16.3 C
Budapest, HU
2025. május 10, szombat
Ármin, Pálma
Kezdőlap 2009

Éves cikkek: 2009

Az egyházasdengelegi román kori templom

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Sorozat mustra X.

Olyan sorozatokról olvashattok első sorban, amelyek nemrég tértek vissza a képernyőre. Az első részek, premierek szerepléséről érkezik most egy kisebb adag. Írunk hosszabban a Heroes évadnyitójáról, és az Így jártam az anyátokkal ötödik évada is előkerül két másik nálunk kevésbé ismert sorozattal karöltve.

Egyből többfélét: Pirított káposzta 1.rész

Egyből többfélét. A jelen gazdasági helyzetben a háztartás és az étkezés terén is szükség van az átgondolt cselekedetekre. Új mellékletünkkel megpróbáljuk ötletekkel, beszerzési lehetőségekkel és persze receptekkel könnyebbé tenni.

„Főzz az egészségedért” 29. recept: Besameles halfilé, cukkíni pestóval

Bármilyen fehérhúsú halfiléből elkészíthető, "gyors kaja". Lehet villantani, ha vendég jön, vagy ha a Párunkat akarjuk elkápráztatni, már ha szereti a halat.

Egyből többfélét: Sült paprika 3. rész

Egyből többfélét. A jelen gazdasági helyzetben a háztartás és az étkezés terén is szükség van az átgondolt cselekedetekre. Új mellékletünkkel megpróbáljuk ötletekkel, beszerzési lehetőségekkel és persze receptekkel könnyebbé tenni.

A bogácsi Szent Márton-templom

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

„Főzz az egészségedért” 28. recept: Zöldséges csirke 2.

A sütési időt nem számítva félórás recept. Tipikus nyári étel, az éppen kapható zöldségekből lehet összerakni. Nem csak csirkével lehet megcsinálni, de pl. a disznóhús már annyival lassabban puhul meg, hogy addigra a zöldségekből püré lesz.

Templomok és gólyák

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot.

Egyből többfélét: Sült paprika 2. rész

Egyből többfélét. A jelen gazdasági helyzetben a háztartás és az étkezés terén is szükség van az átgondolt cselekedetekre. Új mellékletünkkel megpróbáljuk ötletekkel, beszerzési lehetőségekkel és persze receptekkel könnyebbé tenni.

Sorozat mustra IX.

Sorozatok minden mennyiségben, mondhatnánk egészen nyugodtan, hiszen sok sorozatot tér vissza következő hetekben, remélhetőleg semmiről sem maradunk le. Illetve olvashattok egy hosszabb véleményt egy újonc sorozatról, amelyet a héten mutattak be.
ec1cd40f96fbb19d03fd917af49e7622

Szellem a fazékból – Kecsöp

A franciák csigaevők, az olaszok tésztafalók, a németek mindent állatbélbe töltenének. A cseheké a knédli, a spanyoloké a makksonka, a törököké a döner kebab. Amerika nemzeti étele a ketchup. Mindegy, mit esznek - hot dog, hasábburgonya, hamburger -, ketchupot nyomnak rá.
inkubatorhetedikalabardosmood600x3251

Forgatják a Hetedik alabárdost

A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága 62 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Vékes Csaba és Dudás Balázs Hetedik alabárdos címmel készülő vígjátékának. 
polgari-gondolaemmibartosgyula

Polgári Gondola

Európa kulturális identitásáról volt szó a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület idei rendezvényén, a Polgári Gondolán október 8-án.
21600x392

Fourtissimo a Budapest Jazz Clubban

A Fourtissimo a műfaj jeles képviselőihez – Weather Report, Chicago, Maynard Ferguson Band, Bill Chase – hasonlóan egyesíti a dinamikus és a szórakoztató előadásmódot a jazz értékeivel.
734194ac90a863b6b88fedf78efcdb1d

Filmklub 11. – Hét merész kaszkadőr

A hét mesterlövészre vagy A hét szamurájra, a marcona férfiasság megragadó mítoszaira csak címében emlékeztet ez az elnagyolt mutatványegyveleg.