Keresztény film- és könyvnapokat tartanak az Uránia moziban

554

Keresztény film- és könyvnapokat tartanak november 4-től 6-ig Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban - közölte a programot szervező Etalon Kiadó az MTI-vel.

A program részeként pénteken Maurice Cloche Páli Szent Vince életéről készített filmjét vetítik. Szombat délután a Diadal – Medjugorje érintése című filmet, valamint Edward Dmytryk amerikai rendező Copertinói Szent Józsefről szóló filmjét játsszák, este pedig a Ferenc pápa – Buenos Airestől Vatikánig című argentin filmet nézhetik meg az érdeklődők. A filmnapokat vasárnap délelőtt a Néri Szent Fülöp életéről szóló dokumentumfilm zárja.
    
A vetítésekkel párhuzamosan a filmszínház kávézójában beszélgetéseket tartanak a vincés, a cenacolo közösségről és az idén 800 éves domonkos rendről.
    
Az Uránia emeleti kiállítóterében „Megesett rajtuk a szíve.” címmel a Katolikus Karitász alapításának 85. és újraindulásának 25. évfordulója alkalmából összeállított kiállítás látható a filmnapok idején.
    
A programok ingyenesek.

(MTI)

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu