Kiállítás nyílt Tbilisziben

417

Két kiállítás nyílt Georgia fővárosában,

Tbilisziben a magyar napok részeként – jelentette be a helyszínről Kránitz Péter Pál, a Magyarország Georgiában című kiállítás kurátora december 4-én. Ismertetése szerint a két tárlaton a magyar–georgiai történelmi kapcsolatokat, illetve a kortárs magyar ötvösművészetet ismerhetik meg az érdeklődők.

A kiállításokat Georgia kultúráért és műemlékvédelemért felelős minisztere és dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg. Az államtitkár a közmédiának úgy nyilatkozott, hogy a rendezvénysorozat apropója egyrészt a két ország közötti diplomáciai kapcsolat felvételének 25. évfordulója, másrészt a tavasszal megtartott kormányfői találkozó, amelyen célul tűzték ki, hogy a kulturális diplomácia eszközeivel is erősítsék a két ország közötti kapcsolatokat. Dr. Hoppál Péter elmondta: abban is megállapodtak, hogy Magyarország és Szlovákia muzeológusok georgiai szakembereknek adnák át muzeológiai és múzeumpedagógiai tapasztalatukat.

Megnyílt december 4-én a Tbiliszi Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek díszvendége idén Magyarország. A kaukázusi ország fővárosában vetítik többek között a Saul fiát; a Liza, a rókatündért, az 1945-öt, valamint a Testről és lélekről című alkotást. A nemzetközi versenyprogramban a legjobb külföldi filmnek járó díjért versenyez Rohonyi Gábor és M. Kiss Csaba filmje, a Brazilok.

Forrás: MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu