Véget ért a Versünnep Fesztivál

493

Bajkó Edina versmondó kapta a Versünnep Fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn.

A győztes Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat kapott. Az április 9-ei döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők pedig márciusban zajlottak. A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Földes László Hobo előadóművész, dalszerző, Lovasi András dalszerző, énekes, Földes Eszter színművész, valamint a 2016. évi Versünnep Fesztivál diákseregszemléjének két győztese és két „szenior” versmondó, Gyulányi Eugénia és Szabó Ildikó. A Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Márta István zeneszerző, tagja Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész volt.

A Versünnep Alapítvány professzionális előadók kategóriájának győztese a L’Aura Band lett, a zenekar Nemes István Péntek éjjeli álom című festményét, valamint 50 ezer forint pénzjutalmat vihetett haza. A zenekar nyerte el a közönség különdíját is – Rádóczy Gyarmathy Gábor Garabonciás című alkotását, melyet a művész és a Forrás Művészeti Intézet ajánlott fel. A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50-50 ezer forint pénzjutalmat kaptak. A fődíjat elnyert Bajkó Edina vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó 2 személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint 2 tiszteletjegy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-ei Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – szintén Bajkó Edina, valamint Hunyadi Máté és barátai nyerték el.

Hunyadi Máté lett az egyetemi hallgató kategóriagyőztese is: 100 ezer forint pénzjutalmat, valamint 2 tiszteletjegyet kapott a MITEM április 19-ei Az élet szép című előadására. A Budapesti Operettszínház díját – a megzenésítettvers-kategória győztesének felajánlott professzionális körülmények között rögzített hangfelvétel lehetőségét – Fekete Linda nyerte el. Az Anyanyelvápolók Szövetségének felajánlásait – 3 értékes könyvcsomagot – Ferenczi Attila, Bach Zsófia és Liszi Melinda vihette haza. A megzenésített vers nyelvi megformálásért 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert. Az Esztrád Színház felajánlását – az Arany János műfordítói pályázat győztes darabjának színpadi megvalósításában való fellépési lehetőséget – Fekete Linda és Bach Zsófia nyerte el. A békéscsabai Jókai Színház felajánlását – a szarvasi vízi színpad egyik programjában való fellépési lehetőséget – Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter kapta. A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa és Básti Andrea vehette át. A Széphalom Könyvműhely valamennyi produkciónak nagy értékű könyvjutalmat ajánlott fel.

Forrás: MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu