Kavicsok a korsóban

469

A boldogság választás kérdése.

Bármi is jelentse számunkra a boldogság forrását, egyvalami közös bennünk: akkor érezzük, hogy igazán élünk, ha minél többször lehetőségünk van megtapasztalni ezt az érzést. Az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriuma és a Jobb Veled a Világ Alapítvány 2016 után idén is megrajzolta Magyarország boldogságtérképét.

Évekkel ezelőtt olvastam egy törzsről, ahol állítólag az volt a szokás, hogy minden ember minden nap végén beledobott a saját korsójába egy fekete vagy egy fehér kavicsot aszerint, hogy jó vagy rossz napja volt. Amikor valaki meghalt, megszámolták a kavicsokat, és ha több volt a fehér, azt mondták, elment egy boldog ember, ha viszont több feketét találtak, tudták, egy boldogtalan távozott.

Mindez arról jutott eszembe, hogy bár ez a példa is jól illusztrálja, mennyire szubjektív dolog a boldogság, mennyire attól függ, ki hogyan éli, pontosabban éli meg az életét, az utóbbi években-évtizedekben egyre több boldogságvizsgálat folyt, amelyek egész nemzetek boldogságszintjére próbálnak meg következtetni.

A közelmúltban két ilyen kutatás is napvilágot látott. Az egyik a World Happiness Report, amely szerint a világon jelenleg a finnek a legboldogabbak, a burundiak a legboldogtalanabbak. Mi, magyarok a 69. helyet szereztük meg a 156 országot felsorakoztató listán, és a trend azt mutatja, hogy évről évre boldogabbak vagyunk: 2012-ben még a 110., 2013-ban a 104., 2016-ban a 91., 2017-ben pedig a 75. helyen álltunk.

A kutatásban öt olyan, döntően objektív szempontot vettek figyelembe, amelyekről úgy gondolják, meglétük, illetve nagyságrendjük alapvetően meghatározza, mennyire tudnak boldogok lenni az adott országban élők. Ezek: a GDP (amelyből az ország gazdasági állapotára lehet következtetni), a szociális háló (amelyen nemcsak a szociális rendszert, hanem az emberi kapcsolatokat is értik), az egészségben megélhető évek száma, a nagylelkűség (adakozás, közösségi munka stb.) és a korrupció. De volt egy szubjektív eleme is a vizsgálatnak: a megkérdezetteknek egy olyan skálán kellett elhelyezniük a saját életüket, ahol a nulla jelentette a legboldogtalanabb életet, a tízes pedig a legboldogabbat.

Fővárosi borúlátás

A World Happiness Reporthoz hasonlóan egy másik, alapvetően pszichológiai tényezőket vizsgáló magyar kutatás is azt mutatja, hogy talán mégsem olyan negatív, borúlátó nép a magyar, amilyennek még saját magunkat is tartjuk. Az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriuma és a Jobb Veled a Világ Alapítvány 2016 után ugyanis idén is megrajzolta Magyarország boldogságtérképét, és ez is azt mutatja, hogy 2018-ban a megkérdezettek minden régióban szignifikánsan boldogabbnak mondták magukat, mint 2017-ben.

Az emberek boldogságszintje a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, ezen belül Békés megyében emelkedett meg leginkább, Közép-Magyarországon a legkevésbé. Magyarország boldogságtérképe ennek megfelelően minimális átrendeződést mutat a két évvel ezelőttihez képest. Az emberek változatlanul Észak-Magyarországon a legkevésbé boldogok, míg a legboldogabbnak a Nyugat-Dunántúlon lakók vallják magukat, a megyeszékhelyen élők közül a szombathelyiek a legboldogabbak, a nagyvárosok rangsorát Győr vezeti.

A Közép-Magyarországon élők, de főleg a fővárosiak boldogságszintje viszont átlag alatti. Nógrád megye továbbra is a legkevésbé elégedett e tekintetben, a megyeszékhelyek közül most Salgótarjánban a legkevésbé jó élni. A kistelepüléseken élők továbbra is sokkal boldogabbak, mint a városiak. A 2018-as vizsgálatot értékelve Oláh Attila professzor, az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriumának vezetője szerint elmondható, hogy boldogabbak a nők, a kistelepüléseken élők, a 30–50 közöttiek, a családos és a diplomás nyugat-magyarországiak, akik hatékonyan kezelik a stresszhelyzeteket, és az átlagosnál jobb képességekkel rendelkeznek a boldogság megteremtésében és fenntartásában.

A párkapcsolatban élőknek is több öröm jut az életben, a legboldogabbak pedig egyértelműen a nagycsaládosok – minél több gyerek van valahol, annál elégedettebbek a szülők az életükkel. Kijelenthetjük tehát, hogy a boldogságot a társas kapcsolatokban kell keresni – mondja a szakember. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a boldogságszintet meghatározó tényezők közül a pozitív beállítottság, a megküzdési képesség, az anyagi helyzet, valamint a pozitív állapotok megteremtésének és fenntartásának képessége növeli leginkább.

A vizsgálatot kiegészítő felmérés szerint az emberek „boldogságháztartása” főként a szakmai karrierhez kapcsolódó sikerek, a családdal, illetve a barátokkal töltött idő, a nyaralás és utazás, a gyermekekkel való foglalkozás, a szerelmet hozó új kapcsolatok, a vásárlás és az ajándékozás, valamint az önfejlesztő és a sporttevékenységek során szerzett élményekből töltődik fel.

A boldogság nemcsak rendkívül szubjektív fogalom, de mindenkinek mást jelent. A térkép elkészítésénél ezért több tényezőre kérdeztek rá a kutatók, akik a boldogságot úgy határozták meg, mint a globális jóllét magas szintjét. Mint Oláh Attila magyarázza, az ember egyszerre biológiai, pszichológiai, szociális és spirituális lény, és ha természetének ezen négy aspektusában jól működik, miközben jól érzi magát a bőrében, akkor mondja azt, hogy boldog vagyok.

A biológiai jóllét feltétele, hogy fizikailag egészségesek legyünk, a pszichológiaié, hogy több pozitív érzelmünk-tapasztalatunk legyen, mint negatív, ami nem is olyan egyszerű, mert ez akkor működik, ha legalább háromszor több pozitív élményünk van, mint negatív. De a pszichológiai jóllétnek része az is, hogy jó viszonyban legyünk magunkkal, érezzük, hogy fejlődni tudunk, vannak értelmes céljaink, kiszámítható az életünk. A szociális aspektus azt jelenti, hogy részei vagyunk egy közösségnek, értjük annak a működését, és a közösséggel kölcsönösen szükségünk van egymásra – nem véletlen, hogy a magányos és/vagy idős emberek kevésbé boldogok.

A „jó óra”

A spirituális jóllét feltétele az úgynevezett egyéneket meghaladó célok megléte, a transzcendens erőkbe vetett bizalom, ami lehet istenhit, a tudományba vetett hit, vagy egyszerűen csak az, hogy tudjuk, vannak hozzánk hasonlóan gondolkodók, például békeszeretők, természetkedvelők, még akkor is, ha nincs fizikai kapcsolatunk velük. Ez egyfajta „lélektől lélekig” kapcsolat. Mindez együtt ad egy boldogságélményt, állapotot, és attól függően, hogy kinél mi a domináns, találja meg a testi örömökben vagy egy közösségi élményben a maga boldogságát – mondja a professzor.

Arra a kérdésre, hogy vajon a kutatás visszaigazolta-e, hogy mi, magyarok inkább borúlátók vagyunk, ami nyilván azt is befolyásolja, mennyire éljük meg a boldogságot, Oláh Attila úgy válaszol: „Éppen ez a boldogságtérkép mutatja, hogy ez az állítás biztosan nem igaz minden magyarra, az átlag körüli szóródás is hasonló, mint más országokban.”

Nem egyformán gondolkodnak az emberek arról sem, vajon a boldogság pillanatnyi vagy tartós állapot. A professzor szerint inkább az utóbbi, jóllehet a kifejezés franciául – „bonheur” – a „jó óra” összetételből ered. Igen érdekes egyébként megnézni, hogy a fogalom milyen formában jelenik meg az egyes nyelvekben, magyarul az első írott megjelenési mód a „bovdug” a Halotti beszédben, ahol jelentése: szent, üdvözült, ami arra utal, hogy boldogok azok, akik Istennek tetsző életet élnek.

A boldoggá avatás kifejezés is erre utal. Az angol nyelvterületen használt „happy” ugyanúgy jelent boldogot, mint szerencsést, így mondhatjuk: boldog, aki szerencsés körülmények között van. Ezekből a kifejezésekből is látszik, hogy a boldogság alapvetően egyrészt külső körülményekből fakad, másrészt saját viselkedésünknek a következménye: ha erényesen élünk, önmagunk és mások javán dolgozunk, boldogok vagyunk – mondja a professzor.

Ez részben választ ad arra a kérdésre is, hogy vajon a boldogságot kívül vagy belül kell keresni, és Oláh Attila is azon az állásponton van, hogy bár erre nézve különféle elméletek vannak, az igaz­sághoz valószínűleg az áll a legközelebb, amelyik szerint mindkettő fontos.

Tudni kell azonban, hogy rendkívül egyénfüggő, kit mi tesz igazán boldoggá, ezt mondják úgy, hogy különféle boldogságorientációk léteznek. Vannak az élvezetkeresők, az értelemkeresők és az áramlatkeresők. Az élvezetkeresők (hedonisták) számára az élet érzéki, földi örömei, gyönyörei a legértékesebbek.

Az értelemkeresésen, amelynek úttörője Arisztotelész volt, a belső tulajdonságok megismerését, kiaknázását kell érteni, egyfajta „légy hű önmagadhoz” életet, amely ugyanakkor azt is jelenti, hogy a kiteljesedett személyiség valamilyen magasabb cél érdekében tevékenykedik. A boldogsághoz vezető harmadik utat Csíkszentmihályi Mihály flow-elmélete alapján érthetjük meg leginkább, amelynek lényege, hogy boldogságot ad olyan tevékenységet végezni, amely olyan mértékben leköt minket, hogy teljesen belefeledkezünk, elveszítjük az időérzékünket. Fontos, hogy az embereket nem lehet egyetlen orientációval leírni, de mindenkire jellemzőbb valamelyik a három közül. Akinél mind a három érték magas, az nagyon szerencsés, mert az ilyen emberre mondják, hogy teljes életet él.

Pozitív orientáció

Azoknak sem kell azonban elkeseredniük, akik úgy gondolják, egyik területen sem tudják magukat igazán kiteljesíteni. Oláh Attila szerint ugyanis nagyon is sokat tehetünk azért, hogy boldogok legyünk. Ha megtapasztaljuk, melyek azok a hatások, amelyek örömöt váltanak ki, melyek azok a helyzetek, állapotok, amelyek között jól érezzük magunkat, és ha a figyelmünket ezeknek a hatásoknak, állapotoknak a keresésére fordítjuk, akkor ezzel folyamatosan pozitív impulzusokkal bombázhatjuk az elménket. Ezt hívják úgy, hogy pozitív orientáció.

A kétkedők kedvéért a professzor hozzáteszi: „Nem arról szól, hogy ne vegyünk tudomást a rosszról, hiszen az egyébként is elér minket. Az ember evolúciós okokból sokkal nyitottabb a negatív hatások felvételére, hiszen amikor még a ragadozóknak kiszolgáltatott prédaként éltünk, a veszélyjelek észlelésének elmulasztása halálos következményekkel járt, így sokkal erőteljesebben megragadt bennünk, mint a pozitív hatásokban-élményekben való elmerülés. Csakhogy most már nemcsak hogy megengedhetjük magunknak ezeket a pozitív érzelmeket, de az olyan atavizmusok (ősökre jellemző tulajdonságok), mint az indokolatlan félelem vagy féltékenység, a jelenlegi életfeltételeink között már sokkal inkább gátló tényezők.”

A témában könyvek tucatjait írták és vélhetően írják most is. Oláh Attila szerint ez nem azt jelenti, hogy manapság divat lenne a boldogságkeresés. Sokkal inkább arról van szó – mondja –, hogy az embereknek több idejük van arra, hogy magukkal foglalkozzanak. „Rájöttünk, hogy a boldogság választás kérdése. Hogy meg lehet tapasztalni az élményfókuszú életet, amely kellemes, és hosszú távon is megvéd minket mindenféle nehézséggel és megpróbáltatással szemben. Megértettük, hogy több pozitív érzelemhez juthatunk, ha nem megyünk el olyan hatások mellett, amelyek ilyen állapotot idézhetnek elő bennünk. Nem kell nagy dolgokra gondolni: például, ha szép idő van reggel, akkor tudatosítsuk, hogy ez jó dolog, és ezzel már jól indíthatjuk a napot.”

Haiman Éva – www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu