Folytatódik a Szulejmán-sírkomplexum feltárása

265

Szeptembertől folytatódik a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen felfedezett Szulejmán-sírkomplexum feltárása Pap Norbertnek, a kutatás vezetőjének hétfői közlése szerint.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója elmondta: a türbe és dzsámi mellett eddig csak kismértékben feltárt derviskolostor régészeti kutatásával és az erődítmény további vizsgálatával folytatódik a munka. Csaknem 300 négyzetméter terület feltárását tervezik.

Pap Norbert felhívta a figyelmet rá, hogy Magyarországon a Szigetvár-turbéki lehet az első, teljes egészében feltárt derviskolostor. Onnan eddig a többi között a derviséletre utaló tárgyak, köztük különféle dobókockák, pipa és más tárgyak kerültek elő.

Csütörtökön kora délután kisebb ünnepség keretében sajtónyilvános bejárást tartanak az ásatás helyszínén, ahol az eddigi eredmények mellett a jövőbeni tervekről is szó lesz. A derviskolostor feltárásának eredményeiről szeptember végén adnak számot – jelezte Pap Norbert.

A nagy valószínűséggel I. Szulejmán török szultán síremléke (türbéje) melletti dzsámi vagy mecset és dervis kolostor falmaradványa Szigetvár közelében 2016. június 29-én. I. Szulejmán Szigetvárnál halt meg, testét Isztambulba vitték, belső szerveit ugyanakkor a legenda szerint kivették és a helyszínen eltemették. A legjelentősebb oszmán uralkodóként tisztelt Szulejmán sírhelye a 17. században elpusztult, azóta elveszett a helyének pontos emlékezete. MTI Fotó: Sóki Tamás

Egy, a nyáron megjelent kormányhatározat csaknem 145 millió forintot biztosít a turbéki sírkomplexum teljes körű feltárására és védelmére. A Magyar Közlönyben publikált határozat döntött a feltárásban érintett ingatlanok állami tulajdonba vételéről, egyúttal gondoskodik a lelőhely tudományos kutatásának, régészeti feltárásának folytatásáról, amelynek koordinációjával a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t (MANK) bízták meg.

A dokumentum rögzítette: a kormány elismeri a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen azonosított kulturális örökségi értékek kiemelkedő jelentőségét. A kormányhatározatról Pap Norbert korábban azt mondta, hogy az a legmagasabb szintű állami elismerése kutatómunkájuknak és felfedezésüknek. Az állami felelősségvállalás kinyilvánítása rendkívüli fontosságú – mondta, kiemelve, hogy a területnek nem csupán a kutatása, hanem a tulajdoni viszonyainak rendezése, a jövőbeli fejlesztésének a tartós keretei is biztosítottak lehetnek.

A kutatás vezetője akkor hangsúlyozta: a sírkomplexum az emberiség kulturális örökségének védett és gondozott részévé válhat, s a kutatók munkáját elősegíti a kapott nagy összegű támogatás. Pap Norbert megismételte: a Szulejmán-sírkomplexum esetében az európai hagyományoknak megfelelő feltárásra, megőrzésre és bemutatásra van szükség.

A hosszú távú elképzelések között szerepel egy, a türbét és környezetét bemutató, európai jellegű és jelentőségű – látogatóközpontot is magába foglaló – kulturális-turisztikai emlékhely kialakítása.

hirado.hu

mti.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu