Ez történt Hollywoodban…XV.

492

Rendhagyónak mondható bejegyzéssel jelentkezünk, melyben először összeszedtük július hónap filmjeit, és megpróbáltuk leírni nektek, hogy is teljesítettek a pénztáraknál. Illetve ajánlóként, augusztus hónap premierjeit is megmutatjuk nektek, olvassatok tovább…

Box Office: Július

Már benne vagyunk elég rendesen az augusztusban, így talán kicsit megkésve érkezik friss rovatunk, de a nyár miatt ez talán elnézhető. Összeszedtük az előző hónap hétvégéinek bevételi adatait, és ezeket most megosztjuk veletek. Ha a száraz adatok nem érdekelnek, akkor ez nem a te bejegyzésed lesz.
 
Az idő kerekét nagyon sokáig kell visszatekernünk, talán már nem is emlékszünk rá, de a júliust még az Ice Age 3 kezdte, nagyon jó bevételi adatokkal, főleg a nemzetközi piacon. Az amerikai pénztáraknál kezdetben csak 41 milliót sikerült összeszedni, de azóta ezt feltornázta 180 millió fölé, illetve a világ többi részén gyűjtött még 548 millió $-t. A folytatás tehát borítékolható. A jégkorszak mellett került moziba Public Enemies. Ami mérsékelt forgalmat eredményezett csak. A 100 millióból készült film mostanra érte el az amerikai pénztáraknál ezt az összeget, illetve nemzetközileg még 48 M $-t szedett össze. Michael Mann új filmje sajnos nem váltotta meg a világot, pedig én kezdetben nagyon bíztam benne, ezzel együtt nem kell temetni, hiszen buktának nem tekinthető a dolog.
 
 
A második héten bemutatkozott a nagyközönség előtt is Brüno, amely nekem teljesen kimaradt, és nem is fogom pótolni, mint ahogy a Borat-ra sem tudtam rávenni magam. Így én csak a kritikákból, illetve a bevételekből tudok arra következtetni, hogy nem tudtam megismételni elődje sikerét. Ettől függetlenül, 30 millió dolláros első hétvégét produkált, illetve jelenleg összesen 60 milliót szedett össze. Az I Love You Beth Cooper eredményéit csak a Hayden iránti rajongásunk miatt jegyezzük meg: 18M $ költségvetés mellett, első hétvégén 4 millió, azóta összesen 16M $ áll a neve mellett.
 
A harmadik hétre nem maradt más, csak a Harry Potter. Erről viszont már írtunk, olvassátok el. Röviden azért annyit még hozzáteszek, hogy a 250 milliós költségvetés mellett, jelenleg 273M $-t szedett össze a film az amerikai pénztáraknál, illetve ehhez jön még a nemzetközileg összegyűjtött 493M $. A hat film amerikai bevételét nézve, jelenleg a negyedik helyen áll, megelőzve a Titkok kamráját, illetve az Azkabani foglyot. Viszont messze a legdrágább HP film lett, szóval érdemes ezt is nézni. Az összes bevételt figyelembe véve, hatalmas lemaradással kullog a hatodik helyen, és nem hiszem, hogy ez innentől változna. Ha innen közelítjük meg a dolgokat, akkor két éves várakozás ellenére bizony (saját vélemény) nem remekel a film.
 
 
A Potter utáni két hétvége nem sok újdonságot hozott, legalábbis részemről teljes érdektelenségbe fulladt, annak ellenére, hogy több olyan film is moziba került, amire azért kíváncsi lennék. Csak felsorolás szerűen: G-Force: 31,7M kezdésnek, 86M $ összesen, The Ugly Truth: 27M kezdésnek, összesen 69M $, költségek: 38M $.
 
A hónap utolsó bemutatóit mégis különveszem kicsit, hiszen jött a Funny People, és a várakozásokkal ellentétben eddig siralmasan teljesít, ami nem volt jellemző a Judd Apatow filmekre. Költségek szempontjából, 75M $-nál állt meg a film, két hét alatt viszont nem tudott csak 40M $-t összeszedni. Ami, ismételve saját magam, siralmas eredménynek számít.
 
Szokás szerint a végén, a top 10 előtt, jöjjön egy kevés a hazai vizekről is. Nálunk is hatalmas bevétellel indított az Ice Age, és minden bizonnyal nem lehet majd beérni idén. Pedig sokan, köztük én is, azt hittük, hogy a Harry Potter simán behozza majd, de ez nem így történt. A Jégkorszak jelenleg a 600 millió Ft-os határt lépte át, míg Potter csak 331 millió Ft-t tudott összeszedni.
 
 
Top 10 (Amerikai bevételek alapján)
 
1. Transformers 2 – 393,7M $
2. UP – 287,3M $
3. Harry Potter 6 – 273,8M $
4. The Hangover – 262M $
5. Star Trek – 255,6M $
6. Monsters vs. Aliens – 198,1M $
7. Ige Age 3 – 187,7M $
8. X-Men Origins: Wolverine – 179M $
9. Night at the Museum 2 – 174,8M
10. Fast & Furious – 155,3M $
 
 
 
Moziajánló: Augusztus
 
A hónap közepe fele haladva, nem tudom mennyi újdonságot tudok majd nektek mondani, de azért megpróbálom. Igazából ahogy nézem a bemutatók időpontjait, egy hétvége van csak mögöttünk, így annyira nem is késett meg ez a bejegyzés. Szokás szerint, először jöjjenek az amerikai bemutatók, aztán kitérünk a hazai mozik kínálatára is. 
 
Augusztus első hétvégéjén került mozikba a G.I.Joe, amit már mi is láttunk, sőt írtunk is róla. Mellette jött a Julie & Julia, Meryl Streep és Amy Adams főszereplésével, amit utóbbi hölgy miatt biztos nézni fogunk. Milla Jovovich is visszatért a nagy vászonra, a Perfect Gateway című filmjével.
 
 
 
A második hétvégén (augusztus 14) több film is a mozikba kerül. Első sorban a District 9-t emelném ki, amiről már több szó is esett a blogon, érdemes rákeresni. A jelenlegi helyzetet nézve, a legtöbb moziban ez a film kerül majd a vásznakra. Egy romantikus drámát is kapnak a rajongók, Rachel McAdams és Eric Bana főszereplésével. Ez pedig The Time Traveler’s Wife címet viseli majd. Már volt róla szó, de itt is megemlítem, hogy Bandslam premier is lesz a hétvégén, amiben Lisa Kudrow az egyik főszereplő. Ami talán ezen filmek mellett mégis a legjobb érdekelne, az a The Goods, amiben Jeremy Piven lesz a főszereplő. Őt az Entourage-ban kedveltem meg, és a bemutatók alapján valami hasonlót fogunk kapni tőle a filmben is. A hétvége ezzel még nem zárult le, az animációs filmek kedvelői is kapnak egy kis betevőt, nagy vászonra érkezik a Ponyo is. 
 
A harmadik hétvégére (augusztus 21) marad az egyik legjobb várt film a nyáron. Érkezik ugyanis Brad Pitt és az Inglorious Basterds, amire remélhetőleg még nagyon sokan fognak elmenni. Brad Pitt mellett visszatér a mozikba Alexis Bledel is, bemutatják a Post Grad című filmet. Illetve egy családi kalandfilm is választható lesz, a Shorts. 
 
 
 
   
 
A hónapot, és ezzel együtt a nyarat két horror zárja. Mindkettő folytatás ráadásul, jön a Halloween 2 és The Final Destination. Mivel nem vagyok horror rajongó, így egyikre sem vagyok igazából kíváncsi, de biztos sokan választják majd ezeket a filmet. Ami kicsit meglep, hogy más lehetőség nem marad a hétvégére, legalábbis az új filmeket nézve, így talán van esélye a Basterds-nak, hogy a második hétvégén is elérjen valamit.
 
Nálunk sem sokban különbözött a helyzet, legalábbis az első hétvége nagy filmjét nézve. Augusztus 6.-án került mozikba a G.I.Joe, mellette a Szerelem második látásra és a Fanboys került a terítékre. A második héten jön a Görögbe fogadva (My Life in Ruins) és a Pokolba taszítva (Drag Me to Hell). Az ünnepnapra (augusztus 20) marad a Becstelen Brigantyk (Inglorious Basterds) és a G-Force. A hónapot pedig csupa olyan filmmel zárjuk, amit még jobb helyeken már 2008-ban bemutattak. Ezekről az aktuális héten majd szót ejtek.     

teddike
(teddike.freeblog.hu)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja


Híreinket a

 és az  

szállította. 

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu