Úri passzió Drakulánál vendégeskedni

622

Európán kívüli világhírű műemlék – Egyiptomban a gízai piramisok vagy az indiai Taj Mahal – környéke is lényegesen olcsóbb Törcsvárnál.

A korábbi évekhez képest idén pangás volt Törcsváron. A Brassótól 30 kilométerre fekvő település neve talán még a magyar kultúrkörben sem hangzik túl ismerősen, akárcsak a román Bran. Ám ha azt mondjuk, hogy Drakula-kastély, sokat változik a helyzet.

Az I. Lajos magyar király engedélyével az arra elhaladó fontos kereskedelmi út ellenőrzésére és a havasalföldi román vajdák betörései elleni védelemre 1377-ben épített várkastély 1918-ban került román fennhatóság alá, majd 1920-ban Karl Ernst Schnell brassói polgármester Mária román királynénak ajándékozta. A királyi család száműzetése után a törcsvári kastély 1948-ban a román állam tulajdonává vált. Az államosítás után kifosztott és sorsára hagyott ingatlan restaurálása csak 1987-ben kezdődött, a munka legnagyobb része 1993-ra készült el. 

Az immár ötven éve múzeumként működő várkastélyt a királyi család 2009-ben kapta vissza a román kulturális minisztériumtól, jelenleg is múzeum működik benne.

A kultikus építményt a kulturális közhagyomány Drakula gróf lakhelyeként tartja számon, bár sem a könyvbeli nagyúr, sem a vele azonosított Vlad Țepeș vajda nem köthető a helyhez    Forrás: Google-képek

A kultikus építményt a kulturális közhagyomány Drakula gróf lakhelyeként tartja számon, bár sem a könyvbeli nagyúr, sem a vele azonosított Vlad Țepeș vajda nem köthető a helyhez. Ennek megfelelően a halloweent megelőző hetekben, azaz szeptember-október folyamán „égett” a világháló az érdeklődők ostromától, akik arra voltak kíváncsiak, idén milyen hátborzongató programokkal készülnek a szervezők. Ám Románia épp abban az időszakban került fel újra az egészségügyileg veszélyes helyek térképére, mivel az alacsony beoltottsági ráta következtében a településen kiugróan magas fertőzöttségi szintet mértek. A turistaözön pedig érthetően mesze elmaradt az  ilyenkor megszokottól.

A Drakula-kultusz révén a legnépszerűbb romániai turisztikai desztinációvá váló határvár a koronavírus-járvány előtti utolsó »békeévben«, 2019-ben még 700 ezer látogatót fogadott.

Ehhez képest 2021 első kilenc hónapjában 337 ezer látogató érkezett a vadregényes hágó környékére, és ez a szám legfeljebb 400 ezerig mehet fel az év végéig. A kastélyt adminisztráló cég 2020-ban 10 millió lejes (2,02 millió euró) üzleti forgalmat bonyolított le a 2019-es 36 millió lejes (7,3 millió euró) egyenleghez képest.

Ennél jóval meglepőbb helyzetet tárt fel viszont a szálláshelyek online kiadásának és lefoglalásának „piacterét” biztosító Airbnb egyik közelmúltbeli felmérése: aki a platform révén foglalna szállást a kastély közelében, 110,16 eurós átlagárral kell számolnia. Miközben a dél-olaszországi Pompei-től mért két kilométeres sugarú  belül található airbnb-s kvártélyok átlagára mindössze 55,95 euró egy éjszakára, az athéni Akropolisz környékén átlagban 65,72, a granadai Alhambránál pedig 67,05 euróba kerül egy kényelmes éjszakát eltölteni. De több más, évente látogatók millióit vonzó nevezetesség közelében is napi száz eurónál kevesebbért lehet megszállni, ilyenek a római Colosseum, a pisai ferde torony, a Sixtus-kápolna, a prágai Hradzsin, a firenzei Ponte Vecchio, a barcelonai Sagrada Familia vagy a római Szent Péter-bazilika. Sőt, még egy sor Európán kívüli világhírű műemlék – Egyiptomban a gízai piramisok vagy az indiai Taj Mahal – környéke is lényegesen olcsóbb Törcsvárnál.

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu