Ha május, akkor jazztavasz!

271

Három este, három hang, három kivételes tehetség: ezt kínálja idén a Jazztavasz.

A program ideje alatt, május 4. és 6. között minden estét egy-egy jazzdíva társaságában tölthetünk, akik egyedi hangjukkal és személyiségükkel varázsolják különlegessé május első hétvégéjét.

A több mint tíz éve útjára indult sorozatot idén a női energiák és hangok lengik körül, hiszen három kivételes énekesnő ad koncertet estéről estére a Müpában. A három énekesnő közül az egyik még csak most bontogatja szárnyait és próbálgatja határait, a másik már állandó, stabil szereplője a szakmának, a harmadik művésznőt pedig régi ismerősként köszönthetik majd a színpadon a nézők. Az évad zárásaként pedig a Jazzlegendák sorozatban egy régen várt énekes lép majd a hangversenyterem színpadára.

A sort május 4-én az a Kandace Springs nyitja, akit tavaly megjelent első, Soul Eyes címre hallgató nagylemeze rögtön az amerikai jazz élvonalába emelt, pedig még csak 27 éves. A nashville-i születésű énekesnő gyermekkorában két dologért rajongott: a zenéért és az autókért. Utóbbi olyannyira nagy szerelem volt, hogy a kis Kandace bizony komolyan fontolgatta az autótervezői karriert. Szerencsénkre inkább a zenét választotta, és a négyütemű járművek iránti vonzalom a színpadon csak a Ferrari-piros Fender-zongorában maradt meg. Előadásaihoz mindenhonnan merít, bátran egyensúlyozik a soul, a jazz és a pop között. Mély, telt altja olyan őszinteséggel szólal meg a dalokban, amely vitathatatlanul ösztönös tehetségre vall. Budapesten a debütáló album dalai mellett újabb szerzemények is megszólalnak majd.

20170505_Jazztavasz_ZaraMcFarlane
Zara McFarlane

Zara McFarlane ma az Egyesült Királyság egyik vezető jazzénekesnője annak ellenére, hogy pályatársaival szemben viszonylag későn kezdett érdeklődni a műfaj iránt. Jamaicai szülők gyermekeként a reggae és az r’n’b már kezdetekkor jelen volt az életében, a jazzel ellenben csak középiskola után kezdett foglalkozni. A rangos Guildhall Shcool of Music diákjaként szerzett vokális jazz szakon mesterdiplomát – az intézmény padjait koptatta többek közt Bryn Terfel, Jaqueline du Pré, Ewan McGregor és még maga James Bond, azaz Daniel Craig is. Bár már első, 2011-ben megjelent albumára is felfigyeltek a szakemberek, az igazi áttörést a 2014-es If You Know Her hozta meg, amelyért többek közt a Jazz FM év jazzénekesnőjének járó díját is elnyerte. Sőt volt olyan kritikus, aki a legjobb angol jazzénekesnőnek kiáltotta ki. Kristálytiszta hangját a korai Nina Simone-éhoz és Roberta Flackéhez is hasonlították, koncertjein saját, a jazz, a reggae, a pop, a folk és a blues elemeit mesterien vegyítő dalai is megszólalnak, amit bársonyos énekhangja és szuggesztív előadásmódja kovácsol kerek egésszé. Erről május 5-én a Müpa közönsége személyesen is meggyőződhet.

20170506_Jazztavasz_Cassandra_Wilson_Credit_Mark_Seliger
Cassandra Wilson
Fotó: Mark Seliger

A tavasz jazzünnepe egy igazi élő legendával zárul: Cassandra Wilson nyolc év után május 6-án tér vissza a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A kétszeres Grammy-díjas művésznő külön fejezetet érdemel a jazz képzeletbeli történelemkönyvében. Már fiatalon is szívesen kalandozott a jazz mellett más ritmusok – a country, a folk, a funk és a blues – irányába, felfedező énjét pedig azóta is megtartotta. A Blue Ligh ’Til Down című, 1993-as albumán blues és rockdalokat, valamint örökzöldeket bújtatott akusztikus köntösbe, tavalyelőtti, Coming Forth by Day című korongján Billie Holiday-dalokat dolgozott fel, legújabban pedig az ír népzene jazzre gyakorolt hatását kutatja. Zenei világát a hagyományok iránti tisztelet, és a korszerű közlésvágy kettőse határozza meg; előadásaiban mély, dinamikailag árnyalt altja és egyedi kiejtése titokzatos és érzéki atmoszférával párosul.

PROGRAM:

Kandace Springs

2017. május 4. csütörtök 20:00 – 22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/kandace-springs-2017-05-04_20-00-fesztivalszinhaz

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/188030228350751/

Kandace Springs: Soul Eyes

Zara McFarlane

2017. május 5. péntek 20:00 – 22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/zara-mcfarlane-2017-05-05_20-00-fesztivalszinhaz

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/382285322155289/

Zara McFarlane: Police & Thieves

Cassandra Wilson

2017. május 6. szombat 20:00 – 22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/cassandra-wilson-2017-05-06_20-00-bbnh

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/784677875046241/

Cassandra Wilson: Don’t Explain

További információk a Jazztavasz 2017-es programjairól: https://www.mupa.hu/programok/jazztavasz-2017

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu