Plántálók és palántáik

270

„A gyermekek álmai elérhetők, csak hinni kell bennük”

– mondta Káló Károly, a Bhim Rao Egyesület elnöke december 12-én a Plántálók és palántáik címmel rendezett kiállítás megnyitóján. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában látható tárlat a Bhim Rao Egyesület roma mentorprogramjában részt vevő gyerekek munkáit mutatja be.

Szalayné Sándor Erzsébet, az Alapvető Jogok Biztosának a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettese a tárlat megnyitóján emlékeztetett arra, hogy a hivatal az elmúlt években több esetben is kiállt a gyűlöletbeszéd és a hátrányos megkülönböztetés ellen, a mostani kiállításhoz hasonló kezdeményezésekkel pedig a párbeszédet kívánják előmozdítani. A program a gyermekek számára esélyt ad a tartós változásra – emelte ki, majd a közönség soraiban ülő mentorokhoz fordult és elmondta: „köszönöm, hogy példát mutatnak és értéket teremtenek”.

DSC_9130_Copy

Benedek István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese hangsúlyozta: „fontos, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is megmutathassák tehetségüket”. A koordinátorok számára hatalmas felelősséget jelent, hogy a gyermekekből kihozzák a legjobbat, ám ez a fiataloknak is kihívás. A program segíti őket a felzárkózásban, emellett pedig lehetőséget teremt arra, hogy „fejlődjön az önbecsülésük és pozitív irányba változzon az önmagukról kialakított képük”. „Gratulálok a plántálóknak és sok sikert kívánok a palántáiknak” – zárta beszédét Benedek István.

DSC_9146_Copy

Káló Károly, a Bhim Rao Egyesület elnöke elmondta: 2016 tavaszán indították roma mentorprojektjüket, melynek segítségével a gyerekeket alkotói pozícióba szerették volna emelni, hogy megmutathassák a bennük rejlő értékeket. A Norvég Alap támogatásával indult programban 10 mentor vezetésével mintegy 160 gyerek vehet részt – számolt be. „A Bhim Rao Egyesület tagjai arra vállalkoztak, hogy a művészet erejét felhasználva mutassák meg a fiataloknak, hogy érdemes tanulni” – emelte ki Káló Károly. A mentorok is nehéz helyzetből indultak, de mára már büszke szakemberekké váltak, akik örömmel segítenek azoknak a fiataloknak, akiknek támogatásra van szükségük – mondta, majd hozzátette: a program és a most megnyílt kiállítás arra emlékeztet bennünket, hogy „a gyermekek álmai elérhetők, csak hinni kell bennük”.

DSC_9136_Copy

Szuhay Péter, a Néprajzi Múzeum főmuzeológusa elmondta, hogy a Bhim Rao Egyesület programja jelenleg félidejénél jár: öt képzőművész mellett a másik öt mentor a drámapedagógiába, a slam poetrybe, a zenébe, a táncba és a filmkészítésbe vezeti be a gyerekeket. Az esemény zárásaként a mentorok kaptak szót, akik egyöntetűen arról számoltak be: a programban használt alternatív pedagógiai módszerek, művészeti foglalkozások azt a célt szolgálják, hogy a gyermekek fejlődjenek, pozitív visszacsatolást kapjanak és „megtalálják önmagukat ebben az országban”.

Forrás: Kultúra.hu/MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu