Bábeli zűrzavar

521

Populizmus: szitokszó vagy párbeszéd.

Egyre szélesebb körben megfogalmazódó gyanú, hogy a népek, nemek, világnézetek szándékos összekeverését célzó utópia rejlik sok érthetetlen fejlemény, így az Európába tartó muszlim bevándorlás támogatása mögött is.

Ezzel szemben áll az európai emberek vélhető többségének ragaszkodása hazájához, nemzeti önazonosságához, anyanyelvi kultúrájához, keresztény gyökerű életformájához és szokásaihoz. Sokan látják veszélyeztetve mindezt a túlnyomórészt muzulmán kultúrkörből érkező bevándorlók tömegei által.

A Populizmus című tanulmánykötetben Gyurácz­ Ferenc irodalomtörténész a demográfiai mutatók által előrevetített, nem is olyan távoli jövőt vizsgálja, és a történelem harmadik, Európa elleni muszlim inváziójának lehetséges győzelme rémlik fel előtte.

Mély aggodalommal tapasztalja az önvédelem szándékának és képességének elkeserítően alacsony szintjét ebben az elkényelmesedett, gyakorlati materializmusba süppedt korban.

A bevándorlási hullám minden bizonnyal kapóra jött annak a kereszténységet számon kérő attitűdnek, amely szereti úgy bemutatni az eseményeket, hogy a hazájuk identitásáért vagy a keresztény gyökerű társadalom szabadságáért aggódók nem éppen a jézusi szeretet alapján állnak, amikor elutasítják a folyamatosan érkező muzulmán tömegeket.

De mi van azokkal, akik meg akarják védeni Európát a hódításként értelmezett muszlim bevándorlástól? Szándékuk politikai képviseletét általában azok a pártok vállalják, amelyeket a politikai, társadalomtudományi és zsurnalisztikai diskurzus populistának nevez. Nem kis részben pontosan a migráció ügyében elfoglalt álláspontjuk miatt. Ki a populista?

Akik már felnőtt fejjel élték meg a rendszerváltozást, emlékezhetnek a gyors fordulatra: a legvadabb antikommunista retorikát használó liberálisok a választások után az internacionalizmus közös alapjain azonnal átálltak a volt kommunistákhoz, és attól fogva közösen folytattak ideológiai hadjáratot a népi-nemzeti oldal ellen.

A megbélyegzés gyakorlati célját szolgálta a populistázás, már csak azért is, mert a benne homályló fogalmi tisztázatlanság lehetővé tette annak összemosását a fasisztának vagy éppen nácinak nevezett irányzattal. (Eközben saját, eleven történelmi tapasztalataink szerint a bal- és a jobboldalon egyaránt voltak népre hivatkozó, de súlyosan kirekesztő rendszerek, a baloldalon kicsit tovább is tartottak.)

Gyurácz Ferenc még a rendszerváltoztatás körüli viták kapcsán kezdte el vizsgálni a populizmus történeti előzményeit. Köteté­ben beszámol a korábbi kutatások eredményeiről, ír az „igazi populistákról” – a XIX. század végi amerikai farmermozgalom képviselőiről – és a hazai néppárti kezdeményezésekről. Mindazonáltal a fogalom definíciója körül időz el leginkább. Nem véletlenül.

A Brexit sikere és Donald Trump amerikai elnökké választása súlyos riadalmat keltett a liberalizmus híveiben, melynek nyomán a társadalomtudományi szakirodalom és a politikai sajtó slágertémája lett a populizmus. De ki mit ért rajta? Populista az, aki a nép nem feltétlenül értelem-, sokkal inkább ösztönvezérelt indulatait és véleményeit meglovagolva kíván sikert elérni a politikai életben?

A szerző által ismertetett legfrissebb elemzések szerint a populisták világszerte legitim kérdéseket tesznek fel, hiszen sok polgár érzi úgy, hogy a demokrácia már nem az, aminek mondja magát.

Gyurácz a fogalom természete körül zajló vitákból szemezgetve szellemesen érvel amellett, hogy bal felől a populizmus kifejezéssel főképp megbélyegezni szoktak. (Miközben az 1990. őszi taxisblokádot ugyanúgy lehet populista tömegreakciónak nevezni, mint ahogy a 2002. évi balos választási kampány is tele volt olyasféle hamiskártyás elemekkel, melyeket máskor a populizmusnak tulajdonítanak, a 2004. december 5-i népszavazás Gyurcsány-féle kampányáról nem is szólva.)

A szerző végső soron nem oldja fel a fogalom körüli bábeli zűrzavart, ugyanakkor jó szívvel ajánlja Laurence Whitehead, a University of Oxford kutatójának véleményét azok figyelmébe, akik csak szitokszóként használják a kifejezést: „Kétségtelen, az emberek gyakran figyelmetlenek, néha félrevezethetők, és túl könnyen megijednek. De az egyszerű választók nem szükségszerűbben butábbak vagy megtévesztettebbek, mint akik uralkodni akarnak rajtuk. Nem szidásra, hanem tiszteletteljesebb bánásmódra és valódi párbeszédre van szükségük. A populizmusnak sok árnyalata van. Bár egyes hangjai sötétebbek, mások reménykeltőek. Ezért nem helyes a szó differenciálatlan használata.”

(Gyurácz Ferenc: Populizmus. Tanulmányok 1991–2017. Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vas-szilvágy, 2017, 140 oldal. Ára: 1880 forint)

Tóth Ida – www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu