Mindenkit vár az űr!

236

Több mint 3000 négyzetméteren ismerhetjük meg az emberiség legnagyobb felfedezéseit, kezdve azoktól, akik elsőként építették meg saját űrrakétájukat, a 20. századon át, amikor a Holdra szállásért folytatott űrversenyben küzdöttek meg egymással a nemzetek, egészen a naprendszer feltérképezéséig! Mindezt a Gateway to Space című űrkiállításon élhetjük át!

Tavaly januárban 11. országként kaptuk meg a kiállítást, ám akkor mindössze két hónapot lehetett hazánkban, utána indult is tovább. Most újra itt van a Millenárison, még nagyobb térben, még több interaktív játékkal várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A Gateway to Space kiállítás részeként vadonatúj VR-élményekkel (virtuális valóság) várják az látogatókat: itt próbálhatják ki az érdeklődők először a Dronestorm – Drónvihar elnevezésű, minden korosztály számára remek szórakozást nyújtó VR-játékot, amelynek során az űrállomás védelmezőivé válnak a játékosok és egymással együttműködve kell szembeszállniuk a gonosz drónok támadásaival. A Time Zombies/Space Station – Űrzombik nevű játékot pedig inkább tinédzsereknek ajánlják, hiszen a feladat: túlélni a zombi hordák rohamait.

_D0A7025

A Gateway to Space űrkiállítás ezúttal egy lenyűgözően látványos zenei produkcióval is bővült. A történet szerint a közeli jövőben a Föld az emberi felelőtlenség miatt veszélyben van. A környezetszennyezés, a természeti kincsek pazarlása ugyanis végzetes következményekhez vezetett. Egyetlen megoldás lehetséges: az időutazás. Vissza kell menni a múltba, 2014-be, és ott kell megakadályozni, hogy a jövőben ne történjen meg az ökológiai katasztrófa.

A furcsa kezdet után átlagosan folytatódik a történet, mint ahogyan a nyár is átlagosan kezdődik Juli és testvére számára: élvezik a vakációt, a suli nélküli perceket, ám a nap mégsem úgy alakul, ahogyan azt ők eredetileg elképzelték. Váratlanul megjelenik FutuRobi, aki a jövőből érkezett hozzájuk és segítségül hívja őket, hogy közösen oldják meg a jövő gondjait. Így veszi kezdetét egy izgalmas időutazás, amelyből rengeteget tanulhatnak kicsik és nagyok. FutuRobi egy kicsi, de figyelemreméltó képességekkel rendelkező robot a jövőből, aki a jelenkori gyerekek segítségét kéri a jövőbeli problémák megoldásában. Van egy időutazó járműve (amely egyben űrhajó, repülő, tengeralattjáró – minden), és a kezébe épített nanoprojektorokkal csaknem mindent elő tud állítani: a lepkehálótól a robotalkatrészeken át a csokiig. Tud repülni, és a high-tech szemüvegével láthatatlan dolgokat is megláthat.

Az előadás során különleges 3D-s vetítési technikával, gyönyörű animációkkal teszi kivételes élménnyé ezt a zenés darabot. Érdemes újból és újból meghallgatni és megfontolni FutuRobi történeteit, melyek üzenete az, hogy a földet tisztán, élhető módon kell továbbadnunk unokáinknak. „Az előadásban alkalmazott CyberGuru szoftver-hardver rendszer háromdimenziós, virtuális karakterek valós idejű interaktív kommunikációját teszi lehetővé, emberi irányítással” – mesélte Illés Gabriella producer, a kiállítást szervező Future Exhibitions Group vezetője. „A közönség egy háromdimenziós, virtuális karakterrel folytathat interaktív kommunikációt, amely válaszol és érzelmeket fejez ki” – tette hozzá a producer.

_D0A7005

A kiállítás a Millenárison látható szeptember 11-ig.

Fotó: Csákvári Zsigmond

Forrás: kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu