Bach kardot is rántott, ha a tekintélyéről volt szó.
Johann Sebastian Bach életműve az emberiség egyik legnagyobb kincse. „Zenéjével Istenről beszélt az embereknek, és az emberekről Istennek” – olvasható Gilles Cantagrel Bach-szenvedély című könyvében. A zseni életének kevés nyoma maradt, azok is roppant szegényesek.
Szerzeményeinek jó része eltűnt, csak néhány saját kezűleg írt levél és egyéb írás, kortársak visszaemlékezései, újságcikkek, hivatalos iratok maradtak fenn. Egyik unokatestvére adta ki a vaskos Musikalisches Lexikont, melyben az első ismert életrajzi bejegyzés található róla. Meglepő azonban, hogy a szerző még egy bekezdést sem szentelt páratlan rokonának.
Ma már több mint három évszázad választ el minket Bach világától. A francia zenetudós, Gilles Cantagrel könyvében arra vállalkozik, hogy visszavezesse az olvasót a barokk zene korába.
A zeneszerző életében valójában nem történtek olyan rendkívüli események, melyek miatt könyvtárnyi életrajz születhetett volna róla, szerény sorsában a zene játszott meghatározó szerepet. A Bachok felismerték, hogy kivételes tehetségű famíliába születtek.
Többször rendeztek családi összejövetelt: egy-egy találkozás alkalmával százhúszan is összegyűltek. Számunkra érdekes az egyik ükunoka kijelentése, mely szerint a családalapító ős „pékmester volt, és valahonnan Magyarországról származott”.
Bach köztiszteletnek örvendő városi zenész apja brácsán játszott. Ő vezette be a zene világába a fiát, aki 1685-ben látta meg a napvilágot.
A Szent György-templomban keresztelték meg, ugyanott, ahol Luther elmondta a reformáció első beszédét. Bach világlátását egész életében a lutheri reformáció alakította, értékrendjét és muzsikáját lutheránus nézetei határozták meg, miközben mindig arra törekedett, hogy emelje a zenei élet színvonalát. Nem tűrte a rendreutasítást, a minőség érdekében gyakran a feletteseivel is szembeszállt. Tekintélyének megőrzése érdekében egy ízben még kardot is rántott.
Bach, minden zeneszerzők egyik legnagyobbika a zenei élet szervezője és lankadatlan kiszolgálója volt. Szenvedélyesen szerette a hangszereket, tökéletesen játszott rajtuk, használta technikai jellemzőiket és lehetőségeiket. Még nem volt 23 éves, de már ismerte az orgonaépítés minden csínját-bínját.
Zenéje nemcsak a klasszikus muzsikusokra hatott, jazz- és popzenészek is a mesterüknek tekintik. Bach máig viszonyítási pont. Élete vége felé a rengeteg kottaírás tönkretette a szemét. Már az operáció sem segített rajta, elvesztette a látását.
Halála előtt néhány évvel egyre inkább a belső, a szellemi és zenei élmények vonzották. Isten és a világ titkos összefüggéseit kereste a zenében.
Gilles Cantagrel több mint háromszáz korabeli dokumentum segítségével mutatja be Johann Sebastian Bach korát, járja végig városról városra az életét. Ha egy kortárs vagy a zeneszerző életében szerepet játszó személy szóba kerül, valószínűleg portrét is láthatunk róla. Ezenkívül kották, családfák, címlapmetszetek, korabeli rézkarcok, zenészekről, uralkodókról, tudósokról készült festmények, eddig alig ismert vázlatok és piszkozatok reprodukciói illusztrálják, illetve tájakról, kastélyokról és pazar kertekről, felújított orgonákról készült rajzok gazdagítják a kötetet.
(Gilles Cantagrel: Bach-szenvedély. Holnap Kiadó, Budapest, 2017, 220 oldal. Ára: 3500 forint)
Ozsda Erika – www.magyaridok.hu
