Frissebb, takarékosabb lesz a 2010-es Nissan Qashqai Pure Drive

221

A Nissan 2 évvel a Qashqai piaci bevezetése után most azokat a vásárlókat célozza, akiknek az első generációs crossover arca nem jött be igazán: plasztikai sebészhez küldték Európa kedvenc szabadidőautóját. 

A gyár formatervezői igencsak óvatosan – a „megszüntetve megtartás” elvét követve – nyúltak a már 500 000 példányban eladott, piacvezető modellhez. Az autónak csak az elejét szabták át, a 2010-es modellévű változaton nagyobbak lettek az első fényszórók, új íveket kapott a motorháztető, a lökhárító és a hűtőmaszk. Az így már méginkább „olyan, mintha terepjáró lenne” két új színt is kapott, ezentúl Magnetic Red és Mineral Grey is rendelhető. Az esztétikai innováció további eredménye a két sportos, ötküllős könnyűfém keréktárcsa. A felfüggesztés kisebb változtatásának köszönhetően javult az autó vezetési komfortja, a kabin a jobb minőségű kárpit és a jobb hangszigetelés miatt csendesebb lett. A hátsó helyzetjelzők és a féklámpák ezentúl LED-ekkel világítanak és ugyancsak LED-es a kijelző az átrajzolt műszerfalon.

A korábbi motorválaszték változatlan maradt, igazi újdonságként viszont megjelent egy új, igencsak gazdaságos eco-Qashqai változat is: a Pure Drive 129g. Ez a Reanault-tól átvett 106 lóerős 1.5 dCi turbodízel motorral és az áramvonalasabb karosszériával már önmagában a legtakarékosabb üzemű modell lenne, ennek ellenére a szokásos fogyasztáscsökkentő trükkökkel tovább javították: alacsony gördülő-ellenállású gumikat és hosszabb áttételű sebességváltót kapott. A 129g jelzés szerényen utal arra, hogy a „zöld” Qashqai széndioxid-kibocsátását 137-ről 129 g/km-re sikerült lecsökkenteni.

Annak ellenére, hogy a második generációs Nissan Qashqai csak a 2010-es Genfi Autószalonon mutatkozik be először nyilvánosan, nálunk már most megrendelhető az öt- és hétszemélyes karosszériával is, de az első darabok csak márciusban érkeznek.
 

4X4online.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu