Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Pozsony északi határában, a Morva folyó lapályára ereszkedő Kis-Kárpátok lábánál, kies erdővidéken található a híres Máriavölgy. A szlovákul Mariankának nevezett községnek ezer állandó lakosa van, de az utóbbi időben egyre többen költöznek ki az üdítő helyre a zajos fővárosból.
Az udvari erdőbirtokot, amelyet akkor Thalnak (Völgynek) neveztek, 1377-ben adományozta Nagy Lajos király kedvelt szerzeteseinek, a pálosoknak. Donációja szerint: „Mi, Lajos (…) a tisztelet és remény érzetében, melyet ápolunk a boldogságos és dicsőséges Szent Szűz, valamint a szentpáli remetetestvérek társulata iránt, azon igyekezetben, hogy e szerzetesek létszámát és kolostoraikat országunkban gyarapítsuk, örök tulajdonul adományozzuk Thal földjét, amely eddig Porusthia (Borostyánkő, Bernstein, ma Pajstún) várának tartozéka volt, de most kivesszük a várispánság joghatósága alól.”
A helyet – ahol már korábban, állítólag a tatárjárás előtt is tartózkodtak remeték – tehát Szűz Mária tiszteletére Máriavölgynek (Mariathalnak) keresztelték, s egyúttal a börzsönyi Márianosztra rendházának fennhatósága alá helyezték. Bár még Lajos uralkodásának hátralévő részében (1382 előtt) megépült a fehér barátok első temploma és részben a gótikus klastrom, Máriavölgy a középkorban mégsem vált igazán jelentőssé. Szerepe csak akkor nőtt kimagaslóvá a rend és az ország életében, amikor a törökök Mohács utáni előnyomulása miatt evakuálni kellett a pálos rend budaszentlőrinci anyakolostorát – Remete Szent Pál ereklyéivel együtt. A hódoltsági területtől és a reformáció frontvonalától biztonságos távolságra lévő helyen, a katolikus központok (Pozsony, Bécs, Nagyszombat) közelében békésen meghúzódtak és építkeztek a szerzetesek, majd ide kerültek a XVI–XVII. században sorra elnéptelenedő pálos kolostorok ingóságai, kegytárgyaik, okirataik, könyvtáraik.
A templom barokk köntösbe öltöztetett, alapjában és szerkezetében gótikus épület. Teljes belső hossza 18, szélessége 9,5 méter. Négyszakaszos hajóját késő gótikus hálóboltozat (1471), a háromszakaszos hajót még az eredeti, Nagy Lajos korabeli bordás keresztboltozat fedi. Ez utóbbi, valamint a sokszögzáródású apszis részletei – a boltvállakat tartó gyámok, zárókövek stb. – közeli rokonságot mutatnak a szintén ekkor épült nosztrai és a dunántúli csatkai és a tüskevári pálos kolostortemplomokkal. Külön említést érdemelnek a máriavölgyi szentély bonyolult szerkesztésű, mérműves ablakai.
A templom barokk stílusú renoválásai az ellenreformáció magyarországi fénykorára esnek. 1642 és 1666 között, a buzgó Mária-tisztelő Lippay György esztergomi érsek hivatali idejében indultak a hatalmas búcsújárások a máriavölgyi kegyhelyre. A bőkezű adományok jókora munkálatokat fedeztek. Thököly Imre 1687. évi dúlása után történt a legnagyobb szabású átépítés, 1694-ben szentelték fel az új kegyoltárt, és ekkor készültek a szent forráskutak kápolnái.
Máriavölgy évi fő búcsúi: pünkösd és Kisasszony napja (szeptember 8.), ám a mostani hétvégén is várhatóan sokezernyi zarándok látogat el a Nagyboldogasszony-ünnepre.
Ludwig Emil, mno.hu
