Ma már nehéz elképzelni, mennyi harc és megvetés árán érték el a nők, hogy ők is helyet kapjanak az irodalomban. Az első lépések még bizonytalanok és gyengék voltak, mégis kitaposták az ösvényt a későbbi nagyoknak. Mit olvashattak a 18. században a nők Magyarországon? Kik írták le az első mondatokat? Miről meséltek ezek a női szövegek? Ennek jártunk utána cikkünkben.
Az 1780-as, 1790-es években járunk. Hazánkban ekkoriban alapította Kazinczy Ferenc Batsányi Jánossal együtt a Magyar Museum című folyóiratot, majd pár évre rá Orpheus című saját lapját. Egymás után adta ki a fordított és eredeti műveit, és szép lassan ő lett a magyar irodalmi élet középpontja. Eközben külföldön Schiller megírta az Ármány és szerelem és a Stuart Mária című drámáit. Mozart megalkotta a Figaro házassága című operáját. Angliában pedig Jane Austen fiatal lányként már gyűjtötte az élményeket, melyekből későbbi regényei születtek az 1800-as évek elején. És mit csináltak mindeközben a magyar nők? Nos, nemcsak az írás, de maga az olvasás sem számított mindennapos elfoglaltságnak a körükben. Ha pedig mégis könyvet vett a kezébe egy olvasni tudó hölgy, nagy kérdés volt, szinte közügynek számított: mit olvashat?
Egy 1784-ben kiadott, fiatal hölgyeknek szóló életvezetési tanácsadó könyv elsősorban a történeti műveket engedte volna a nők kezébe, és a szépirodalomtól óva intette őket – tudjuk meg Fábri Anna „A szép tiltott táj felé” – A magyar írónők története két századforduló közöttcímű, magyar írónőkről szóló könyvéből. Ő idézi Molnár Borbálát, az első népszerű költőnőt is, aki szintén megfogalmazta: a jobb ízlésű regényeket nem kárhoztatja, mégis sokkal hasznosabbnak tartja a valóságos históriákat. Azonban ezek a női olvasásról szóló művek így is ritkaságnak számítottak. Szélesebb körben kifejezetten ártalmasnak találták, ha egy nő olvasott vagy írt. Egy maroknyi hölgy azonban mindennek ellenére is helyet követelt magának az írók között, és a korábbi vallási művek fordítása és az imakönyvek írása helyett világi és személyes témákat vetettek papírra. Kik voltak ők?
Az első Molnár Borbála volt, akit fentebb már megemlítettünk. A „Magyar Minervának” titulált lány saját bevallása szerint azért kezdett írni, mert boldogtalan volt a házassága. Költeményeivel pedig hamar kedves lett a közönségnek. Ezt mutatja, hogy 1793-ban megjelentetett, négykötetes költői művéből egyetlen év elteltével új kiadást kellett készíteni. Írásaiban a női élet problémáit tárta az olvasók elé. A boldogtalan szerelmet és a szülők által kierőszakolt házasságot, saját érzéseit verselte meg.
A kisnemesi családba született nő 17 évesen házasodott meg, és három gyerekkel maradt özvegyen. Súlyos anyagi gondjain is az írás segített. Költői karrierjét mecénások támogatták, köztük Ráday Gedeon és Festetics György, de segítette őt Gvadányi Józseffel való barátsága is. A korszak legnépszerűbb költőjének: Gvadányi Józsefnek sokat köszönhettek a tollforgató nők. Egyengette pályájukat, segítette elfoglalni helyüket az irodalomban. Saját költségén pedig megjelentette a velük folytatott levélváltásait is.
Ekkor bukkant fel az ismeretlenségből Fábián Júlia is, aki Molnár Borbála sikerét látva maga is megkérte Gvadányi Józsefet: legyen tanítója és mentora. A költő elvállalta a nemes feladatot, költőnőt faragott az asszonyból, és a hölgy írásait, valamint a levelezésüket is az olvasóközönség elé tárta.
Ugyancsak levelezések által vált ismertté Újfalvy Krisztina is, akit Fábri Anna minden kortársnője közül a legeredetibb költői tehetségnek nevez. Ő az addigra már ismertté vált Molnár Borbálával folytatott levelezést versben és prózában egyaránt. Közös kötetük: a Barátsági vetélkedés 1804-ben jelent meg, és mindkét nem, a nők és a férfiak hibáit taglalta. Véleményük sokszor különbözött, így vált élvezetes, izgalmas olvasmánnyá a beszélgetésük, amely hibás nevelésről, boldogságkeresésről és még megannyi témáról szólt.
Az első írónők élete pedig legalább olyan különleges, mint szövegeik. Fábián Júlia 20 évesen ment férjhez egy komáromi csizmadiamesterhez. Négy gyermeke született, anyai és háziasszonyi feladatai mellett azonban jutott ideje az írásra is, sőt az akkori élénk komáromi irodalmi élet ismert személyévé vált. Költők vendégeskedtek nála, és az ő otthonában ismerkedett össze Csokonai Vitéz Mihály Lillával, múzsájával 1797-ben.
Újfalvy Kriszina erdélyi középbirtokos nemesi családba született. Első szerelme hatalmas csalódást okozott neki: elhagyta és mást vett el. Dacból a fiatal lány számos udvarlója közül kiválasztotta a legrútabbat: Máté Jánost, és neki adta a kezét. Művelt férjétől szabadságot kért az írással foglalkozó nő, így az év nagy részét tőle távol töltötte. Lánya nevelésével foglalkozott és alkotott. Akkor azonban, amikor férje nagybeteg lett, visszatért hozzá, és haláláig ápolta.
Talán ismerősebb a mai olvasóknak Dukai Takách Judit neve, aki jómódú birtokos szülők gyerekeként született, és rokoni szálak fűzték Berzsenyi Dánielhez is. Már gyermekként elkezdett verselni, és 20 évesen, 1815-ben ismert költővé vált. Költői „kiképzését” egy fiatal tudósjelölt, Horváth Elek kezdte el. Bár versei évekig nem jelentek meg lapban, csak kéziratos formában, magánlevelekbe zárva jutottak el az irodalom iránt érdeklődőkhöz, így is hamar ismert lett. Sőt rajongói is akadtak. Többen is felkeresték levéllel és verssel, köztük Katona József, a Bánk bán szerzője. Mások személyesen is szerettek volna találkozni vele, így például felkereste őt Döbrentei Gábor és Wesselényi Miklós is. Mind Döbrentei, mind Berszenyi Dániel adott neki tanácsokat. Berzsenyi verset is írt hozzá, melyben elismerte őt mint költőnőt. Fábri Anna megjegyzi róla: sajátosan női hangja volt, amellyel a gyermekhalált, a múló ifjúságot, a hervadó szépséget nagyobb személyességgel szólaltatta meg, mint férfi kortársai.
Cikkünk zárásaként is az ő szavaival búcsúzunk:
Vége van már a gyönyörű időnek,
Elrepül tőlünk siető futással,
S mi kinyílt karral, szemeink utána
Vetve sóhajtunk.
Wéber Anikó
Forrás: Fábri Anna „A szép tiltott táj felé” – A magyar írónők története két századforduló között
Fotó: pixabay
