Főszerepben a luxusórák

590

A világ idén is, mint eddig minden évben, ezekben a hideg téli hónapokban fordítja a legnagyobb figyelmet a luxus óraiparra. Az új esztendővel a patinás manufaktúrák vadonatúj különlegességeikkel készülnek elkápráztatni az időmérők szerelmeseit, amihez a hangulatot és egyben a fórumot leginkább a nívós svájci kiállítások biztosítják. 

Hogy, csak a legnagyobb presztízzsel bíró rendezvényeket említsük: rögtön januárban kezdődik a Geneva Time Exhibition és a Salon International de la Haute Horlogerie (SIHH), amiket majd márciusban az óra és ékszer szektor legjelentősebbnek tartott nemzetközi eseménye, a Baselworld követ.

Ezen rendezvényeken a független órásmesterek mellett szinte valamennyi ismert luxus óramanufaktúra képviselteti magát egy-egy tekintélyesebb standdal. Általában a neves luxusóra-készítő cégek pavilonjai vonzzák legjobban a látogatókat, de a kisebb, ám annál különlegesebb időmérőket kreáló manufaktúrák kiállított darabjai is jelentős figyelmet kapnak.

Piaget Emperador Coussin Tourbillon Automatic Ultra Thin, luxus
Az idei évben is bőven születtek lenyűgöző alkotások, melyek közül jó néhány limitált kiadású, jubileumi különlegesség is. Mostanában több luxus óramárka is ünnepel, ünnepelt valamiféle kerek évfordulót. A Jaeger-LeCoultre Reverso család például 2011-ben lesz 80 esztendős, a Zenith első kronográfos modellje pedig idén volt 111 éves. 2010 ugyancsak fontos időszak volt a Blancpain számára is, hiszen a manufaktúra az alapításának 275. évfordulóját ünnepelte, míg az Audemars Piguet a 135-et.

Az ünnepi kiadások mellett számos más kiemelkedő órakülönlegesség is bemutatásra kerül majd, legyen szó házon belül készített rendkívül összetett szerkezetekről, hasznos innovatív megoldásokról, dekoratív divat- és lenyűgöző ékszeridőmérőkről vagy éppen óraművészeti értelemben vett egyediségekről.

A. Lange & Söhne Richard Lange Tourbillon Pour le Mérite, luxus
Ha csak a legbonyolultabb szerkezetekkel készülő vezérmárkák előzeteseit tekintjük, már azokban is bőven akadnak olyan újdonságok, melyekről a kiállítások alatt sorban mi is biztosan beszámolunk majd. Ha csak érintőlegesen is, de már most meg kell említeni a Piaget Emperador Coussin Tourbillon Automatic Ultra Thin modellt, mely jelenleg kategóriájának legvékonyabb darabja. Kiemelt figyelmet érdemel az A. Lange & Söhne Richard Lange Tourbillon Pour le Mérite többszörösen is összetett szerkezete, hiszen a zseniális megállítható tourbillon (!), valamint a funkcionálisan mozgó réteges-számlap megoldásával biztosan jó néhány szakmai elismerést és nem utolsó sorban rengeteg érdeklődő tekintetet vonz majd a német manufaktúra standjához.

luxorium.hu, Tóth Balázs

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu