Hamvas Béla szentendrei színpadon

280

A Bormámor című produkciót december 9-én mutatják be a Szentendrei Teátrum színpadán. 

A Jaross Viktória rendezésében készült, Hamvas Béla művei nyomán írt, borkóstolóval egybekötött zenés játék a szentendrei sikerek eredménye.

A nyári játékok igen magas látogatottságának köszönhető ugyanis, hogy a programokat őszre is kiterjesztik – tudtuk meg a sajtótájékoztatón. A darabot a tervek szerint kétszer játsszák el: december 9-ét követően másnap, 10-én is megtekintheti a közönség.

A darab egy profitorientált bortermelő cégen keresztül mutatja be társadalmunkat a maga kríziseivel. Ebben a trendi székházban jelenik meg a Hamvas Béla szellemiségét megidéző férfi, Béla, a Mester. Ebben a közegben ő a „földönkívüli”, a spontán gyerek, a bohóc, a bölcs, aki térítését úgy kezdi meg, hogy különböző álarcok mögé bújva beférkőzik a cég mindennapjaiba, feldúlva ezzel a megszokott életrendet. Fegyverként „az igazi bort” használja. Lassan feltörnek a ki nem mondott érzések, igazságok, kiderülnek elrejtett titkok, felszakadnak régi sebek, és a cég illegális működésére is fény derül. A céget felszámolják, a lavina mindenkit elsöpör. Tíz év múlva, egy meghitt beszélgetés során elhangzik, hogy az élet egyáltalán nem kiszámítható, és hogy a profit nem egyenlő a boldogsággal.

Az alkotók Hamvas Béla segítségével szeretnének tükröt tartani mai világunknak – nyomatékosították a sajtótájékoztatón. Hamvas gondolatiságának mentén életről, borról, kapcsolatokról, nőről és férfiról, a mai valóságról kívánnak beszélni. Ki lép tovább saját vágyain és ki marad a helyén, megfosztva magát a szellemi fejlődés lehetőségeitől? Hamvas Béla gondolatai nyomán a lehetséges kiutat keresik a válságból a sokszor burleszkbe hajló ironizálás során, nem feledkezve meg arról, hogy üdvösség vagy elkárhozás a tét.

 

A borkóstolóval egybekötött zenés játék szünetében és az előadást követően lehetőség nyílik különböző hazai borászatok borainak megkóstolására. Az előadás zeneiségének három rétegét egyrészt Szirtes Edina Mókus eklektikus songjai, másrészt Fekete János (Jammal) beatbox zenéje és Rieger Attila gitárszólói, harmadrészt pedig a spanyol filmzeneszerző, Ivan Palomares emelkedettebb, olykor szakrális hangulatú, klasszikus stílusú zenéje adja meg.

 

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu