7.1 C
Budapest, HU
2026. november 3, kedd
Győző
Kezdőlap 2009 július

Havi cikkek: július 2009

Meszlen középkori temploma

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Ez történt Hollywoodban… XII.

Heti filmes híreinket rögtön Harry Potter bevételeivel kezdjük, illetve megemlítjük a Másnaposok sikerét is. Jön majd két poszter a Prince of Persia filmhez, illetve most már mutatunk képeket az Iron Man 2 szereplőiről is. Olvassatok tovább, megéri…

Max konyhája – Joghurtos burgonyakrém leves, sonka chips-el

Egy könnyű nyári leves, gyorsan elkészíthető, és laktató. Íz világa a görög szigetvilág konyháját idézi.

Együtt élni és halni

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

A litéri református templom

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Max konyhája – Paradicsomos-petrezselymes tepsis burgonya

Egy igazi tartalmas köret. Jól jön arra az esetre, ha véletlenül valami hiba csúszna a sütésbe. Készítettem már csülök mellé, de illik hozzá egy kis párolt halfilé is.

Bölcs volt, szelíd és tudós

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

A pulai öreg kőhíd

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Max konyhája – Són sült csirke

De mit tegyen az, aki egy lakótelep közepén lakik és nincs ideje és helye grillezni? Készítse el a szegény ember grill csirkéjét, a són sült csirkét. 

Isten vendégségében

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.
652b086df683046aefd0c231a7382611

Ünnepi fogások a Gasztrobloggerek konyhájából I. – Ági szelet

Ugyan vége a karácsonynak, de az ünnepi hangulat továbbra is jelen van életünkben. Még maradt tartsolyunkban néhány ünnepi fogás, amelyet nagy szertettel nyújtunk át a gasztronómia szerelmeseinek.
e61d79cc01ba2995e61ecfc343b54de6

Forma 1-es csapatmustra a téli holtszezon derekán I.

Lassan két hónapja annak, hogy véget ért a tavalyi világbajnokság, e hónap végén már következnek az autóbemutatók, februárban pedig kezdetét veszi a – gazdasági válságra hivatkozva – rendesen megkurtított téli tesztidőszak, felkészülés az új szezon kihívásaira.
38b252d1c3e77b69482d73848f171bbb

Spárgaszezon_Tavaszi nyúlleves

A magyar konyhában újabban reneszánszát éli a feledés merült nyúlhús – nagyon helyesen! A nyúl egészséges, húsa könnyű és fehér, elkészítési módjainak száma igen változatos.
cc3918d3782d6f7eed6de156903d9f51

Ezt nézhetjük a héten – Heti mozibemutatók 4. hét

A 4. héten visszatér az Underworld (Underworld 4: Awekening), Kate Beckinsale-el és Clooneyt is láthatjuk a Hatalom árnyékában (The Ides of March) című filmben. Új magyar ifjúsági film is terítékre kerül címe: Sherlock Holmes árnyékában címmel.
weiss-manfred-csalad-film-original-97251

Konzervtől páncélig

WM és VL, avagy a történész sorsa

Ft
Wim HofTűréshatárEgy rendhagyó egyéniség...

Ft
Hannu SokalaA világ ötven...

Ft
Konrád GyörgyA városalapító ANTIKVÁR- ...

Ft
OshoNők könyve- ...

Ft
Benkő LászlóMátyás király I....