Forgatják a Hetedik alabárdost

449

A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága 62 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Vékes Csaba és Dudás Balázs Hetedik alabárdos címmel készülő vígjátékának. 

Az Inkubátor Program által támogatott játékfilmtervek közül elsőként ennek az alkotásnak a forgatása kezdődött el július 27-én Debrecenben.

„Tíz, színházi pályán eltöltött évem alatt ez a varázslatos világ bőven kimutatta a foga fehérjét is. Egy remek szatíra lehetősége rejtőzik a „kultúra templomában”, izgalmas karakterekkel, szürreális szituációkkal, amelyeket az emberi esendőség rángat le a világot jelentő deszkákról. Ilyesmiről szeretnénk mesélni” – mondja Vékes Csaba filmrendező Hetedik alabárdos című első játékfilmjéről. „A film egy karriertörténet, egy fiatal csoportos szereplő története, aki egy furcsa véletlennek köszönhetően egyik pillanatról a másikra vezető rendezői pozícióban találja magát. Aki azonban hirtelen kerül magas pozícióba, annak rengeteg olyan kérdésre kell gyorsan válaszolnia, amire az sem tud, aki régóta ül a trónon. És ez bonyodalmakat szül” – teszi hozzá.

inkubator_hetedik_alabardos_banki_gergely

Hetedik alabárdos című vígjáték operatőre az ugyancsak elsőfilmes Bálint Dániel. Producere Herendi Gábor, Fancsikai Eszter és Fancsikai Péter. A főszerepet a Krétakör és a Proton Színház előadásaiból, illetve a Fekete kefe című kultfilmből is ismert Bánki Gergely játssza. A további szerepekben látható lesz Sárközi-Nagy Ilona, Bezerédi Zoltán, Ónodi Gábor, Nagy Ervin, Mohai Tamás, Murányi Tünde és Ujlaki Dénes.

A vígjáték a tervek szerint a magyarországi mozikban 2017 kora tavaszán lesz látható.

A Filmalap 2015-ben indította el az Inkubátor Programot melynek célja, hogy lehetőséget biztosítson pályakezdő filmrendezők számára első egészestés alkotásuk elkészítéséhez. A tavalyi pályázatra 67 filmterv érkezett, melyek közül öt nyert támogatást, köztük a Hetedik alabárdos.

A 2016-os Inkubátor Programra szeptember 12-ig lehet jelentkezni. A Filmalap forgatókönyv-fejlesztésre 2 millió, filmgyártásra játékfilmeknél 62 millió, dokumentumfilmeknél 22 millió, animációs filmeknél pedig 82 millió forintig nyújt támogatást, a fiatal alkotók emellett a filmkészítés minden fázisában igénybe vehetik a Filmalap szakmai támogatását.

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu