Tűzfal (12.)

361

Kellemes, lágy szellő mozgatta a fák lombjait.

A tisztáson, az erdő felől különféle madarak éneke hallatszott és az andalító levendulabokrok illata pazar módon egészítette ki a friss, gyorsfolyású patak mohás, üde illatát.
A tűzfal, mint egy seb, úgy éktelenkedett a természet eme zavarba ejtően gyönyörű alkotásának mértani közepén. Frissen fehérre meszelt, érdes felületének látványa bántotta az emberi szemet. Volt valami megmagyarázhatatlanul nyugtalanító ebben a tűzfalban. Teljesen élettelennek, komornak tűnt, mindössze egy-egy szaporaléptű gyík napozott az Idő úr által erősen kikezdett tetején.

Goran Gorlukovic lassú léptekkel haladt mezítláb a fűben a kivégzőosztag előtt. Érezte a dús, lágy fű puhaságát és a levendulabokrok illatát. Amikor a tűzfalhoz értek egy katona bekötötte a fekete hajú, szemmel láthatóan elcsigázott férfi szemét, majd hátralépett az addigra mértani sorba rendeződött osztaggal egy vonalba.

Tűz! – szólt a parancs. 
 
Egy fénytörésnyi pillanatra tájképpé merevedett az álomvilág és a természet csodái elhomályosodtak. Goran Gorlukovic összeesett és a tűzfalra fröccsenő vér és agyvelő maradékok folyni kezdtek lefelé a frissen meszelt felületen. A fák közül felrebbenő madarak beárnyékolták egy szemvillanás erejéig a nap fényét, de végül a levendulabokrok illata felülírta a puskapor és a vér karcos esszenciáját.
 
Csépányi Balázs

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu