Ez történt Hollywoodban…XVI.

578

Hetente többször jelentkező rovatunk újabb híreit olvashatják, melyek között szerepelni fog az Avatar új bemutatója, beszélünk kicsit a Becstelen brigantyk bevételeiről, illetve mutatunk nektek több előzetest is, olyan filmekből, amik csak a következő hónapokban kerülnek a vászonra. Mindenképpen érdemes tovább olvasni…

Becstelen Box Office

Nem mehetünk el szó nélkül a hétvégi bevételek mellett. Mint tudjátok Tarantino új filmje került a mozikba, és minden várakozást felülmúlt. Úgy látszik jöhetnek még kellemes meglepetések, hiszen a 30M $ körül várt film, magasan túlszárnyalta a várakozásokat, és 38M $-t szedett össze három nap alatt. Ami így nem tűnik nagy számnak, főleg a nyár blockbusterei után, de ha a várakozásokat illetve Tarantino korábbi filmjeit nézzük, akkor ez bizony hatalmas siker. A mester eddigi legjobb nyitányát hozták a Becstelenek, így lassan elkezdhetünk beszélni arról, hogy jöhet a folytatás, illetve az előzmények.
 
 
A hazai mozikba is szép eredményeket ért el Tarantino új filmje, igaz itt be kellett érje a második hellyel, és „csak” 40M Ft-al, de ez is nagyon szép bevétel. Az első helyet egyébként a Rágcsávók szerezték meg, ami annyira nem meglepetés, a hosszú hétvégét nézve, illetve azt, hogy az egész család számára nyújtott szórakozást, ráadásul 3D-ben.
 
A folytatásról még korai lenne beszélni, mármint a következő hetek eredményeiről. Az bizonyos, hogy az amerikai mozik kínálata erre a hétre csak a horror filmekről fog szólni, így van esélye Brad Pitt csapatának, hogy a második hétvégén is jó számokat hozzon, amivel még jobban megalapozhatja az esetleges előzmény film elkészülését. Az viszont mindenképpen biztos, hogy a kritikusok és a közönség is üdvözölte az új filmjét, és mi is csak pozitívan írtunk a Becstelenekről.
 
 
Avatar
 
Korábban már írtunk róla, így csak remélni tudom, hogy páran eljutottak a bemutatóra. Hogy miről is beszélek? Augusztus 21.-én volt a nemzetközi Avatar-nap, ami annyit jelent, hogy az arra alkalmas mozikban, nálunk az Aréna pláza IMAX termében, levetítettek 15 percet a készülő James Cameron filmből. A vélemények eléggé osztottak, és mivel én nem tudtam elmenni erre, így nem is nagyon mennék bele ezek elemzésébe. Az biztos, hogy a decemberbe bemutatásra kerülő, 300 millió dolláros produkció igencsak erősre sikeredett látvány szempontjából.
 
Ebből sajnos nagyon keveset fog tudni visszaadni az a trailer, amit most mutatok nektek, de már ez is több mint a semmi, így mindenképpen érdemes megnézni:
 

 
Annyit még érdemes megjegyezni, hogy minden idők legtöbbször letöltött trailere lett az első 24 órában. Ez csak az Apple oldalára vonatkozik, ahol több mint 4 millióan mentek neki az első napon.
 
 
The Eagle of Ninth
 
Kellemes hírbe futottam bele ma reggel, ami meg is lepett kicsit, hiszen eddig sehol sem olvastam. A lényeg röviden annyi, hogy a címben szereplő filmet hazánkba kezdik el forgatni a mai napon:
 
„Filming begins today on the Roman epic adventure The Eagle of the Ninth, directed by Academy Award winner Kevin Macdonald and produced by Duncan Kenworthy. Shooting entirely on location in Hungary and Scotland, the film is co-financed by Film4 with Focus Features, which holds worldwide rights excluding U.K. free-TV.”
 
 
 
Ti hallottatok már erről? A film szereplői között azért vannak ismerős nevek is, szóval lehet ők is láthatóak lesznek esetleg nálunk valahol: Channing Tatum, Jamie Bell, Donald Sutherland, Mark Strong. A szereplők mellett, akit esetleg érdekelnek apró információk, azok erre haladjanak tovább, előre mondom, angolosok előnyben:
 
 
  
Dorian Gray
 
Befejezésképpen jöjjön egy új film, amiről eddig nem sok szó esett, pedig szeptember elején már a mozikba fog kerülni. A trailert tudom jelenleg figyelmetekbe ajánlani, igaz nem fogtok leülni tőle, de szerintem egy esélyt érdemes adni a filmnek.
 

A történet szerintem nem hétköznapi, meglátjuk mit hoznak ki belőle!
 
 
A héten még nézzetek vissza, a következő bejegyzésünkben is több új filmet fogunk bemutatni nektek!

teddike
(teddike.freeblog.hu)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja


Híreinket a

 és az  

szállította. 

 

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu