16.7 C
Budapest, HU
2025. július 11, péntek
Nóra, Lili
Kezdőlap 2009 május

Havi cikkek: május 2009

A fotel

Sok érdekes ember megfordult Klein úr antik bútorkereskedésében. A szegény vattacukor árustól, a híres ügyvédig, a társadalmi ranglétra minden fokáról jöttek ide emberek.

Az én asztalom – Kisvendéglők varázsa

 Mindig szívesen hallgatom (és olvasom műveiben), amikor Szakonyi Károly barátom gyerekkora emlékeiből szemezgetve a nagyapa vendéglőjéről mesél. Képzeletben próbálom felidézni, ahogy kinyitottak.

Becstelen brigantyk

Aldo Raine hadnagy egy csoport amerikai zsidó katonát verbuvál gyors, sokkoló megtorlóakciók végrehajtásához. A később „Brigantyk” néven elhíresülő osztag csatlakozik Bridget Von Hammersmark német színésznőhöz és titkosügynökhöz egy akcióban, melynek célja a Harmadik birodalom vezetőinek kiiktatása.

Ha fény derül

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

Gandalf hetven éves

Május 25-én lesz hetvenéves Sir Ian McKellen, minden idők egyik legkiválóbb brit Shakespeare-színésze, A Gyűrűk Ura Gandalfja.

Balatonszemes gótikus temploma

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Krúdy Gyula: Akit minden kocsmából kidobtak

Régebbi beszélyíró módjára: tisztelettel figyelmeztetem olvasóimat, mielőtt valamely ildomosan kötelező megjegyzés kimondására ragadtatnák magukat az olvasmány címe miatt: nem valami hétországbeli korhelyről szól elbeszélésem...

Nagy nevettetők 6.rész: Salamon Béla

Salamon Béla (Saly Béla, Beregrákos, 1885. március 4. – Budapest, 1965. június 15.) magyar színész, színházigazgató, humorista, karcolat- és élcíró volt. A 20. század közepének egyik legismertebb magyar komikusa, a túlélni iparkodó-ügyeskedő budapesti kisember alakjának klasszikus alakítója színpadon és a filmvásznon. .)

Az én asztalom – Bock Bistro

Amióta az eszemet tudom, becsülöm a parafát. A gyerekkori első úszóöv csodájával kezdődött, ahogy az egymás mellé fűzött parafalapok nem tudnak lemerülni a víz alá. De legtartósabb a dugó mindmáig tartó kultikus tisztelete.

A találékonyság emlékműve

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.
b881a4aab42063e0f255107c0270e19a

Berettyóújfalu–herpályi templomrom

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
konf2016600x398

Báb és vizualitás

Báb és vizualitás címmel rendez konferenciát a Bajor Gizi Színészmúzeumban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) október 21-én, pénteken.
ziemia00

Andrzej Wajda emlékére – Az ígéret földje

Kilencvenéves korában elhunyt Andrzej Wajda Oscar-díjas lengyel filmrendező. Személyére és művészetére egyik leghíresebb és legjobb filmjének felidézésével emlékezik a Filmbook.
b38070d8c5031863d5c2b8527076647b

Ez történt Hollywoodban…XVI.

Hetente többször jelentkező rovatunk újabb híreit olvashatják, melyek között szerepelni fog az Avatar új bemutatója, beszélünk kicsit a Becstelen brigantyk bevételeiről, illetve mutatunk nektek több előzetest is, olyan filmekből, amik csak a következő hónapokban kerülnek a vászonra. Mindenképpen érdemes tovább olvasni…
8c4f4d2afc29fd5be34b69165b9de8dd

Futamelőzetes – Barcelona

Európában új szezon veszi kezdetét, ahogyan a mára alaposan elkoptatott közhely hangoztatja. Eme mondás viszont csak abban az értelemben helytálló, hogy a mindenkori évadok első európai nagydíján debütálnak az első átfogóbb évközi fejlesztések, ki ott lemarad, nagyon nehéz, ám egyáltalán nem lehetetlen visszazárkózni.