Süsd meg az ország tortáját!

304

2011-ben a kecskeméti barackkal töltött kölestorta lett az ország születésnapi tortája, amit Zila László cukrászmester alkotott. Augusztus 20-án te is megkóstolhatod a budai rakparton, vagy megsütheted akár otthon is.

Madártejes torta, szatmári szilvatorta és pándi meggytorta, szilvagombóctorta – ezek voltak eddig Magyarország születésnapi tortái. Idén is három tortára lehetett szavazni, amit egy szakmai zsűri választott ki, a voksok alapján pedig ismét Zila László cukrászmester kreációja győzött, aki ezzel együtt már négy „ország tortáját” készített.

A kölestorta érdekessége, hogy lisztérzékenyek is fogyaszthatják, és még a fogyókúrázók étrendjébe is belefér egy-egy szelet. Az eredeti recept Karcagról származik, amit persze a cukrászmester továbbfejlesztett, így alakult ki a jellegzetesen magyar alapanyagokat (sárgabarack, köles) tartalmazó, mégis modern torta.

MTI Fotó: Soós Lajos
MTI Fotó: Soós Lajos

A tortát a budapesti augusztusi 20-i ünnepségek idején lehet majd megkóstolni, a budai rakparton 15-20 ezer szelet várja majd az édesszájúakat. Ha nem akarsz tolongani a tömegben, augusztus 20-tól az ország több mint 150 kézműves cukrászdájában tesztelheted a süteményt. Még jobb, ha elkészíted otthon, és bezsebeled a család és a barátok dicséreteit. Nem lesz egyszerű feladat, de érdemes vele megpróbálkozni. Ha ugyanilyet szeretnél, szükséges lesz egy speciális tortaformára is, amit Zila László irányításával fejlesztettek ki. A Zila Tortaforma szilikonból készült, és használatával egyforma, nagyon dekoratív mélyedések lesznek a sütemény tetején, amiket folyékony öntettel tölthetsz meg.

Kecskeméti barackkal töltött kölestorta

Hozzávalók 12 szelethez:

Köles-alapfőzet:

290 g hántolt köles
1100 ml tej
260 g cukor
1 db vaníliarúd kikapart belseje
5 g só
60 g vaj
1 db citrom lereszelt héja

Süsd meg az ország tortáját!
 

A hántolt kölest alaposan mossuk át forró vízzel, majd folyamatos keverés mellett főzzük puhára a tejjel, a sóval és a vaníliarúd kikapart belsejével. Amint puhára főtt, vegyük le a gázról és adjuk hozzá a cukrot, a vajat és a reszelt citromhéjat. Ezáltal mintegy 1400 gramm kölesalap készül.

A lefőtt alapból mérjünk ki 500 g-ot és letakarva tegyük félre, és hűtsük le a töltéshez. Így visszamarad kb. 960 g forró kölesalap, ezt használjuk a piskóta sütéséhez. Tehát ugyanabból a köles-alapfőzetből készül a piskóta (960 g) és a krém (500 g).

Sütés:

960 g lefőzött kölesalap
3 egész tojás
30 g mandulaliszt
70 g őrölt lenmag vagy lenmagpehely
60 g áttört túró

A tortaforma 4 cm-es sütőkarikáját csomagoljuk be sütőpapírral. Érdemes szilikonos sütőpapírt is
belehelyezni, mert a hagyományos sütőpapírra ráragad: duplán csomagolunk.

A maradék lefőtt, forró kölesalaphoz (960 g) adjuk hozzá a túrót, a mandulalisztet és a
lenmagpelyhet, végül az egész tojásokat. Ekkor figyeljünk, hogy a köles alap ne legyen forróbb 80
°C-nál, különben megfő benne a tojás. Majd alaposan keverjük össze és töltsük a becsomagolt
karikába. 180 °C-os előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt süssük készre. Majd fordítsuk rácsra és
azonnal vágjuk ki a sütőkarikából.

Töltés:

500 g langyosra hűlt, kölesalap
100 g darabolt sárgabarackkonzerv
50 g sárgabarack-koncentrátum (ennek hiányában használjuk a lent említett
sárgabaracköntetet, ebben az esetben főzzünk belőle nagyobb adagot)
150 g felvert tejszínhab
100 g lefőzött zselatin vagy 5 lapzselatin

Süsd meg az ország tortáját!

A Zila szilikon tortaformába helyezzük bele a fém tortakarikát, és fújjuk ki formaleválasztóval, vagy
kenjük ki vékonyan olvasztott vajjal, és helyezzük egy fémtálcára.

A félretett és langyosra lehűtött 500 g kölesalaphoz, habverővel keverjük hozzá a 100 g darabolt
sárgabarackkonzervet, az 50 g sárgabarack-koncentrátumot, majd lazítsuk 150 g felvert
tejszínhabbal és keverjük hozzá a 100 g forró zselatint. A bekevert krém állaga akkor optimális, ha
kissé lágy, majdnem folyós, így könnyen felveszi a szilikonforma mintáját. A bekevert krémet
töltsük az előkészített tortaformába. Ekkor fontos, hogy ügyeljünk a tömörítésre. Legbiztosabb
módszer, ha kissé az asztalhoz ütögetjük.

Helyezzük a tetejére a kihűlt kölespiskótát. A tortát tegyük kb. 4 órára a mélyhűtőbe, majd ha
megdermedt, válasszuk le róla a szilikonformát.

Sárgabaracköntet:

230 g sárgabarack
70 g cukor
4,5 g pektin (ennek hiányában használjunk befőző cukrot)

Az öntet lefőzése: szezonálisan használhatunk friss, illetve fagyasztott sárgabarackot. A sárgabarackot turmixoljuk le, majd folyamatos keverés mellett forraljuk fel. Ezután adjuk hozzá a cukorban elkevert pektint, és folyamatos kevergetés mellett forraljuk újra. Tortába töltés előtt hűtsük vissza.

Süsd meg az ország tortáját!

Összeállítás:

A torta üregeibe töltsük be a házi sárgabaracköntetet.
Díszítsük csokoládélapból kivágott háromszögekkel és felezett sárgabarackkonzervvel.

Forrás: www.zilatortaforma.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu