A nyár egyik legnagyobb koncertszenzációja várható Budapesten.
A Duran Duran 14 év után ismét a magyar fővárosban lép fel. A brit zenei ikonok június–júliusi európai turnéjuk részeként 2026. június 28-án, este 20 órakor adnak koncertet a Papp László Budapest Sportaréna színpadán.
A zenekar koncertje különleges alkalom lesz a hazai rajongók számára, hiszen ritka lehetőség nyílik arra, hogy a világ egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású pop-rock formációját élőben láthassák. Az est folyamán várhatóan felcsendülnek a legnagyobb klasszikusok, ugyanakkor újabb dalaikból is ízelítőt kap a közönség.
A jegyek iránt hatalmas lesz az érdeklődés az Eventim hivatalos oldalán lehet megvásárolni a jegyeket.
Több mint négy évtized a csúcson
A Duran Duran a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb zenekara, amely azóta is folyamatosan képes megújulni. Több mint 100 millió eladott lemez, 18 amerikai sláger és 21 brit Top 20-as dal fűződik a nevükhöz, amivel minden idők legsikeresebb zenekarai közé emelkedtek.
Pályafutásuk során számos rangos elismerést kaptak: két Grammy Awards, két Brit Awards, két Ivor Novello Awards, valamint nyolc életműdíj bizonyítja zenei jelentőségüket.
Az elmúlt években sem lassítottak: a Danse Macabre című lemezük a brit toplista élmezőnyében végzett, turnéik teltházasak voltak Európában és Amerikában, emellett bekerültek a Rock and Roll Hall of Fame halhatatlanjai közé is.
Kihagyhatatlan nyári koncertélmény
A budapesti koncertet a Green Stage Production szervezi, és minden adott ahhoz, hogy az esemény a 2026-os koncertszezon egyik legemlékezetesebb estéje legyen.
Aki szereti az időtálló slágereket, a látványos show-elemeket és a legendás előadókat, annak ez a koncert igazi kötelező program lehet a nyár elején. A Duran Duran visszatérése nemcsak nosztalgikus utazásnak ígérkezik, hanem annak bizonyítéka is, hogy a valódi zenei ikonok generációkon átívelően képesek megszólítani közönségüket.