérésére.
milyenmadarborito

Magyar könyv nemzetközi polcon

A világ legjobb gyerekkönyvei közé került fel Kollár Árpád: Milyen madár című könyve. A szerző két felnőtt kötete után kezdett a gyerekversek írásába.

Ft
Moses Mendelssohn - Gotthold...

Ft
Fábián TiborA Szent László...

Ft
Szalai Lilla (szerk.)Az öröm...

Ft
Kormos IstvánVackor játszik -...

Ft
Képes Krónika I-II....