A Hogyan lopjunk felhőkarcolót a kortárs lázadás filmje: ha elsíbolják a nyugdíjunkat, modernkori Robin Hoodként szerezzük vissza a többszörösét a gazdagoktól! A filmben persze a furcsa magyar címmel ellentétben senki nem akar felhőkarcolót lopni.
Hollywood nem is lehetne aktuálisabb a témával: a kisemberek elveszítik nyugdíjukat. Csak éppen most a nyomaték van rossz helyen, mert a Hogyan lopjunk felhőkarcolót lúzerjei egy piramisjáték áldozatai, nem a bankok, befektetési alapok kárvallottjai. A végeredmény persze ugyanaz: az ember egyszer csak a partvonalon találja magát.
És itt jön a hollywoodi fordulat: az ember nem lesz öngyilkos, nem merül el a nyomorban, hanem nagyvárosi igazságosztóként elhatározza, hogy visszaszerzi jogos jussát – s talán egy kicsit többet is, ha úgy adódik. Ratner filmjének hősei a penthouse apartman nagyban utazó csalóját jogi úton ugyan nem tudják megleckéztetni, de kezükre játszik a szerencse, s megtudják, hogy a milliók ott lapulnak a lakásban, csak ki kell csenniük onnan. Így lép ad hoc szövetségre a kisemmizett kollektíva, s ha nem is az évezred tervével, de egy közös akcióval igyekeznek végrehajtani egy leleményes lopást.
Nagy balhéból, tökéletes bűntényből, a legapróbb részletekig terjedő rablásból szép csokorra valóval szolgált már a filmtörténet, a Hogyan lopjunk felhőkarcolót ráadásul még csak nem is szeretne felkéredzkedni az aranyoldalakra. Egyszerűen szórakoztatva kínál egy sztárokkal megpakolt vígjátékot – az újdonság legkisebb szándéka nélkül. Legyen elég nekünk Ben Stiller, Eddie Murphy és néhány ismerős arcú, de névről nem igazán rémlő színész, akik maguk is folyamatosan azon csodálkoznak, mit is keresnek ebben a filmben. A gázsira gondolva hál’istennek csak-csak eszükbe jut, így végül megerőltetés nélkül képesek hozni a szerepüket.
Eddie Murphy számára pedig még a komikusi véna megvillantására is nyílik lehetőség, a többiek meg csak többnyire „jelen vannak” és csendesen asszisztálnak. A Hogyan lopjunk felhőkarcolót megfáradt hollywoodi ujjgyakorlat, amely kellőképpen banális állításaival – miszerint minden rosszról csak és kizárólag a gazdagok tehetek – erősíti nemcsak a társadalmi sztereotípiákat, de önmaga paródiája is egyben. A banális fordulatok pedig csak egyféle véget kínálhatnak – de aki beül a filmre, legalább pontosan tudhatja, mire számíthat. S ez a kiszámíthatóság ugyanannyira bosszantó, mint amennyire megnyugtató, mert legalább abban biztosak lehetünk, hogy a vásznon továbbra is működik az emberi igazságszolgáltatás.
(Hogyan lopjunk felhőkarcolót – színes amerikai film, 106 perc, 2011. Rendező: Brett Ratner. Forgalmazó: UIP-Duna Film.)
Kárpáti György -mno.hu
