Szellem a fazékból – A jó evés a legjobb mulatság!

216

Szegény Jókai, rá se ismerne a róla elnevezett bablevesre. "Füstölt malac köröm babba főzve", ő ezt szerette. Nem tett abba se zöldséget, se csipetkét, de főként nem csülköt Laborfalvi Róza (az író színésznő felesége), hanem lóbab, sűrű rántás, kocsonyássá főtt disznóláb adta az ízét.

Ahogy A kőszívű ember fiai című regényében írta: „- Nos, Pál úr, mi ma az ebéd? – kérdi a hazaérkező kapitány. – Hát, görögolvasó – felel Pál úr karakán flegmával. – Az jó lehet, s mi főtt bele? – Angyalbakancs”. A különös receptet maga az író magyarázza meg: a jó bableveshez akkora nagy szemű paszuly kell, mint „a görög szerzetesek rózsafüzérje”, a füstölt disznóláb meg formára olyan, mint „az angyalok lábbelije”.

Ilyen leves készült a Jókai-villában 1868 őszén is. „Ismeretesek ezek a szüretek, öreg újságírók csacsogásai nyomán – írja Mikszáth Kálmán. – A bográcsban főtt pompás birkapörköltek…, a nyárson sült csirkék, melyek lassú tűzön lassan pirulnak, sülnek, s ezalatt maga a gazda folytonosan szalonnadarabokat forgat fölöttük… Míg ezek künn a szabad tűzön sülnek, ott bent a konyhában bableves fő disznó körmivel, egy fazékban töltött káposzta rotyog, pöfög, orrjával, dagadóval, a kemencében pedig a finom túrós, kapros lepény sül, Jókai kedvenc ételeinek, melyek mind halálosak, a legkedvesebbike.” Kíváncsi lennék, főznek-e ilyen bablevest Balatonfüreden, a Koloska-völgyben, ahol a Jókai-napok keretében idén hatodszor rendezik meg a bablevesfőző versenyt. Mert az, hogy a tejfölös, ecetes, csülkös levesnek semmi köze Róza asszony remekéhez, napnál világosabb. Későbbi kreáció a káposztás, köménymagos, tökös változat is. De közelít-e az eredetihez az erdélyi szárazbableves? Vagy az, amelyikbe a Jókai-rajongók sült kolbászt raknak?

A választ nem szeretném elkapkodni. Mert ha igaz, hogy (ideológiai értelemben) az ország kettészakadt (s egy politikai hetilap számára ez nem tréfadolog), akkor kulináris szempontból a helyzet még súlyosabb. Bablevesügyben ugyanis három párt van. Csülökpárt, körömpárt, kolbászpárt. (Már ugye, ha nem vacakolunk azon a kérdésen, hogy a disznólábat hosszába vagy keresztbe vágjuk-e. Mert szakadár körömpártiak szerint ez utóbbi esetben nem bableves a végeredmény, hanem hígított körömpörkölt.) Szóval: mi főjön a levesben? Ez élet-halál kérdése.

Babcuspájzügyben a nemzeti széthúzás fő okozója persze maga Jókai. Amikor a XIX. század vége felé Ignotus (aki Emma asszony álnéven szakácskönyvet szerkesztett) receptet kért az írófejedelemtől, a neves ínyenc a következő kifogással élt: „Megpróbáltam konyhareceptet írni, de semmi jóízű dolog nem sült ki belőle. Asszonyaink jobban értenek ehhez.” A papucsférj hangja ez (mondaná a lánglelkű Petőfi), de hát Laborfalvi kemény asszony, s az öregedő regényíró már akkor tudta, hogy „A szerelem oltárán elhamvadnak a lángok, de a tűzhely vonzereje örökké tart.”

Nem is közölt egyetlen árva receptet se. Soha. Csak telehintette műveit talányos ételnevekkel. Nála a darás tészta: „tűzkő, homokkal”, a halászlé: „halászos leves”, a flambírozott, fűszeres puncs: „krampampuli”, a patkó alakú sütemény: „katakönyöke”, a savóban főtt puliszka: „bálmos”. De szerepel a regényekben „kaszás lé”, „mustos pecsenye”, „pehelykönnyű pánkó” (fánk), „tojásos gólyahepp” is. Főzelékféle volt a „macskanadrág”, a „vastagétel”, a „harmatkása”. Az ehetetlen kenyér „záklyás vakarcs”, az összeragadt galuska „nyögvenyelő”. Ám legjobban a „borsóhurka” bőszítette fel. (Német szokás volt disznóbélbe tölteni a passzírozott borsót.) A nagy mesemondó szerint ez a recept a sertés „méltóságának lealacsonyítása”.

Az említett étkek többsége mára persze feledésbe merült; nemhogy megfőzni nem tudná senki, de olykor megfejtésük is rejtély. Pedig mindegyik hamisítatlan népi étel! Mert bár Jókai kis étkű volt, igazi ínyenc maradt haláláig. Nem véletlenül szokta mondogatni: „A jó evés a legjobb mulatság.”

Vinkó József, hetivalasz.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu