A profi ökölvívás története során az Egyesült Államok adta a legtöbb és legmeghatározóbb nehézsúlyú világbajnokot.
A „legnagyobb” jelzőt általában a technikai tudás, a dominancia és a sportágra gyakorolt kulturális hatás alapján ítélik oda. Ma a királykategóriában szinte nincs is említésre méltó amerikai bunyós.
Az év: 1892. Állt már az Eiffel-torony, a viktoriánus Nagy-Britannia világbirodalmához csatolta Rodéziát, Magyarország millenniumi lázban égett. Odaát, az óceán túlsó partján, ha lehet, még szédítőbb a forgatag: a föld a két part között teljes szélességben birtokba vétetett, épült New York és Chicago között a Pennsylvania expressz, King Bolden kornettjátéka magával ragadta New Orleanst, alighanem e futamokkal kezdődött el a jazz története. És ez év szeptember 7-én két különös fickó kapaszkodott a kötelek közé New Orleans szorítójában, hogy első ízben kesztyűt húzva megküzdjenek a nehézsúlyú világbajnoki címért. Egyikük John L. Sullivan, minden ízében a nagy pionírkorszak bajnoka. Izgalmas, ezerszínű, zabolátlan. Robusztus őserő, a boksztörténelem utolsó csupasz öklű, 1889. júliusában rendezett döntőjében egy 75 menetes óriási csatában győzött a nagyszerű Kilrain ellen.
Másikuk, James J. Corbett a közeledő új korszak, az új század embere. Hűvös, kimért, elegáns, ízig-vérig sportember. Foglalkozása banktisztviselő, számára a boksz nem virtus, nem játék, nem férfiúi kivagyiság, hanem szakma.
Ő a modern ökölvívás úttörője, ő foglalta rendszerbe a modern ökölvívás technikai repertoárját, a lábmunkát, az egyeneseket, ő kezdett tudatos módszerességgel készülni mérkőzésekre.
Sullivan az utolsó napokat is víg ivócimborák és örömlányok körében töltötte, míg Corbett aszkétaéletet élve keményen készült az edzőteremben. Aztán a nagy napon egy-egy 5 unciás kesztyűt húzva a bajnok és kihívója szorítóba lépett. A fogadóirodák 4:1 arányban adták Sullivan győzelmét, ám Corbett 20 meneten át könnyedén kimozogta a szánalmasan csapkodó és erejével egyre jobban elkészülő írt, majd a 21.-ben egy jobbegyenessel véget vetett a küzdelemnek. Így kezdődött el a modern ökölvívás évszázados históriája. A királykategóriában.
Számos nagy bajnok követte Corbettet a nehézsúly trónján, olyanok, mint például a legnagyobbnak emlegetett Muhammad Ali, aki egyedülálló módon háromszor is elnyerte a világbajnoki címet, aki nemcsak gyorsaságával és technikájával, hanem karizmájával és társadalmi szerepvállalásával is megváltoztatta a sportágat.
De ott volt Joe Louis, a „Barna Bombázó”, aki rekordideig, csaknem 12 éven át (1937–1949) és 25 sikeres címvédésen keresztül volt világbajnok. Rocky Marciano volt az egyetlen nehézsúlyú bajnok, aki veretlenül vonult vissza, hiszen 49 mérkőzéséből mind a 49-et megnyerte, ebből 43-at kiütéssel.
A fent nevezetteket szinte mindenki ismeri, aki csak egy kicsit is érdeklődik a profi ökölvívás iránt. Ám nézzünk szét jobban a „piacon”. Az első afroamerikai nehézsúlyú világbajnok, Jack Johnson (1908–1915) neve is fogalom, ugyanis ő törte át a faji korlátokat a profi bokszban. Legemlékezetesebb ringcsatáját 1910. július 4-én, a nevadai Renóban vívta, mégpedig a nagy fehér reménység, a korábbi veretlen nehézsúlyú világbajnok, James J. Jeffries ellen. Utóbbi ekkor már hat éve visszavonult és farmján élt. Ám a fehér közvélemény és a média nyomására visszatért, hogy visszaszerezze a címet a fekete bajnoktól. Sokan úgy tudták, hogy a meccset megbundázták: Johnson hatalmas összeg fejében le fog feküdni. Nem így történt. A 22 ezer néző előtt megvívott, negyvenöt (!) menetre, azaz 135 percre kiírt, sokszor „az évszázad bokszcsatájának” is nevezett mérkőzés elején Jeffries pontosan tudta, hogy támadnia kell, ám a bajnok kivédekezte az első lendületek hevét. Johnson átvette a kezdeményezést, majd a 15. menetben technikai kiütéssel (TKO) győzött, miután Jeffriest – karrierje során először – háromszor is padlóra küldte. A győzelem sokkolta a fehér Amerikát, és országszerte véres faji zavargásokhoz vezetett, amelyekben több tucat ember életét vesztette.
Az 1920-as évek szupersztárja Jack Dempsey, a „Manassai Mészáros” volt, akinek agresszív stílusa és látványos kiütései tették a profi bokszot az amerikai tömegkultúra részévé. A nehézsúlyú vb-címet Jess Willard ellen nyerte el egy brutális összecsapáson, amikor Dempsey már az első menetben hétszer küldte padlóra a címvédőt, akinek eltörte az állkapcsát és több bordáját, kiütötte több fogát, így senki sem csodálkozott, hogy Willard a negyedik menetre már nem tudott kijönni.
Az 1923-as, Luis Ángel Firpo ellen vívott meccsét tartják a nehézsúlyú ökölvívás története egyik legvadabb és legizgalmasabb csatájának.
Firpo, a „Pampák Vad Bikája” az első menetben egy hatalmas ütéssel kiütötte Dempsey-t a szorítóból, aki az írógépeken keresztül a tudósítók közé zuhant, de a nézők és újságírók visszasegítették a ringbe. A bajnok nehezen tért magához, de a mérkőzés során összesen kilencszer küldte padlóra Firpót – ebből hétszer még az első menetben –, majd a második menetben kiütéssel nyert.
A meccs, amely túlnőtt a sporton, és a demokrácia és a náci Németország szimbolikus harcává vált, a Joe Louis és Max Schmeling 1938-as visszavágója. A német bokszoló korábban legyőzte az amerikait, amit a náci propaganda a „fehér faj felsőbbrendűségének” bizonyítékaként tálalt. A visszavágó előtt Roosevelt elnök személyesen fogadta Louist, és azt mondta neki: „Joe, szükségünk van az izmaidra, hogy legyőzzük Németországot.” És Louis nem bízta a véletlenre: mindössze 124 másodperc alatt, brutális ütéssorozattal semmisítette meg Schmelinget a zsúfolásig megtelt Yankee Stadionban.
Muhammad Ali az 1970-es évek első felében több, sosem feledhető meccset vívott a ringben. Ezek közül is kiemelkedett a Joe Frazier ellen vívott trilógiája, amelyekközül az egyik magasabb színvonalú volt, mint a másik: Frazier nyerte az első, Ali a másik két meccset.
A legnagyobb aratta a profi boksz történetének legnagyobb taktikai győzelmét is, mégpedig Zaire fővárosában, amikor a verhetetlennek hitt George Foremant a „rope-a-dope” taktikával – a köteleknek dőlve hagyta, hogy ellenfele elfáradjon az ütésektől – a nyolcadik menetben kiütötte.
Foreman azonban hosszú évek után újra visszakapaszkodott a csúcsra: 1994-ben, 45 évesen kiütötte Michael Moorert, amivel ő lett a sportág legidősebb nehézsúlyú királya.
A nehézsúly történetének egyik legszorosabb és technikailag legmagasabb szintű csatáját 1978-ban vívta egymással Larry Holmes és Ken Norton. A két klasszis 14 meneten át gyűrte egymást, fej fej mellett álltak a pontozóknál. Az utolsó, 15. menet a sportág történetének egyik legizgalmasabb befejezése lett, ugyanis mindketten az utolsó erejükkel rohamoztak a győzelemért, parázs ütésváltásokat láttak a nézők. Holmes végül hajszállal, megosztott pontozással nyert, és ezzel megkezdte hétéves uralkodását.
A királykategória utolsó amerikai fénykora Mike Tyson és Evander Holyfield nevéhez fűződött. Előbbi minden idők legfiatalabb világbajnoka lett, míg utóbbi négyszer is képes volt vb-övet szerezni, és ő volt az első, aki a cirkálóban és a nehézsúlyban is felért a csúcsra. A két legenda kétszer is megütközött a ringben, és mindkétszer Holyfield győzött. Az elsőt pontozással, míg a visszavágót egy sosem felejthető botrány után leléptetéssel. Ez utóbbi a „The Bite Fight” (1997) néven maradt fenn a boksztörténelemben. Tyson végig frusztrált volt, mert azt állította, Holyfield szándékosan lefejelte őt többször is. A 3. menetben Tyson elborult aggyal leharapott egy darabot ellenfele füléből, majd kiköpte a ring padlózatára. Miután a bíró levont tőle pontot, Tyson a másik fülébe is beleharapott. A meccset leállították, Tysont pedig kizárták és eltiltották.
Utánuk olyan bajnokok következtek, akik halvány lenyomatai voltak a korábbi világbajnokoknak, és csak azért kerülnek megemlítésre, mert nehézsúlyú világbajnoknak mondhatták magukat ideig-óráig: John Ruiz 2005-ig volt a WBA, Hasim Rahman 2006 augusztusáig a WBC és Shannon Briggs 2007 júniusáig a WBO világbajnoka volt. Az utolsó amerikai nehézsúlyú világbajnok Deontay Wilder volt, a „Barna Bombázó” 2015 és 2020 között birtokolta a WBC világbajnoki övét. Félelmetes ütőerejéről ismert, győzelmeinek több mint 95 százalékát kiütéssel érte el. Világbajnoki címét 2020 februárjában vesztette el a brit Tyson Fury elleni visszavágón.
Borítókép: Az Ali–Foreman összecsapás a zairei Kinshasában (Fotó: AFP/STR)
Molnár László - www.magyarnemzet.hu
