Élmény, amely örök életre szól

299

Mindenki életében vannak nagy pillanatok 

– írtam egy korábbi cikkemben. Akkor éppen a kanadai Simple Plan gitárosával, Jeff Stincóval készült interjú kapcsán jutott eszembe ez a gondolat. Most azonban megint felötlött bennem, hiszen egy újabb nagy pillanatot élhettem át. Hogy mi volt ez? Az alábbi beszámolóból kiderül.

Őszi-téli koncertturnéra indult a Quimby zenekar. Ez még önmagában nem rendkívüli, hiszen nagyon sokszor tették már meg ezt, de most – először – Vecsésre is eljöttek, Bálint Ágnes Kulturális Központ. Számomra óriási megtiszteltetés volt – le sem tagadhatnám, hogy rajongok értük –, hiszen a turné többi állomása mind nagyváros: Sopron, Szombathely, Szeged, Pécs, Debrecen és persze, a karácsonyi budapesti buli. Ezért különösen hálás vagyok, hogy az én „kisvárosomba” – egyébként több mint 20 ezren laknak Vecsésen – is adtak koncertet és szereztek nekünk másfél óra boldogságot.

 

Nem először jártam Quimby-koncerten – ez, gondolom a fentiekből már kiderült, de le is kell írnom, hiszen így még jobban alá tudom támasztani azt, amit e koncert alatt, közben, után éreztem: nagyon rég voltak már ilyen közvetlenek, barátságosak a srácok. Nem elérhetetlen sztároknak tűntek csillogó-villogó felszereléssel, menő fénytechnikával, hanem fiúknak a szomszédból. Nem is emlékszem, mikor láttam ennyire felszabadultnak őket, pedig ahogy már írtam, TÉNYLEG számtalan koncertjüket tomboltam végig – talán utoljára a Varázszene-bulijukon viselkedtek hasonlóan. Lehet, hogy a kis klubnak volt köszönhető mindez? Vagy jó volt a közönség? Azt nem mondom, hogy a srácok frissessége hatott jótékonyan, hiszen előző este még Sopronban léptek fel.

 

quimby4
Varga Livius és Kiss Tibi
Fotó: Kádár Bence/Quimby Facebook-oldala

 

Lassú dallal kezdtek, az új lemezről. Kicsit megijedtem, hogy ez a kombó nem lesz túl szerencsés, hiszen a közönség főként azon korosztály tagjaiból állt, amely még a korai Quimby-számok bűvöletében él – ezzel persze, nem azt akarom mondani, hogy az újabb albumokat nem ismerik, csupán azt tapasztaltam, hogy a Nyina, a Sehol se talállak vagy a Ventilátor blues című számok hallatán szabályosan megőrültek és fejből énekelték mindegyik szövegét. Remélem, egyszer majd ezek a most frissnek számító lemezek is ugyanennyire népszerűek lesznek.

 

A fentiekkel már azt is elárultam, hogy több dalt hallhattunk a legutóbbi, Jónás Jelenései című korongról, de felcsendültek a Kaktuszliget – az utolsó előtti lemez – számai, és természetesen a régi slágerek (a korábbiakon kívül többek között a Halleluja, a Leszek ma én a tiéd, a Legyen vörös, a Nice day és a Megadom magam) is előkerültek. Ezen a ponton kell megjegyeznem, milyen gyönyörűen fonódott össze a Quimby és a tagok egyéb projektjeinek, például Varga Livius énekes-perkás-frontember A Kutya Vacsorája formációjának zenéje. Merthogy szívemnek nagyon kedves eset esett meg: Livius az egyik szám után-közé-mellé becsempészte az Ez a mese című A Kutya Vacsorája-dalt. Szépen, finoman, odaillő módon úsztak be a Quimby-dallamok közé az általam oly’ jól ismert sorok. Ha addig nem nyűgöztek volna le teljesen, ezzel a húzással mindenképpen. És még azzal is, amit Geredesits „Faszi” Ferenc, a nemzet metronómja, vagyis a Quimby dobosa művelt – ahogy minden egyes koncerten teszi – a Fekete lamour című szám közben: egy-két perces dobszolóval örvendeztette meg a hallgatóságot. Ha mindenkit nem is, engem biztosan. Remélem, nem sértődik meg senki, de ez a kedvenc részem a koncerteken. A zenekar minden számát szeretem, és azt is, ahogy léteznek a színpadon, ahogy egymásra hangolódnak, ahogy bánnak a közönséggel – ám mégis ez a pár perces impró a legfantasztikusabb. Oké, azt azért hozzáteszem: a dob és a basszusgitár a gyengém – de ezt leszámítva is óriásit alkotott Faszi, megint.

 

quimby3
Mikuli Ferenc „Fefe” basszusgitáros és Varga Livius
Fotó: Kádár Bence/Quimby Facebook-oldala

 

Még egy emlékezetes mozzanatot feltétlenül ki kell emelnem. Kiss Tibi, a zenekar énekes-frontembere mondta két dal között: Vecsés egy újabb bástya, mely e koncert után tutira belekerül a rock and roll vérkeringésébe! Hát nem kedves? Sőt: azt is mondta a fellépés végén, hogy vissza fognak térni – az én legnagyobb örömömre (ezt, természetesen, már csak én teszem hozzá).

 

Vajon csak én éreztem ennyire jónak a vecsési koncertet? Na, jó, gyorsan meg is válaszolom: nem. A koncert utáni napokban – merthogy ez a fellépés november 18-án, szombaton volt – sokszor nézegettem a Quimby Facebook- és Instagram-oldalát, ahol azt írták, szuperül érezték magukat, hatalmas buli volt és így tovább – csupa pozitív jelzőkkel illették a koncertet. Tudom, hogy minden zenekar szokott ilyeneket kiírni, és nyilván jól is estek ezek a szavak, de nem ez erősített meg abban a hitben, hogy TÉNYLEG remek volt a hangulat. Tapasztaltam ezt a buli alatt végig, ahogy már korábban írtam, de a végső bizonyíték az utolsó szám utáni elköszönés volt. A búcsú után nem rohantak le a színpadról, hanem megszólalt a jól ismert Stand by mecímű szám, és még percekig táncolgattak a színpadon – a közönség pedig lent, a tánctéren tette ugyanezt. Akár egy nagy család.

Szíjjártó Anita – www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu