Koncertek Willis Conover emlékére

315

Millió hangja címmel Willis Conover, az Amerika Hangja (Voice of America) rádió legendás dzsesszműsorvezetője emlékére rendeznek három koncertet

jövő májusban a Müpában, Debrecenben és Pécsett. A koncerteken Szörényi Levente, Joan Faulkner, Gájer Bálint és a Budapest Jazz Orchestra is színpadra áll.

„Tízéves voltam, amikor 1955-ben elindult Conover Jazz Hour című műsora az Amerika Hangján, és az otthon, szinte titokban hallgatott adások meghatározóak voltak pályafutásomra. A gimnáziumtól kezdve egészen addig dzsesszt játszottam, amíg Illés Lajossal nem találkoztam” – mondta Szörényi Levente a november 30-ai sajtótájékoztatón a Budapest Jazz Clubban. A fővárosi emlékkoncert 2017. május 24-én lesz a Müpában, ezt követően május 27-én a debreceni Kölcsey Központban, június 2-án pedig a pécsi Kodály Központban látható majd a produkció. A Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész felidézte, hogy az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban Bajtala János zongoristával és Kőszegi Imre dobossal alapított együttest, mely később a Mediterránban basszusgitáros bátyjával, Szabolccsal, valamint a szaxofonos Ráduly Mihállyal egészült ki.

Az idén húsz éve elhunyt Conoverre emlékező műsor első felében a 30-as, 40-es és 50-es évek big band zenéi szólalnak meg Joan Faulkner világhírű amerikai énekesnő és Gájer Bálint előadásában, a Budapest Jazz Orchestra kíséretében. A második részben Szörényi Levente big band hangszerelésben ad elő Illés- és Fonográf-dalokat, szintén a Budapest Jazz Orchestrával. Az est végén a három énekes együtt lép színpadra. A koncertek producere Szörényi Örs és Piri Béla, aki művészeti vezető egyben. Utóbbi kitért arra, hogy Szörényi Leventében két évvel ezelőtt fogalmazódott meg egy Conover-emlékkoncert ötlete. Kollmann Gábor szaxofonos, a Budapest Jazz Orchestra vezetője kitért arra, hogy a műsor első részébe azoktól az előadóktól válogattak számokat, akik meghatározóak voltak Willis Conover számára is. Mint az MTI-nek kifejtette, játszanak Duke Ellington, Count Basie egykori big bandjének repertoárjából és lesznek Frank Sinatra-dalok is. Szörényi Leventével big bandes hangszerelésben eljátsszák Az utcán, a Kéglidal, a Még fáj minden csók, a Ne gondold!, a Kislány, add a kezed!, a Széllel szemben, az Edison Magyarországon és az Útközben című dalt is.

„Az Illés- és Fonográf-számok közepén Count Basie Splankyjét fogom vezényelni a színpadon. Tizenhat évesen hallottam először, aztán később csak nehezen sikerült rálelnem az eredeti verzióra. Egyébként Willis Conoverrel személyesen találkoztam, amikor mindketten ott voltunk a Debreceni Jazznapokon és az Aranybika szállóban véletlenül meghallottam jellegzetes bariton hangját két asztallal odébb” – jegyezte meg Szörényi Levente. Gájer Bálint arról beszélt, hogy korábban már dolgozott együtt a Budapest Jazz Orchestrával. Hozzátette: számára a szving jelent meghatározó élményt, e stílus magyarországi népszerűsítésén dolgozik. Kollmann Gábor elmondta, hogy a műsor amerikai szereplője, az Európában és Magyarországon is gyakran fellépő Joan Faulkner komoly gospelgyökerekkel rendelkezik, és korábban a Boney M és a Milli Vanilli produkcióban is közreműködött. Az amerikai énekesnő Ella Fitzgerald dalaiból is elénekel néhányat jövőre a Milliók hangja-koncerteken.

Willis Conover bő negyven éven át vezette a Jazz Hour adásait az Amerikai Hangja rádióműsorban. Egyedülálló szerepet játszott a tengerentúli dzsessz világméretű elterjedésében, a műfaj kelet-európai rajongói számára a hidegháború időszakában az egyetlen hiteles kapcsolat volt a nyugati világban történtekkel. Számos koncertet szervezett a Fehér Házba és a Newport Jazz Festivalra. Az 1950-es évek végétől ellátogatott Lengyelországba, a Szovjetunióba, Magyarországon háromszor – 1964-ben, 1972-ben és 1982-ben – járt, a Debreceni Jazznapok mellett a székesfehérvári Alba Regia Jazz Fesztiválon járt. Conover 1956. november 23-án magyar zenészek által Budapesten készített, Magyarországról kicsempészett dzsesszfelvételeket mutatott be az Amerika Hangja rádióban.

Forrás: MTI

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu