A 60-as, 70-es évek átlagnebulójához hasonlóan nekem se volt bőrfocim; se bicikli, se nyaralás, divatos cuccokról már nem is beszélve. Amikor iskolás lettem, kezdődött az én "szebbik" életem: megtanultam olvasni!
S a vidéki, bágyadt hétköznapokból pompás kalandok világába csöppentem ifjúsági- és történelmi regények sokaságával, Ábeltől Zétáig. A jó könyv öröméből gyermekeinknek – sajnos – kevesebb jutott. Lehet gyerekszobájuk, biciklijük és nyaralásuk, ám kedvenc könyveik alig. Talán egyedüli kivétel – az őrületes Harry Potter-sorozat…
De ne feledjük a tanítást: „Mindent megvizsgáljatok…!” A jókora eufemizmussal „mesének” titulált történetet is, amit a reklámok szerint feltétlenül meg kell ismernie a harmadik évezred gyermekének. Vajon érdemes?
Meggyőződésem, hogy a szóban forgó regényfüzér nem fanyar-bájos ifjúsági irodalom, s nem is közönséges üzlet csupán! A Titkok Kamrája szélesre tárt ajtaján ugyanis nem Ali baba kincses barlangjába léphetünk, hanem egy hideglelős, okkult világba, ahol a boszorkánytanonc kisfiút csak rendkívüli képességei s a jól kamatoztatott varázstanok mentik meg (megmentik?) a sötét erők rettenetes Voldemort-jától. Az Ethos című folyóiratban egy német szerző írta: nem jó és rossz feszül itt egymásnak, hanem fehér mágia mérkőzik a fekete mágiával. (Az ördögien „ügyes” gyermekhős a csaknem ördöggel; akár a csüdig véres hollywoodi zsarutitán a gyilkos alvilággal felnőtteknek mixelt delejes filmekben.) A még olvasásundorban szenvedő DVD- és PC-mániások által is agyondicsért könyv lapjain a jó, a szép és az igaz történetei helyett a roncsolt emberi értelem ártalomdimenziói bomlanak ki. A pár- és pályaelhagyott tanító-írónő az agykontrollmágusokat megszégyenítő gátlástalansággal markol a serdületlen gyermekek éretlen idegdúcaiba – s indít pompás szellemi lavinákat…
De honnan e „szakértelem”? Saját elmondása szerint műve egyik hátborzongató kulcsjelenetét zokogva vetette papírra. Mégis, meg kellett írnia! S a tollát vezető Erő a balzaci szamárbőrért (hírért-névért) a teljes lelket követeli. Félő, ha nem is mindjárt, de fizetnie kell a könnyű kalandot kereső olvasónak is.
A jól ismert iskolai közegben játszódó (bűn)cselekmény egyenesen megbabonázza, lebilincseli a kisdiákkorosztályt, s a vigasztalan, tétova felnőtteket is, hogy gerjedt sóvárgással várják a következőt. (Amint a karácsony előtti napokban az ország legnagyobb könyves kirakatában olvashattuk: „Már csak négy nap…” s itt az ötödik, a legújabb. Csak tessék, tessék!) S igaz, roppant üzleti apparátustól segítve a bódító cseppenként adagolt „szer” hatni kezd: a boszorkányos történettől az ember láthatólag már szabadulni sem tud.
Ez tehát a mű, amely neves írókat és értelmiségieket is tűzbe hozott? Amelynek sokadik folytatását szerető (és kissé talán meggondolatlan) anyukák karácsonyi ajándéknak csomagoltak az adventben, mondván: végre egy könyv, amit unszolás nélkül is kézbe (és észbe!) vesz a gyerek. Talán azt remélik mind, hogy az olvasmányélmény ragadós lesz, s általa a csemete rákap akár az Egri csillagokra is. Az élet azonban rácáfol e jámbor várakozásra. A hatás ugyan lehet rendkívüli, ám a nyájas olvasó nem hiába járta ki Harryvel az átváltozástan magasiskoláját. Az olvashatnék csupán a helyenként talán eredeti, de mosolytalan, lúdbőröztető sztorival jő meg. A kötelező olvasmányok és klasszikus irodalom osztályrésze viszont eztán is a kelletlenkedés s a lassú enyészet…
Pedig a sorozatot olvasva – szemben a lelket melengető Móra-világgal – gyakorta jeges hideg járja át szívünket, míg aztán Féregfark fellebbenő kámzsája alól ránk lehel a vak halál. S mi az egyszervolt Gutenberg-univerzumtól valószerűtlenül messzire sodródva – horrorral, pornóval, testi-lelki drogokkal fertőzötten – „tágra zárt szemekkel” meredünk a feltáruló Ghostenberg-világba. E dermesztő, fénytelen extragalaxis pedig nem más, mint a mindent elnyelő fekete lyuk!
Rowling asszony köteteivel – néhány iszlám országot kivéve szinte mindenütt – makacsul vezeti a sikerlistákat. Varázstana terjedésén szorgos Potter-klubok munkálnak, s főhőse tankönyvi példázattá magasztosult. (Hogy Nemecsek kapitány nevét ismét kisbetűvel írjuk…). A régen várt filmváltozat első vetítése – akár egy Bánk bán ősbemutató – „társadalmi esemény” volt, s mindahány darab azóta is biztos kasszasiker.
Miközben az újdonságok habzsolóira ipari méretekben zúdítják a Potter-játékok, -matricák, -reklámpólók és boszorkánykellékek ezernyi fajtáját, a vájt fülűek Potter-kalauzokat és -recenziókat olvasnak és írnak. Így fertőzi e sajátos létfenekór, s keríti hatalmába az Isten nélküli, dekadens világot. A Bölcsek Kövében Voldemort-Sátán maga figyelmeztet minket: „Árnyék vagyok csupán… csak akkor ölthetek alakot, ha valaki megosztja velem a testét… de mindig akadnak olyanok, akik befogadnak a szívükbe és az agyukba.”
A visszanézőleg szerencsésnek, sőt boldognak tetsző gyermekkor után ezek már az olvasás/elveszés sötét víziói, csakugyan. Ám felszabadult bizonyossággal egyedül a könyvek könyve, a Biblia szólalhat meg bennünk: „Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de én nem adatom valakinek hatalma alá.”
hetivalasz.hu
