A héten moziba jártunk, igaz azóta kicsit megbántuk, de összeszedtük minden erőnket, és olvasható véleményt dobtunk össze a heti filmünkről. Ha ezek után még mindig érdekel titeket, hogy miről is van szó, olvassátok el kritikánkat.
A kérdés a film megnézése után félelmetesen egyszerű, mi akart ez lenni? A válasz, mint ahogy a filmben sem kapunk választ semmire, itt sem könnyen megfogható. Főleg azért nem, mert ez a 90 perc minden volt, csak jó nem. És az élvezhető címkét sem ragasztanám egy olyan filmre, amin többet fészkelődtem, mint eddig bármin (idén). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha ezt nem moziban néztem volna, úgy nyomtam volt a stop és delete gombot egyszerre, hogy még most is füstölnének. Pedig, és nem tudom már hányszor írtam le, az előzetes megvett. Főleg azért, mert sok ismerős arc köszönt vissza (nekem ennyi már elég), voltak jó jelenetek (ez már a cukor kategória) és a történet sem tűnt annyira rossznak. Pedig?!
A történet röviden annyi, hogy a Mindenható, mert ő irányítja a szálakat, megelégeli az emberek viselkedését, úgy dönt, hogy irtani kell őket. Főleg azt az egyet, aki még meg sem született. Pontosan, a Megváltót. Ehhez a tervéhez előveszi az angyalokat, akik között szerencsére akad egy, aki rájön arra, hogy bizony itt cselekedni kell, és meg kell védeni azt a szerencsétlen még meg sem született Megváltót, hiszen ő lesz majd az a felelős az emberiség jövőjéért, már ha lesz. Michael (maradva az angolos megnevezésnél) felkeresi a Megváltó anyukáját, illetve családját, és bevackolva magukat, védi őket a csürhe ellen.
A történet logikátlansága mellett, ami egyébként borzasztóan zavaró, főleg az teszi be a kaput, mint ahogy már próbáltam utalni rá, hogy meg sem próbálják megválaszolni őket. Michael jön, csipet csapat les egy nagyot, majd beállnak a sorba és irtják az örülteket. A végére még Gabriel is megjelenik, cseppet sem feldobva a helyzetet. De legalább egy akció-dúsabb és látványosabb jelenet erejére még tapsolhatunk is egy kicsit.
A szereplők pedig ismertek. Akad köztük olyan is, akit már sokkal jobb filmben is láttunk. A főszereplő Paul Bettany a legkevésbé írható fel a csalódás táblára, remekül hozza a badass angyalt. A többiek viszont, nos, még a nevüket sem kellene leírni. De egy Dennis Quaid-től többet várna el az ember. Mint ahogy hatalmas csalódás a sorozatokból megismert Adrianne Palicki (FNL), Kate Walsh (Private Practice) és Willa Holland (The O.C.) is. Arról már nem is beszélve, hogy Kevin Durand is csak jelmeze miatt írható fel a jobb oldalra.
Értékelés: Legion – 3/10
Be nem fejezett történet, rengeteg nyitott kapu, sok értelmetlenség. Nagyon gyenge színészi játék és sorolhatnám. Nagy csalódás, amit még dvd-n sem néznék meg vagy ajánlanék. Az egynek elment kategóriát is erősen alulról súrolja, ami azért elég nagy dolog, szerintem. Talán pár jelmez és egy két akció-jelenet írható fel a jó oldalra, és akkor meg is van a három pont.
teddike
(teddike.freeblog.hu)
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja