Festők és forradalmárok

335

Bizony nagy ára volt e napnak!

De a győzelem, mit meghozott, még e nagy árnál is nagyobb” – írja Jókai Mór. Ezrek hallgatták ujjongva Petőfit 1848. március 15-én, és a pesti utcákat beborította a 12 pont. De vajon mi történt a „Talpra magyar!” kiáltás után? Ez a kérdés évtizedekig foglalkoztatta a korszak alkotóit. A Kultúra.hu három olyan festőt mutat be, akiket megihletett a szabadságért folytatott bátor küzdelem.

Than Mór: Isaszegi csata

Sokan azt hiszik, még életükben nem láttak Than Mór-festményt, pedig aki Magyarországon járt iskolába, egészen biztosan találkozott már a festő valamelyik művével.

Than Mór Barabás Miklós festőnövendéke is volt. Tanulmányait félbeszakította, és az 1848–49-es szabadságharc alatt Görgey mellett lett hadifestő. A háborúkban sokféle mesterség válhat „hadivá”, igaz, nem mindegyik mellé tesszük ezt a jelzőt. Petőfi Sándor például hiába szolgált Bem tábornok mellett, nem kapta meg a hadiköltő titulust. Ám abban a korban, amikor az események képi ábrázolását még nem segítette a fotográfia, hadifestőkre, akik hitelesen örökítették meg egy-egy csata jeleneteit, valóban nagy szükség volt. Than Mór ecsetje mutatja meg ma is például, hogy milyen volt a tápióbicskei, a kápolnai, a komáromi, az isaszegi csata vagy Budavár bevétele.

Kovács Mihály: Magyarország leigázása 1849-ben (1861)

A képen az országot megtestesítő nőalak, Hungária fejéről leveszik a koronát, lábára bilincset tesznek, a Kossuth-címert pedig éppen szétvágni készül egy katona. A művészettörténészek szerint az égen repülő fúriák valószínűleg a háborút testesítik meg.

A festő visszaemlékezésében leírta, hogyan találkozott véletlenül Innsbruckban a magyar országos küldöttséggel, mely 1848-ban V. Ferdinánd királyt Magyarországra hívta: „A küldöttséget az öreg Hám prímás vezette hercegprímási öltözetében, emlékezem Pázmándy Dénesre, Andrássy Gyula és Aladár fiatal, sugártermetű grófokra, Almássy Pál délceg alakjára, Német Berci oskolatársamra. Nagy sajnálatomra nem jegyeztem fel akkor, és így, harminchét év után nem emlékszem mindenikére ezen szép küldöttségnek.”

oszkmagyarorszagleigazasa
Kovács Mihály: Magyarország leigázása 1849-ben
Fotó: oszk.hu

Kovács Mihály ahogy festészetében, úgy a közéletben is sokat foglalkozott a magyar függetlenség ügyével. Waza osztrák főherceggel folytatott 1866-os beszélgetésére Szegedy-Maszák Hugó pesti író így emlékezett vissza a festőről publikált írásában:

„A Pradóban festegetett. Egyszerre melléje lép egy éltesebb idegen úr és merőn szemébe néz, azután végig lenézve magyar ruháját, kérdi:

– Ön magyar?

– Igen, az vagyok. Mit keres itt? Csak látja, hogy művész vagyok?

– Melyik vidékről való?

– Hevesből.

– Az én ezredem is odavaló. A magyarok sok mindent kívánnak, telhetetlenek – veti utána kicsinylőn –, de nem fogják megadni.

Erre Kovács röviden csak annyit válaszolt:

– A magyarok csak azt kívánják, ami őket jog szerint megilleti, és azt meg is fogják kapni!”

tepescsinalokoszkponthu
Munkácsy Mihály: Tépéscsinálók
Fotó: oszk.hu

Munkácsy Mihály: Tépéscsinálók (1871)

A szabadságharc Munkácsy életében is mély nyomokat hagyott, hiszen környezetének számos tagját érintették az események és annak következményei. A forradalom leverése után édesapját, Lieb Mihályt a forradalom támogatásáért börtönbe zárták. Mire kiszabadult, felesége meghalt, majd egy évre rá ő maga is. Az öt gyermek 1850-re árván maradt, és egymástól elszakítva az anyai ági rokonokhoz kerültek szétszóródva az országban. Mihály Reök Istvánhoz anyai nagybátyjához költözött Békéscsabára, aki szintén több szállal kapcsolódott 1848-hoz. Az ifjú Munkácsy Békéscsabára kerülve kezdetben családi környezetben élt és sokat hallott a forradalom eseményeiről. Figyelmesen hallgatta az idősebbek elbeszéléseit, amelyek a politikáról szóltak, hallott a félelemről is, hiszen egy hazafias szóért már elfogatások, letartóztatások jártak.

Tépéscsinálók című képével, amely Düsseldorfban született, Munkácsy a szabadságharc témájához fordult, és ez jelzi, hogy mindaz, amit 1848 hordozott, mélyen gyökerezett a lelkében és a gondolataiban. A témát ő maga egy levélben fogalmazta meg, miszerint egy honvéd a csatából hazatérve meséli élményeit az otthon maradt lányoknak, asszonyoknak, akik kötést csinálnak a sebesülteknek. A szabadságharc élménye közvetett módon jelenik meg a hallgatóság arcán és mozdulataikon tükröződve. A művész a lélektani ábrázolás eszközeit használja – feszült figyelem, kíváncsiság közönyösség, megrázkódtatás –, mindezt meggyőző hitelességgel. A katona alakjának kiemelése a kompozícióban nem hangsúlyos, és éppen ezzel fogalmazza meg a ’48-as élmény erejét, amely az összefogásban, az érzelmi azonosságban nyilvánul meg. Olyan népi zsánerképet látunk, amelynek létrejöttét egy hazafias élmény formálta, amelyre mindenki reagál, amely mindenkit érintett valamilyen módon. Végeredményben a magyar forradalom különlegességét fogalmazza meg, amelyben egy nép egységesen fogott össze elnyomóival szemben a függetlenségért.

Felhasznált források:

– a Petőfi Irodalmi Múzeum közleménye;

– Bakó Zsuzsanna: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ábrázolása és kultusza a 19. századi magyar festészetben, OSZK;

– Bakó Zsuzsanna: Az 1848-as tematika megjelenése Munkácsy Mihály életképfestészetében;

– Dippold Pál: Than Mór, a hadifestő

Összeállította: Jámbor-Miniska Zsejke

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu