Kellemes, lágy szellő mozgatta a fák lombjait.
A tisztáson, az erdő felől különféle madarak éneke hallatszott és az andalító levendulabokrok illata pazar módon egészítette ki a friss, gyorsfolyású patak mohás, üde illatát.
A tűzfal, mint egy seb, úgy éktelenkedett a természet eme zavarba ejtően gyönyörű alkotásának mértani közepén. Frissen fehérre meszelt, érdes felületének látványa bántotta az emberi szemet. Volt valami megmagyarázhatatlanul nyugtalanító ebben a tűzfalban. Teljesen élettelennek, komornak tűnt, mindössze egy-egy szaporaléptű gyík napozott az Idő úr által erősen kikezdett tetején.
Goran Gorlukovic lassú léptekkel haladt mezítláb a fűben a kivégzőosztag előtt. Érezte a dús, lágy fű puhaságát és a levendulabokrok illatát. Amikor a tűzfalhoz értek egy katona bekötötte a fekete hajú, szemmel láthatóan elcsigázott férfi szemét, majd hátralépett az addigra mértani sorba rendeződött osztaggal egy vonalba.
